ajka
Kommunista leszámolás Ajkán? Mindenki elhatárolódott a szoci polgármester szócsövétől, mégis ő maradt a trónon (videó)
Bő egy hónapja majd az egész szerkesztőség elhatárolódott a szocialista vezetésű Ajka közpénzből fenntartott városi médiájának vezetőjétől. Nemcsak minden kimondott, hanem majdani gondolataitól is. Bár akkor úgy tűnt a szoci polgármester szócsöve maradt egyedül, végül mégis a tiltakozók közül szűnt meg többek munkája a helyi médiában, akik azóta még Rig Lajos volt munkatársával is erősítettek, pusztán a függetlenség jegyében. Történt mindez azután, hogy Lékó Sándor páros lábbal szállt bele a padragkuti városrész lakóiba, durván, lenézően megnyilatkozva róluk, amiért le akarnak válni Ajkáról. Holott álláspontjuk érthető, a többségében jobboldaliak lakta városrészben, ki tudja, talán bosszúból, nem igazán jut a fejlesztési forrásokból. Se másból. Legalább is ezt mondják. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a PS-nek: az otthonhoz közeli ellátást fogjuk erősíteni
Azt a konzekvens, higgadt, megfontolt vezetést, ami a belügyminisztert jellemzi, fogják továbbvinni az egészségügyi ágazatban is – mondta a PestiSrácok.hu-nak az egészségügyért felelős államtitkár. Portálunknak Takács Péter arról beszélt, hogy az örökölt egészségügyi struktúra a szocializmus utolsó nagy hazugsága és egy megfelelő irányítási rendszerrel, a feladatok a lakosság számához optimalizálásával az ellátás hatékonyabbá tehető. Mint mondta, a következő időszakban ezen elvek alapján az alap- és az otthonhoz közeli végleges ellátás erősítése lesz a elsődleges. Takács Péter az Ajkai Magyar Imre Kórház Semmelweis napi ünnepségen vett részt, egészségügyi államtitkárként ez volt az első látogatása egészségügyi intézményben. Ünnepi beszédében kiemelte, hogy nem szabad hinni a szirénhangoknak, mert a kormányból senki nem akar kórházat bezárni, éppen ellenkezőleg a kisebb kórházak egyes feladatait is megerősítik az ésszerűség és a betegbiztonság szem előtt tartásával. Újabb szintet lépett az ajkai kórház: már elérhető náluk a fájdalommentes szülés
Az epidurális, azaz helyi érzéstelenítéssel levezetett szülés az 1980-as évektől létező eljárás Magyarországon, mégis ritka, mint a fehér holló. Ennek több oka is van: mind műszerezettség, mind személyi feltételek szempontjából olyan követelményeknek kell megfelelni, ami csak kevés helyen adott. A PestiSrácok.hu megtudta, hogy az Ajkai Magyar Imre Kórházban a közelmúltban minden feltétel adottá vált és a szülészet osztályvezető főorvosa egy hét alatt több kicsit is a világra segített fájdalommentes szülés keretében. Az epidurális szülés bevezetése egy vidéki kórházban kuriózumnak számít. Dr. Vass Csaba portálunknak azt mondta, a módszernek több előnye is van, nemcsak az, hogy megkönnyíti a kismamák vajúdását; lerövidül a tágulási folyamat, mivel a szülő nő nem érez drasztikus fájdalmat, a magzat sem él át traumát ennek következtében, így ezek a kisbabák sokkal jobb Apgar-értékekkel jönnek a világra. Ugyanannál a szegedi szolgáltatónál regisztrálták az ajkai fideszes képviselő „ellopott” domain nevét, mint ahol Rig Lajosé is fut
Az Alfahír szúrta ki a minap, hogy valaki vagy valakik megszerezték Fenyvesi Zoltán kormánypárti országgyűlési képviselő domainnevét és a politikus honlapját egyenesen ellenfele, a jobbikos Rig Lajos honlapjára irányították át, így most Fenyvesi akaratán kívül is Riget reklámozza az interneten. Az ajkai parlamenti képviselő feljelentést tesz az ügyben, ugyanis álláspontja szerint az, aki a korábbi domainnevét megvette, most visszaél a nevével: ha nem is a domaint, de a személyiségét ellopta. Rig Lajos persze tagadja, hogy köze lenne a kényes ügyhöz, a PestiSrácok.hu viszont a hivatalos domain-nyilvántartó segítségével kiderítette, hogy érdekes módon ugyanannál a szolgáltatónál regisztrálták és üzemeltetik Rig honlapját, mint ahol a lejárat után valaki újraregisztrálta a fenyvesizoltan.hu-t is. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.