Pesti Srácok

Rig Lajos kinyitotta a pofonládát: "hataloméhes patkányok"

null

Az elmúlt napokban több olyan közös ellenzéki jelöltajánló fotó is megjelent, ami még a kormányellenes táborban is kiverte a biztosítékot. Ezek közül felülmúlhatatlan díszpéldánynak bizonyul a Dobrev-Rig páros fotója. A Jobbik korábban egyik legradikálisabb politikusa, aki állítólag anno még az SS jelmondatát is magára varratta, hálatelt szívvel rebegett köszönetet a hétvégén Gyurcsánynénak, amiért a Demokratikus Koalíció őt támogatja ellenzéki képviselőjelöltként a Veszprém megyei 3-as számú választókerületben. A műtősfiú Facebook-oldalát vasárnap elárasztották a kommentek, úgy kiosztották még saját hívei is, hogy már a hozzászólások törlésébe is beletörött a bicskája.

Úgy tűnik van az a szint, ahová már a Jobbik mellett még mindig kitartó választópolgárok sem hajlandók lesüllyedni, ez például már az. Mint az egyik kommentelő fogalmazott: "még ha így együtt nyernétek is 2022-ben, ti már politikai hullák vagytok". Rig Lajos Dobrev Klárát és a Demokratikus Koalíciót dicsőítő szavait még volt párttársai, Varga-Damm Andrea és Orbán Imre sem hagyták szó nélkül.

- írta vasárnap hivatalos oldalán Rig Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője, egészségügyi szakpolitikusa a mellé a plakát mellé, amelyen Dobrev Klára mellett mosolyog. Rignek éppen azokban a napokban sikerült hódolatáról biztosítania a határon túli magyarokat gyalázó, "szemkilövető" Gyurcsány pártját, amikor a nemzet hazáját szerető, féltő fele a trianoni gyásznapra, a nemzeti összetartozásra emlékezett. Éppen akkor, amikor a 2006-os rendőrterrort felidéző kiállítást annak évfordulóján bejelentették.

PestiSracok facebook image

Nem is maradt el a fogadtatás. Rig Lajost úgy kiosztották még saját hívei is, hogy öröm volt nézni. Abban a néhány száz kommentben, amely pár óra alatt elárasztotta a Jobbik politikusának hivatalos Facebook-oldalát, benne van minden, amit a radikális jobboldali szavazók gondolnak a Jobbik és a jobbikosok fordulatáról, a régi elvekkel való teljes meghasonulásról.

"Gyurcsánnyal nem lesz összefogás", "Kommunistákkal nem vállalunk közösséget" - emlékszünk még ilyen kijelentésekre a Jobbik háza tájáról? De akár meg is fordíthatnánk: emlékeznek arra, amikor a baloldal kvázi kompletten fasisztának, nácinak tartotta a jobbikosokat és egyben a lehető legveszélyesebbnek a magyar társadalomra? Ez volt a múlt. Ma már azoknak sem kérdés, akik tán még egy éve is elhitték, hogy van egy határ, hogy a Jobbik becsületének maradtak még morzsái - ezek mind Gyurcsány mellényzsebéből bújtak elő. Hát most föl is vállalták egymást, szépen sorban.

Közös fotón, szövetségben látni Gyurcsány Ferenc feleségét, és a volt bomberdzsekis, bőrfejű Rig Lajost, mint egy azon szövetség miniszterelnök-jelöltjét és képviselőjelöltjét a hazai ellenzéki politika mocsarának legmélye. A hatalom és pénzéhség, no meg a gyűlölet szövetsége és győzelme az elvek maradéka felett. Rig Lajos a posztjában úgy fogalmaz:

Megtalálták.

Rig Lajos Facebook-bejegyzése

"Hol van a régi becsületed?"

"Elárultátok azokat, akik hittek bennetek.", "Nincs hányhatnékod magadtól, mocskos áruló?", "Hogy is volt azzal az alapító nyilatkozattal? Van az a pénz, ugye?" - csak néhány tömör hozzászólás, amiben minden benne van: az, hogy a radikális jobboldali szavazó nem hülye, ezt már az ő gyomruk sem veszi be.

A Jobbik alapító okiratára többen is emlékeztettek, amelyben az állt, hogy a Jobbik soha, semmilyen formában nem lesz részese kommunista eszméket valló tömörülésnek.

Volt aki, azt írta, 11 éve még a Jobbiknak adta a listás szavazatát, éppen azért, hogy a Gyurcsány-féléket kitakarítsák a parlamentből és nem arra, hogy összefogjanak velük.

Egy férfi, aki szerint amit látunk, néhány éve még egy "Zs kategóriás politikai fantasy kategóriába tartozott", megkérdezte Riget, nem égett-e a retinája, amikor jóváhagyta ezt a fotót.

- kérdezte egy másik.

Út a jobbszéltől a balszélig

Egy nő azt írta, ő elismeri Rig eddigi munkáját, mindig becsülte, tisztelte, "de akikkel most összeállt, fotózkodni, na ezt nem, nem soha!"

És akadt olyan hozzászóló is, aki megjegyezte, Rig Lajos ezt a Gyurcsánynével közös képet nyugodtan el is teheti ballagási fotónak, amivel szépen elballag majd a politikából örökre, és olyan is, aki megrendülésének adott hangot, amiért a Jobbik néhány év alatt megtette az utat a jobboldal szélétől a baloldal széléig.

A több száz kommentelő között két ismert név is megjelent, két korábbi jobbikos, Rig volt párttársai: Varga-Damm Andrea és Orbán Imre. Varga-Damm többször is megnyilvánult Rig dobreves posztja alatt.

Varga-Damm, aki egyébként csak nemrég hagyta el a Jobbikot, arra kérte Riget, nyugtassa meg, hogy azért a Pride-ra nem fog elmenni és nem támogatja az alelnökét a könnyű drogok legalizálásában. Aztán megkérdezte, mégis mi kötheti össze a kommunista rendszer első számú kegyeltjével:

Orbán Imre a Jobbik volt Veszprém megyei elnöke, volt megyei képviselője keményebben fogalmaz. Igaz ő már évekkel ezelőtt elhagyta a Jobbikot, az elsők között Vona fordulata után, és a politikai életből is kiszállt. Akkor sajtótájékoztatóján azt mondta: "Belepusztultam volna, ha egy olyan párt tagja lettem volna, amely elárulta szavazóit, elárulta a nemzeti gondolatot."

Most Rig Lajosnak sem mérte szűkmarkúan a kritikát:

Jelenleg tehát úgy áll a helyzet, a jobbikos Rig Lajos összellenzéki jelölt lehet a tapolcai körzetben. Sajtóhírek szerint a kormánypárt cserél. Több portálon is megjelent a napokban, hogy Navracsics Tibor visszatér a fősodorba és azért járja Veszprém megye 3-as választókerületének településeit, találkozik polgármesterekkel, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője, Fenyvesi Zoltán nélkül, mert a Fidesz őt indíthatja itt a 2022-es választáson. A volt miniszterelnök-helyettes, uniós biztos, aki jelenleg az EKF-programot felügyelő kormánybiztos a 24.hu kérdésre mindezt nem erősítette meg, de nem is cáfolta...

Vezető kép: Facebook