ajka
"Állati" tüntetés Ajkán - "Ha nincs forraltbor, mi lelépünk"
Míg egy héttel ezelőtt, az MSZP és a Jobbik, azaz Mesterházy Attila és Rig Lajos közös tüntetésén még legalább 100-130 embert össze tudtak szervezni, a mai napra meghirdetett "Álljon le az ország" demonstráción a választókerület másik központjában, Ajkán már csak kevesebb, mint félszáz embert sikerült összekaparnia négy ellenzéki pártnak (MSZP, Jobbik, DK, MKKP). Az előző tüntetés bukása után a szereplést, ahogy a szervezést is, Rig Lajos egy ifjú famulusára bízta. A Jobbik listás országgyűlési képviselőjét a meghirdetett helyszínek egyikén sem látták, ahogy más ismert helyi politikust sem. A szocialisták egyik utolsó bástyájának tartott Ajkán az ellenállás arca és fő szónoka a Kétfarkú Kutyapárt soproni csirkeembere volt. Mindösszesen 43 fő, főleg aktivistákból álló csoport vonulgatott egyik helyszínről a másikra. Majd miután egy tüntető felkiáltott, "ha nincs forraltbor, mi le is léptünk", a csoport 27 főre apadt. Ellenzéki öngól: DK-s politikus ismerte el, hogy zavartalanul működik az ajkai kórház (videóval!)
Ennél jobban nem sülhet fel már az ellenzék, mint ajkai kórház ügyben. Azt követően, hogy hónapok óta vizionálnak összeomlást, veszélyhelyzetet valótlan hírekre vagy félinformációkra hivatkozva, ma László Imre, a Demokratikus Koalíció egészségügyi szakpolitikusa személyesen volt kénytelen elismerni, nincs fennakadás, zavartalanul működik és működni is fog az ajkai Magyar Imre Kórház. A politikus a balliberális média hisztériakeltése nyomán személyes látogatásra jelentkezett be az intézmény vezetőjéhez. Az ellenzéki sajtó színe-java a bejárat előtt várta, hogy tovább fújhassák a már így is óriásivá tagadt, éppen kidurranó lufit. Csalódniuk kellett. László Imre ugyanis nem találkozott rémhírekre okot adó állapotokkal, sőt kijelentette, hogy az ajkai kórház kapcsán megjelent híreknek ha volt is valóságalapja, azokat mérhetetlenül eltúlozták. Ha voltak is nehézségek, akkor azokat megoldották, a kórház működése zavartalan. Csak az a kérdés maradt, hogy ezek után hogyan rágja majd tovább a gittet Rig Lajos jobbikos képviselő, aki a hónap közepére jelentkezett be, szintén képviselői látogatásra az intézménybe... Alakul az MSZP-Jobbik összeborulás? - Vona a szocialista vezetésű Ajkán szólt a baloldali szavazókhoz
Országjáró körútján Veszprém megyébe érkezett a Jobbik elnöke. A szerinte néppártosodó, sokak szerint cukiságkampányt és baloldali szavazóknak kedveskedő politikát folytató Vona Gábor Tapolcán, Balatonfüreden és Ajkán járt. Utóbbiban, a szocialista vezetésű városban épp a városházánál találkozott aktivistáival - egyesek szerint Schwartz Béla MSZP-s polgármesterrel is találkozhatott a pártelnök. Ami tény, hogy a túrát végigkísérte a szocialista vezetésű önkormányzat tévéjének egy stábja. Az Ajka TV-ben rendszeres vendég Rig Lajos, a Jobbik politikusa, miközben a televízió a fideszes politikusainak egyáltalán nem ad lehetőséget, hogy megszólaljanak. Ezúttal sem volt ez másként. Vona Gábor később a balatonfüredi utcafórumán nem is tagadta, hogy nyitnak a baloldal felé, igaz ő azt mondta, a baloldali szavazókat igyekeznek megszólítani, de együttműködésre nem törekednek a baloldali pártokkal.