Pesti Srácok

Alakul az MSZP-Jobbik összeborulás? - Vona a szocialista vezetésű Ajkán szólt a baloldali szavazókhoz

null

Országjáró körútján Veszprém megyébe érkezett a Jobbik elnöke. A szerinte néppártosodó, sokak szerint cukiságkampányt és baloldali szavazóknak kedveskedő politikát folytató Vona Gábor Tapolcán, Balatonfüreden és Ajkán járt. Utóbbiban, a szocialista vezetésű városban épp a városházánál találkozott aktivistáival - egyesek szerint Schwartz Béla MSZP-s polgármesterrel is találkozhatott a pártelnök. Ami tény, hogy a túrát végigkísérte a szocialista vezetésű önkormányzat tévéjének egy stábja. Az Ajka TV-ben rendszeres vendég Rig Lajos, a Jobbik politikusa, miközben a televízió a fideszes politikusainak egyáltalán nem ad lehetőséget, hogy megszólaljanak. Ezúttal sem volt ez másként. Vona Gábor később a balatonfüredi utcafórumán nem is tagadta, hogy nyitnak a baloldal felé, igaz ő azt mondta, a baloldali szavazókat igyekeznek megszólítani, de együttműködésre nem törekednek a baloldali pártokkal.

Érdekes fotókat kaptunk egy olvasónktól Vona Gábor és a Jobbik egészségügyi szakpolitikusa, a néhai műtős Rig Lajos ajkai látogatásáról. A képek tanúsága szerint a jobbikosok a városházánál jártak, ahol a székébe belekövült szocialista Schwartz Béla a polgármester. A díszes társaságot mindössze néhány tizen-huszonéves fiatal kísérte, és hasonló volt az "érdeklődés" helyi utcafórumán is.

Ilyen sokan voltak kíváncsiak Vonára Ajkán. A sétálóutcán mindössze néhány fiatal kísérgette

A városházi kitérő több szempontból is érdekes. A szivárványos cukiságpolitikát folytató Jobbik balra nyitása már nem újdonság. Siófokon Lengyel Róbert polgármester, aki ugyan papíron független, de jobbikos rendezvények állandó résztvevője, nem egyszer borult már össze a baloldallal. A nyáron Botka Lászlóval kokettált, és tárgyalgatott, aki akkor még az MSZP miniszterelnök-jelöltje volt, majd Gyöngyösi Mártonnal kampányolt a bérunióért. Hab a tortán, hogy Havas Henrik tanár úr, akinek baloldaliságát talán senki sem kérdőjelezi meg, bár évekkel ezelőtt még úgy nyilatkozott, "senki se szavazzon Vona Gáborra", most könyvet ír a gárdamellényt kiskutyákra cserélő politikusról.

PestiSracok facebook image
Balatonfüreden is "hatalmas" az érdeklődés a Jobbik politikája iránt.

Szóval Vona Gábor most meg Ajkán járt. Azt, hogy találkozott Schwartz Bélával és netán valami titkos paktum is köttethetett, nem állíthatjuk, de hogy a városházán járt, azt bizonyítják a felvételek. A Vonát kísérgető helyi televízióról és ajkai sajtóviszonyokról pedig mindent elárul a korábbi főszerkesztő, Schwartz Béla korábbi házi sajtósának kitálalása. Láng György Géza kifakadásában azt is elárulta, hogy a fideszesek nevét leírni sem szabadott. Fővesztés járt érte. Az övé például, de helyére a megbízható, elkötelezett baloldali Lékó Sándor került. Lékó nem mulasztja el, hogy ott szidja a kormánypártot és annak képviselőit, ahol csak teheti, gyakorta a közösségi portálon. Teszi mindezt a szocialista vezetésű önkormányzat saját tévéjének főszerkesztőjeként. És ebben a tévében vendégeskedik rendszeresen a jobbikos Rig Lajos, ahogy tette ezúttal is, beszámolt képviselősége fantasztikus eredményeiről, amit a tévénézők majd a napokban láthatnak. Na ennek a tévének az operatőre kísérgette végig Vonát is a városházától, végig a sétálóutcán. Így legalább eggyel többen voltak ...

Vona Gábor és Kepli Lajos a Jobbik balatonfüredi utcafórumán.

Balatonfüreden, ahol szintén legfeljebb harmincan voltak kíváncsiak a Jobbik elnökére neki is szegezték a kérdést Vonának, hogy áll az összeborulás a baloldallal. A pártelnök azt mondta, pártok közötti együttműködésre nem törekednek, de a baloldal szavazóit szeretnék megszólítani...

A cikkben található képek olvasói fotók.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.