schwartz béla
Kommunista leszámolás Ajkán? Mindenki elhatárolódott a szoci polgármester szócsövétől, mégis ő maradt a trónon (videó)
Bő egy hónapja majd az egész szerkesztőség elhatárolódott a szocialista vezetésű Ajka közpénzből fenntartott városi médiájának vezetőjétől. Nemcsak minden kimondott, hanem majdani gondolataitól is. Bár akkor úgy tűnt a szoci polgármester szócsöve maradt egyedül, végül mégis a tiltakozók közül szűnt meg többek munkája a helyi médiában, akik azóta még Rig Lajos volt munkatársával is erősítettek, pusztán a függetlenség jegyében. Történt mindez azután, hogy Lékó Sándor páros lábbal szállt bele a padragkuti városrész lakóiba, durván, lenézően megnyilatkozva róluk, amiért le akarnak válni Ajkáról. Holott álláspontjuk érthető, a többségében jobboldaliak lakta városrészben, ki tudja, talán bosszúból, nem igazán jut a fejlesztési forrásokból. Se másból. Legalább is ezt mondják. Ajka szocialista polgármestere kiárusítja a város balatoni gyermeküdülőjét (Videó!)
Kétszázharminc millió forintért cserélhet gazdát Ajka város önkormányzatának Balaton-parti gyermeküdülője, amelyet még évtizedekkel ezelőtt társadalmi munkában, a két kezükkel építettek fel az ajkaiak, hogy majd a gyermekeiknek mindig legyen hol üdülni a Balatonon. A 8000 négyzetméter alapterületű tábor faházait néhány éve újították fel, még idén nyáron is üdülhettek itt gyermekek. Jövőre már biztosan nem – vagyis nem kedvezményesen, a város üdülőjében. A történet tökéletesen példázza a baloldal képmutató aggódását, akik egész nyáron a balatoni szabadstrandokért és balatoni közvagyonért aggódtak, ugyanis a balatonszepezdi üdülőt potom pénzért nem a kormány árusítja ki, hanem Ajka szocialista városvezetése. Az ősszoci polgármester, Schwartz Béla szerint ugyanis nincs rá igény. A kormánypárti képviselők hiába javasoltak egyéb hasznosítást – például, hogy ajánlják fel az Erzsébet Tábornak és akkor folyamatos bevétele lehetne belőle az önkormányzatnak –, Schwartz Béláék hajthatatlanok. Érdekes egybeesés, hogy egy hónappal Ajka előtt Kazincbarcika ellenzéki városvezetése is úgy döntött, hogy eladja a balatoni gyermeküdülőjét, ami pontosan az ajkai tábor mellett van a szepezdi partszakaszon. A szocialista vezetésű Ajkán közpénzből keltik a rémhíreket és mengelézik Orbán Viktort
Egészen komoly összeesküvés-elméletet sikerült rittyentenie a koronavírus kapcsán az ajkai önkormányzati lap főszerkesztőjének. A szocialista őskövület, Schwartz Béla vezette városban, úgy tűnik, simán belefér, hogy az adófizetők pénzén kiadott lapban a közpénzből fizetett főszerkesztő a büntető törvénykönyv határait feszegesse. Lékó Sándor a Dr. J. M. és dr. O. V. emberkísérletei című publicisztikájában arról értekezik, hogy a miniszterelnök szándékosan akar megfertőzni több tízezer embert a koronavírussal, azért, hogy rövidebb idő alatt lecsengjen a járvány és az érdekkörébe tartozó szállodatulajdonosok nyáron már gondtalanul vághassanak neki a nyári szezonnak. Nem ez az első alkalom, hogy az egyébként még csak nem is ajkai újságíró rémhírterjesztéssel lázít az ajkai városi lapban. Korábban azt vizionálta, hogy a helyi kórházban összeomlik az ellátás, majd a nővéreket sértegette. Tavaly márciusban pedig szintén publicisztikát írt a március 15-i nemzeti ünnepélyről, amelyben a koszorúzásban közreműködő egyenruhás katonákat díszpintynek titulálta. A Fidesz már többször felszólította, hogy távozzon az önkormányzati médium éléről; most esélyes, hogy nem ússza meg ennyivel. A rendőrség ugyanis mostani kijelentéseinél sokkal enyhébb rémhírek terjesztői ellen is szigorral járt el. Civil fideszes szemben a párthovatartozásukat is lehazudó álcivilekkel, avagy vöröskeresztes igazgató döntené le a szocik utolsó dunántúli bástyáját
Ahogy arról már többször is írtunk, egy valójában, ízig-vérig civil száll ringbe vasárnap az ország egyik utolsó szocialista bástyájának tartott Ajkán azzal a Schwartz Bélával, aki MSZMP-s múltját, párthovatartozását elbújtatva, most éppen független civilnek próbálja eladni magát és csapatát, amelynek nagy része mellesleg jelenlegi szocialista önkormányzati képviselő. Bármennyire is viccesnek tűnik a szituáció, Schwartz Béla környezetében politizálni nagyon nem az. Az elmúlt 17 évben, amióta vezeti a régi bányászvárost, folyamatosan gyűlölködő, megfélemlítő politikai stílusával, botrányával van tele a sajtó. Több tucat rágalmazási perrel a háta mögött ő az abszolút rekorder, aki a legtöbbször pocskondiázta – nemcsak polgármesterhez, emberhez méltatlan módon – politikai ellenfeleit. Egy ilyen harcban vállalta a Fidesz jelöltje, Baráth Gábor, hogy stílszerűen barátságos kampánnyal győzi meg az ajkaikat arról, hogy többet érdemelnek egy városát hűbértartományként kezelő őskommunistánál. Az ellenzék mindent megtett, hogy ebből kibillentse és Ajkán is személyeskedésbe, gyűlölködésbe fordítsa – érdemi politikai mondanivaló híján – a kampányt. Nem sikerült. Miről is szól ez a csata, ledőlhet-e 17 év után a szocialisták utolsó dunántúli bástyája, és ha igen, mi lesz azután, lehet-e építeni az erkölcsi romokon, bevonhatók-e még az emberek a politikába ott, ahol mindent megtettek, hogy megcsömörüljenek tőle – mindezekről beszélgettünk a kampány hajrájában Baráth Gáborral, a Fidesz ajkai polgármester-jelöltjével, a Magyar Vöröskereszt Veszprém és Vas Megyei Szervezete igazgatójával. Így veri át a választókat Ajka álfüggetlen polgármestere, Schwartz Béla
A kampányhajrában sem nyugszik Schwartz Béla, Ajka "független", valójában ízig-vérig MSZP-s polgármestere. Miközben kihívója, a Vöröskereszt megyei igazgatójaként dolgozó, valóban civil, de vállaltan fideszes jelölt, Baráth Gábor a várost járja és az ajkaiak elképzeléseiről, problémáiról tájékozódik, a baloldali gépezet nem bírja levetkőzni a gyűlölködő stílust, még civil álruhába öltözve sem. Baráth nem veszi fel a kesztyűt, és elhatárolódik a Schwartzék által diktált politikai eszközöktől és stílustól. Egy vitán még akár részt is vett volna, csakhogy direkt úgy küldték a meghívót, hogy esélye se legyen elmenni. Schwartznak viszont máris adott az indok az újabb uszításra. Az ajkai posztkommunisták gyülekezete civil szervezetként újrázna az őszi választáson
A Magyar Szocialista Párt neve mára annyira lejáratódott, hogy még az utolsó, eddig bevehetetlen tűnő bástyájuk, Ajka vezetéséért sem mernek MSZP-s színekben indulni. A minap paródiába illő, nagyszabású eseményen, az ajkai városházán jelentette be Schwartz Béla, a 17 éve polgármesteri székben felejtett kommunista őskövület, hogy a nemrégiben megalakult civil szervezet, a Közösen Ajkáért színeiben indul újra a városvezetői tisztségért. Tízfős csapatát is bemutatta, akik az egyéni körzetekben indulnak képviselőjelöltként az egyesület támogatásával. Az "újdonsült" városatya-jelöltek csak 80 százalékban a korábbi szocialista képviselőtestület tagjai. Még mindig igaz tehát az örökérvényű mondás, hogy kommunista nem vész el, csak átalakul - Ajkán annyiban mindenképpen, hogy ezúttal már nyíltan álltak be a szoci polgármester-jelölt és képviselőjelöltek mögé az ellenzéki pártok a Jobbiktól a DK-n és a Momentumon át az LMP-ig. Alakul az MSZP-Jobbik összeborulás? - Vona a szocialista vezetésű Ajkán szólt a baloldali szavazókhoz
Országjáró körútján Veszprém megyébe érkezett a Jobbik elnöke. A szerinte néppártosodó, sokak szerint cukiságkampányt és baloldali szavazóknak kedveskedő politikát folytató Vona Gábor Tapolcán, Balatonfüreden és Ajkán járt. Utóbbiban, a szocialista vezetésű városban épp a városházánál találkozott aktivistáival - egyesek szerint Schwartz Béla MSZP-s polgármesterrel is találkozhatott a pártelnök. Ami tény, hogy a túrát végigkísérte a szocialista vezetésű önkormányzat tévéjének egy stábja. Az Ajka TV-ben rendszeres vendég Rig Lajos, a Jobbik politikusa, miközben a televízió a fideszes politikusainak egyáltalán nem ad lehetőséget, hogy megszólaljanak. Ezúttal sem volt ez másként. Vona Gábor később a balatonfüredi utcafórumán nem is tagadta, hogy nyitnak a baloldal felé, igaz ő azt mondta, a baloldali szavazókat igyekeznek megszólítani, de együttműködésre nem törekednek a baloldali pártokkal. Parkot neveznek el a kommunista diktatúra helyi vezéralakjáról Ajkán
A tavalyi évben a kormányhivatalok felszólítására még azok az önkormányzatok is megváltoztatták az ötvenes-hatvanas évekből visszamaradt, kísértő utcaneveket, közterület elnevezéseket, akik jó ízlésből saját maguktól, vagy a 2013-as törvényi szabályozás idején még nem tették meg. Ajka városa volt talán az egyetlen, amelynek szocialista vezetése még büszkén hirdette is, hogy szembeszegülve a felettes szervekkel, erre egyáltalán nem hajlandók. Sőt, most újabb bizonyságát tették, hogy azért is kitartanak és megvédik az elődök örökségét. A képviselőtestület döntése értelmében parkot neveznek el a diktatúra egyik helyi vezéralakjáról, Ádám István tanácselnökről. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.