Pesti Srácok

„Orbánnak mennie kell. Magyarországot ki kell gyógyítani Orbán Viktorból” (PS-videó!)

A Jobbik kivételével minden olyan ellenzéki pártnak választási szövetséget ajánl az MSZP, amelyek nem "bundáznak", hanem valóban kormányváltást akarnak 2018-ban – közölte Molnár Gyula csütörtökön Ajkán. A pártelnök jelezte: áldozatokra is hajlandóak, ha a pártok beállnak a közös jelöltek mögé az egyéni választókerületekben – erről a DK-val már küszöbön a megállapodás, a közös listáról kell még tárgyalni. Gurmai Zita pedig arról beszélt, Magyarországot ki kell gyógyítani Orbán Viktorból. Tehát Magyarország szerinte beteg...

Az MSZP parlamenti frakciója a csütörtöki napot Ajkán töltötte, ahol többek között egészségügyi kérdésekről tanácskoztak. Az esti fórum előtt Nők a változásért címmel mutattak be performanszt az MSZP női képviselői, tagjai. Nyakukban ciklámen sállal, maguk előtt ciklámen transzparenst tartva üzentek hadat Orbán erőszakkormányának. Szónoklatában Gurmai Zita az MSZP elnökségi tagja, nőtagozatnak elnöke a nők elleni erőszak kapcsán kijelentette: Magyarországon emberek millió szenvednek erőszakot Orbán Viktor agresszív kormánya jóvoltából...

A szocialista nők hadat üzentek az Orbán-kormánynak, amely a nők és egyáltalán mindenki ellen szándékosan, naponta erőszakot követ el

Az MSZP és az Európai Szocialista Párt nőszervezetének az elnöke szerint Magyarországon az „Orbán–Mészáros-kormány” erőszakot követnek el a közalkalmazottak, a szegények, a fiatalok és persze a nők ellen is, ráadásul nap mint nap, tudatosan.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Gurmai Zita.

Az esti fórumon legfeljebb 150-en vettek részt, és bár Ajka a párt egyik utolsó bástyája, ennek a közönségnek ez alkalommal a fele sem volt ajkai. A résztvevők zöme hetven éves vagy idősebb volt. De Molnár Gyula pártelnök többször hangsúlyozta is: nem szégyellik, igen, ők az idősek és a tradíciók pártja, amely nélkül szerinte éppen ezért nincs demokratikus baloldal.

„El fogunk menni a falig”

A pártelnök több mint egyórás esti eposzának lényege egy nagy ellenzéki összeborulásra való felhívás. Molnár Gyula azt mondta, bár korábban ők is harciasabban álltak hozzá a kérdéshez, most készek nemcsak kompromisszumokra, de áldozatokra is, egészen addig, amíg azt látja, nem szórakoznak velük, hanem megvan a közös szándék, ami a választási győzelem és a kormányváltás. Molnár azt mondta: a DK-val gyakorlatilag küszöbön a megállapodás a közös egyéni jelöltekről (aki az ajkai választókerületben Kárpáti Lajos), egy közös listáról viszont még egyeztetnek. Mivel azonban a pártelnök szerint nyerni csak összefogással lehet, arra szólította fel az ellenzéki pártokat – a Jobbik kivételével –, hogy ha nem bundára játszanak, akkor lépjenek szövetségre. Vona Gábor kapcsán pedig úgy fogalmazott:

„Mindenki hozzon még két embert”

Molnár Gyula „kimatekolta”, hogy a Fidesznek 2,2 millió szavazója van, akik szerinte már nem is akarnak új embereket megszólítani, csak az állandó bázisukat „hergelik” és „listázgatják”. Ők viszont 700-800 ezer szimpatizánst tudnak magukénak, akik nem fognak másra szavazni, legfeljebb nem mennek el voksolni. Hozzátette:

Ha válság van, hát válság van

A pártelnök szónoklatából kiderült, hogy Magyarországon gazdasági, társadalmi és politikai válság van. Igaz, hogy a gazdasági növekedés 3,5 százalékos, ami elég magas, de ha nem lennének uniós pénzek, akkor szerinte csak 1,5 lenne, ami meg kevés. Az emberek túl sokat politizálnak és veszekednek a politikai nézetkülönbségek miatt. Gyalázatosak az oktatási rendszer eredményei, az egészségügy teljesítményéről nem is beszélve. Az emberek szerinte azért nem mernek bemenni a kórházakba, mert ott nem meggyógyulnak, hanem olyan fertőzéseket kapnak el, amibe jó eséllyel bele is halhatnak. Összességében az elmúlt nyolc év elvesztegetett nyolc év, Orbán Viktor pedig Molnár Gyula reményei szerint hamarosan csak egy lábjegyzet lesz a történelemben, az sem túl fényes.

Évi 120 ezer és ingyen gyógyszer

A fórum résztvevői ezúttal is meghallgathatták a szocialisták „frenetikus” nyugdíjreform-elképzeléseit, amit a múltban is mindig csak addig hangoztattak, míg kormányra nem kerültek. Ígéretből most sem volt hiány. Ha kormányra kerül az MSZP, lesz itt kánaán a nyugdíjasoknak, nyugdíjminimum, felső plafon, 13. havi nyugdíj (amit Bajnaiék idején ők vettek el!) és prémium helyett évi egyszeri 120 ezer forint, hozzá pedig ingyen gyógyszer.

Az est talán legfelemelőbb pillanata volt, amikor Molnár kijelentette, ők nem szégyellik a múltjukat, sőt. Mert hogy az a reklámszlogen mennyire igaz, hogy a magyarok legnagyobb része Svájcban szeretne élni, ahol Kádár az elnök. Molnár kiemelte:

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.