Pesti Srácok

A törökországi romokról a PS TV stúdiójába látogatott Lendon, a 10 éves mentőkutya és gazdája Kulcsár József

A hétvégén még a romok között kutattak a magyar segélyszervezetek önkéntesei Törökországban. Hataya tartományban egy összedőlt épület törmelékei közül a katasztrófa utáni hetedik napon két élő embert mentettek ki, ami azt mondják, már szó szerint isteni csoda. A katonatiszt és orvos felesége jól vannak - az életjeleket a romokon Lendon és Zsozsó, a Magyar Református Szeretetszolgálat kötelékében dolgozó magyar kutató-mentők kutyái észlelték. Ezzel a mentéssel együtt csak a reformátusok csapata 6 életet mentett meg. De voltak lelkileg nagyon nehéz pillanataik is - amikor már csak elhunytak testét tudták kiemelni. Köztük egy édesanyát és négy gyermekét. Lendon, a 10 éves németjuhász kutya és gazdája, Kulcsár József, a Kulcsár Kutató-Mentőkutyás Szolgálat vezetője vasárnap késő este érkeztek haza az erőt próbáló misszióból, első útjuk a PS TV stúdiójába vezetett, hogy megosszák nézőinkkel mindazt, amit átéltek az elmúlt közel egy hétben.

Igazi hősként ünneplik Törökországban a magyar speciális mentőket és mentőkutyákat, akik közel 40 életet mentettek meg az elmúlt évtizedek legszörnyűbb természeti katasztrófáját követően. Idehaza napról napra feszülten követtük a híreket, hogy halad a mentés, és egyként dobbant minden magyar szív, amikor egy-egy mentőcsapat beszámolt róla, hogy sikerült élve kimenteni valakit, erőt próbáló, életveszélyes körülmények között.

Azt már kevesen tudják, hogy a magyar "mentőkutyások" többsége civil önkéntes, aki nem főállásban, fizetésért, hanem a munkája mellett, szabadidejében, saját erőforrásait nem kímélve tréningezi, edzi a kutyákat és vesz részt eltűntek keresésekben, mentésekben idehaza és ha hívják őket, külföldi katasztrófák alkalmával is.

Kulcsár József eredetileg speciális rendőri munkára szánta Lendont, akivel számtalan életmentésen vannak már túl együtt. 2014-ben egy ajkai fiú eltűnése és tragédiája volt az igazi fordulópont az életükben, azóta Kulcsár József életében a speciális mentőmunka a legfontosabb. Alapítványt hozott létre, Lendont speciális kereső képességekre képezte ki. Együttműködik a rendőrséggel és több segélyszervezettel. Köztük a Magyar Református Szeretetszolgálattal is. Ők hívták hétfőn, néhány órával a törökországi, szíriai földrengés után, hogy önkéntes mentőcsapat indul és szeretnék, ha velük tartana.

PestiSracok facebook image

Kedden Lendonnal már repülőn ültek, szerdától pedig napi 10-12 órában járták a romokat.

A Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntes csapata Hataya tartományban összesen 6 ember életét mentette meg. Ezen kívül csak Lendon 10 elhunytat is jelzett, akiket szintén kiemeltek a romok alól.

Aki szeretné követni Lendon és gazdája munkáját, mentéseit, azt az alábbi Facebook oldalon megteheti: https://www.facebook.com/mentokutyas.hu/?locale=hu_HU

Aki pedig támogatná a Kulcsár Kutató-Mentőkutyás Szolgálat felkészülését és önkéntes mentéseit, az alábbi számlaszámra tudja utalni felajánlását: 10400810 - 50526753 - 57801000

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.