Az utolsó csoportkör meccseinek alakulása révén a magyar labdarúgó-válogatott nem jutott be a németországi Európa-bajnokság ma megkezdődő egyenes kieséses szakaszába. Hiába, hogy saját csoportjában emlékezetes góllal megnyerte az utolsó mérkőzést, és megszerezte a harmadik helyet, ez végül nem bizonyult elegendőnek a továbbjutáshoz. Néhány nappal a történések után érdemes mérleget vonni és értékelni válogatottunk németországi teljesítményét.
A magyar labdarúgó-válogatott nagy sikert ért el tavaly év végén, amikor selejtezőcsoportját megnyerve, egyenes ágon kvalifikált az idei Európa-bajnokságra. Duplán is hatalmas eredmény volt ez. Egyrészt zsinórban harmadjára sikerült kivívni az Eb-részvételt, ami rekord a magyar futball történetében, másrészt pedig az 1986-os mexikói világbajnokság óta most először sikerült „csont nélkül” megszerezni kvalifikációt. Közel negyven év után nyertünk meg ismét egy selejtezőcsoportot, amely önmagában is mindent elmond az eredmény nagyságáról, és ha ehhez még hozzávesszük, hogy mindezt veretlenül tettük, oda-vissza legyőzve az Európa-klasszisoktól hemzsegő Szerbiát, akkor elmondható: jogos volt a csapatot körülvevő eufória.
A Montenegró elleni utolsó Eb-selejtező után a csoportelső magyar válogatottat ünnepli a szurkolótábor a Puskás Arénában. 1985 után először nyert selejtezőcsoportot a magyar csapat, így nagy reményekkel vártuk az Európa-bajnokságot. Fotó: Kovács Attila
Paradox(?) módon éppen ez a sok siker, a csapat kimagasló szereplése volt az oka annak, hogy talán a realitásokat túlszárnyaló várakozásokkal tekintettünk az Európa-bajnokság elé. Sokunkban nyomott hagyott Szoboszlai Dominik csapatkapitány monológja, amelyet az utolsó, Montenegró elleni győztes csoportmeccs után a közönséggel együtt ünnepelve mondott: a nyáron csinálunk majd valami emlékezeteset.
Minden benne volt a pakliban
Amint azt az Eb előtti felvezetésünkben is írtuk, a csapatban benne volt minden lehetséges eredmény, nehéz volt előzetesen jósolni. Akár a csoportunk összetételét, akár a saját csapatunk állapotát és erejét nézzük, előzetesen elmondható volt, hogy az elmúlt évek eredményei és csapatunk egységessége akár messzire is repíthette volna válogatottunkat, ugyanakkor adott esetben egy három vereséges, nullpontos kiesés is megmagyarázható lett volna szakmailag.
A 2021-es, részben hazai rendezésű Eb-hez képest jobb csoportba kerültünk, nem három, csak egy nagyágyúval, a házigazda németekkel. Ugyanakkor a másik két rivális, Svájc és Skócia sem tartozott azon csapatok közé, akik ellen elvárásként fogalmazható meg a győzelem. Sőt, a végül legyűrt skótokról is elmondható, hogy papíron – szigorúan a játékoskeret összetételét, kerettagok klubjait tekintve – erősebb, mint a mi csapatunk. Ehhez hozzájött még, hogy gyakorlatilag a teljes védelmünk jelentős játékhiánnyal érkezett az Európa-bajnokságra, egyesek hosszabb sérülések után felépülve, mások azért, mert bár egészségesek voltak, ámde nem jutottak játéklehetőséghez klubjukban.
Bealudtunk a nyitómeccsen
Ilyen előzmények után vette kezdetét a torna, ahol Svájc ellen léptünk először pályára. Az első félidőben nem a megszokott teljesítményt nyújtotta csapatunk, a helvétek megérdemelten mehettek kétgólos előnnyel szünetre. A második félidőben már úgy játszott csapatunk, ahogyan azt az elmúlt időszakban megszokhattuk, és vissza is jöttünk a meccsbe. Varga Barnabás fejesgólja előtt, és után is voltak lehetőségeink, s bár a végén egy védelmi hibából Svájc visszaállította a kétgólos különbséget, a végeredmény (1-3) ellenére lehetett építeni a második játékrészben látottakra.
Varga Barnabás (b2) szépítő gólja után még felcsillant a remény a pontszerzésre a Svájc elleni első Eb-csoportmeccsen. Végül 3-1-re a helvétek nyerték a mérkőzést..
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A torna házigazdája, Németország, mint világklasszisokat a soraiban tudó válogatott, esélyesebb volt ellenünk. Csapatunk teljesítményét ezen a mérkőzésen nem érhette kritika. Védelmünk helyt állt, kompaktak voltunk, ráadásul többször is veszélyeztettük a németek kapuját, abszolút benne volt a mérkőzésben a magyar gól, sőt, akár a pontszerzés lehetősége is. A nálunk lényegesen magasabb polcon lévő németek ellen ez dicséretes teljesítménynek tekinthető.
Emlékezetes győzelemmel zártunk
Az utolsó forduló előtt egyértelművé vált az, amit előzetesen is sokan vártunk: ki-ki meccs lesz a Magyarország-Skócia találkozó. Bár a skótok legyőzését szinte mindenki alapvető elvárásként fogalmazta meg csapatunkkal szemben, azért nem árt elmondani: Skócia csapatának nagy része vagy a Premier Ligában, vagy az angol másodosztályban játszik, az otthon játszók többsége pedig az európai szinten is számon tartott glasgow-i Celtic játékosa. Vagyis nem nyeretlen kétévesek alkották Steve Clark csapatát. Ennek ellenére csapatunk hozta a várva-várt győzelmet, méghozzá úgy, hogy bár az első játékrészben még a skótok birtokolták többet a labdát, helyzetük egész meccsen alig akadt. A második félidőben pedig már látszott: ha lesz győztes, akkor az a mi válogatottunk lesz, mert mi időről-időre veszélyeztettünk, Skócia játékában viszont nem volt benne a gól. Csapatunk tartását és mentális erejét mutatja, hogy Varga Barnabás ijesztően drámai sérülése ellenére szó szerint az utolsó leheletéig küzdött, és a századik percben – az Eb-k történetének legkésőbbi, rendes játékidős góljával – megnyerte a párharcot.
A győztes gólt szerző Csoboth Kevint (k) köszöntik csapattársai a skótok elleni Eb-csoportmeccsen. Ekkor még élt a remény a nyolcaddöntőbe jutásra.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Ezzel a mieink megtették a magukét, győzelmet arattak, odaértek a csoport harmadik helyére, amely – a többi csoport eredményének számunkra kedvező alakulása esetén – ugyanúgy nyolcaddöntőt érhetett, mintha az első vagy a második helyen végzünk. Sajnos végül nem sikerült legalább két másik csoportharmadik válogatottat megelőzni, így nem jutottunk tovább, véget ért számunkra az Európa-bajnokság.
Nem szabad elfelejteni a sikereket
Ami a válogatott németországi szereplését illeti, nagyon fontos a reális mérlegvonás. Válogatottunk a Rossi-korszakban eljutott arra a szintre, hogy tovább juthatott volna a csoportból, hiszen az elmúlt években elért eredménysor nem a véletlen műve volt. Hosszú, tizennégy meccses veretlenségi sorozatot nem lehet szerencsével produkálni, ahhoz komoly munka, megkomponált csapatjáték kell, ahol a pályára lépő játékosok tudják, mi a feladatuk, a szakmai stáb pedig megfelelően felkészíti- és jó eredmény elérésére alkalmas taktikával küldi csatába kiválasztottjait.
Ennek voltunk tanúi az elmúlt években, amikor is válogatottunk elérte azt a szintet, hogy képes helytállni nála magasabbra rangsorolt csapatokkal szemben is, és – ami nehezebben ment sokáig – képes behúzni a „kötelező” győzelmeket. Mindezekhez megalkuvás nélküli, csupa szív, csupa lélek játék párosult, ahol az akarati tényezőkkel sosem volt probléma. Ezek együtt eredményezték nem csupán a sikeres szereplést, de azt is, hogy régen látott módon talált egymásra a csapat és a közönség.
Meg kell találni a kritikus első félidők okát
Ami a hibákat illeti, természetesen van kritikával illethető része is a szereplésünknek. Elsősorban és mindenekelőtt az, hogy a nyitómeccsen, Svájc ellen elvesztegettük az első félidőt.
Ez nem először fordul elő csapatunkkal, mondhatni, hogy visszatérő jelenség, amelyet sajnos jó ideje nem sikerül orvosolni. Hasonlót tapasztalhattunk a selejtezők során Litvánia és Bulgária ellen, ahol a huszáros hajrának volt köszönhető a pontszerzés, de idehaza Montenegró ellen is a második félidőben fordítottuk a magunk javára a szünetben még vereségre álló mérkőzést. A különbség ott van, hogy amíg a gyengébb játékerőt képviselő Litvánia, Bulgária és Montenegró ellen ez „belefért”, a lényegesen erősebb Svájc ellen már nem.
Erre a visszatérő problémára jó volna megoldást találni, mert talán ez az a pont, ahol előrébb lehetne lépni és még eredményesebbé válhatna a csapatunk.
Szoboszlai szerepe kiemelkedő
Mindenképpen ki kell emelni csapatkapitányunkat, az Európa-bajnokságon ugyanis végérvényesen kiderült, hogy Szoboszlai Dominik szerepe még annál is jelentősebb a válogatottban, mint ahogyan ezt eddig hittük. A válogatott csapatkapitánya egyértelműen kulcsszereplő, nem csupán emberileg, de a zöld gyepen is. Bár az utolsó felkészülési mérkőzésen le kellett cserélni, sietett mindenkit megnyugtatni, hogy rendben lesz az Eb-n.
Szoboszlai Dominik (j) kulcsszereplője a válogatottnak, így csapatunk teljesítményére az is rányomta a bélyegét, hogy a Liverpool csillaga nem volt százszázalékos állapotban.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Annyira rendben is volt, hogy pályára lehessen küldeni, de – mint az a torna közben kiderült, és a szövetségi kapitány is elmondta – nem volt százszázalékos állapotban, ez pedig mindhárom meccsen meglátszott a teljesítményén, ezáltal pedig a csapat teljesítményén is. Válogatottunk nem tart sajnos ott, hogy egy Szoboszlai szintű játékost – pusztán csak azért, mert nincs százszázalékos állapotban – ne vessen be egy meccsen, így a csapatkapitány csatába küldése miatt annak ellenére sem támadható Marco Rossi, hogy azt a brillírozó játékot, amelyet már többször megcsillantott, most nem tudta produkálni a Liverpool csillaga.
Elöl kissé „vékony” a csapat
Szoboszlai helyzete egyben rávilágít arra is, hogy bizonyos posztokon nincs igazi konkurencia a csapaton belül. Kiváltképp szembetűnő ez a támadósorban. Már az Eb előtti elemzésünkben is kiemeltük a Sallai-Szoboszlai-Varga támadószekciót, amely – ha mindenki egészséges – európai viszonylatban is veszélyesnek, jónak mondható, ám pótlásuk már annál nehezebb. Szoboszlai nem teljes értékűen lépett pályára, ami rögtön meg is látszott a támadásaink eredményességén, még úgy is, hogy Sallai viszont jó formát mutatott, különösen a németek és a skótok elleni meccsen. Ha tovább is jutottunk volna, kérdéses, hogy egy nem teljesen egészséges Szoboszlaival és az arccsonttörése miatt már nem bevethető Varga nélkül mire mentünk volna? A jövő egyik komoly feladata lesz Marco Rossi számára, hogy Varga Barnabás és Ádám Martin mögé találjon még két-három bevethető centert. A bő keretben már korábban szerepet kapott Németh András mellett a Debrecen kiválósága, Bárány Donát – akit már tavaly ősszel figyelt a válogatott stábja, s aki gólérzékenységén túl az ütközéseket is bárkivel szemben bátran felvállalja – is érdemes lehet a bizalomra a közeljövőben.
Marco Rossinak maradnia kell
Összességében elmondható, hogy a németországi Európa-bajnokságon semmiképpen nem szerepelt le a magyar válogatott. A németek elleni vereség előre kalkulálható volt, Svájc ellen szintén alapból benne volt a vereség lehetősége, Skóciát pedig legyőzték Csobothék. Vagyis az esetleges csalódás, amely sokunkban ott van a továbbjutás elmaradása miatt, szakmailag nem igazán nevezhető reálisnak. Csalódásunk sokkal inkább szól annak, hogy a csapat magasabbra tette a mércét, mint amit elvárhatóan és minden esetben képes megugrani.
Marco Rossi szövetségi kapitány csalódott az Eb-szereplés miatt. Mégis nagyon fontos lenne, hogy folytassa a munkát a válogatott élén.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A szövetségi kapitány elkeseredett hangon nyilatkozott a kiesés után, remélhetőleg nem fordult meg fejében a távozás gondolata. A folytatás egyértelműen Marco Rossival kell, hogy megtörténjen, hiszen a talján mester ragyogó pályára állította a nemzeti csapatot. Az előttünk álló feladatok, célok közül a vb-selejtezőket kell elsődlegesen kiemelni, mert a jelenlegi válogatott esélyes lehet arra, hogy 1986 után ismét kijusson egy világbajnokságra is.
Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS