Eddig összesen három ember ellen indított eljárást a rendőrség a szombati homoszexuális fölvonulás kapcsán – tudta meg a PestiSrácok.hu. Két ellentüntetővel szemben közösség tagja elleni erőszak miatt nyomoznak, egy felvonuló ellen pedig garázdaság szabálysértése miatt. Ugyanakkor az ellen a külföldi, nőnek látszó személy ellen (még) nem indult semmilyen eljárás, aki több tanú szeme láttára nekirontott az ellentüntetők egyik vezetőjének, Budaházy Eddának, és próbálta lefejelni őt…
A szombati homoszexuális menetről aznap egy magyar és egy olasz állampolgárt állított elő a rendőrség. Közülük a magyar férfit közösség tagja elleni erőszakkal gyanúsítják, az olaszt pedig a garázdaság enyhébb, szabálysértési alakzata miatt vonták eljárás alá – válaszolta a PestiSrácok.hu megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Arról is beszámoltak, hogy a rendezvény után a BRFK egy másik magyar állampolgár ellen is büntetőeljárást indított közösség tagja elleni erőszak megalapozott gyanújával; őt hétfőn hallgatták ki gyanúsítottként, és a lakásán házkutatást tartottak. (Úgy tudjuk, ő is ellentüntető volt – P. T.)
Portálunk arra is kíváncsi volt, indult-e eljárás az ellen a külföldi, feltehetőleg dél-amerikai vagy indiai nő (vagy legalábbis annak tűnő személy) ellen, aki több tanú szeme láttára rátámadt Budaházy Eddára, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom vezetőjére, aki férjével együtt egy transzparenssel érkezett a „Pride”-ra: „A házasság Magyarországon 1 férfi és 1 nő szövetsége. Nyugodjatok bele!” A külföldi nő több tanú egybehangzó állítása szerint meglökte Budaházy Eddát, és láthatólag próbálta őt lefejelni, ám ez nem jött össze neki. (Azután támadt rá, hogy Budaházy angolul megkérdezte tőle: miért van itt, miért nem megy haza.) A BRFK kérdésünkre azt válaszolta: ezzel az esettel összefüggésben nem indult büntetőeljárás.
Ez azért is érdekes, mert Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője szerint a helyszínen feljelentést tettek a támadó ellen. A nemzeti jogvédő álláspontja szerint azzal, hogy a külföldi aktivista
több tanú szeme láttára, patriofób és anti-heteroszexuális indíttatással, bántalmazást megvalósítva rátámadt Budaházy Eddára, a közösség tagja elleni erőszak minősített esetét követte el, amely egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
A támadót a rendőrök igazoltatták, ám nem állították elő. A nő eközben sírógörcsöt kapott; láthatóan valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állhatott. Gaudi-Nagy Tamás kiemelte: a nő egyik, láthatóan ugyancsak bódító hatású szer hatása alatt álló olasz társa (aki valószínűleg férfi volt) eközben zaklatta az ellentüntetőket, Budaházy Eddát megöléssel fenyegette, és végül előállították a rendőrök. (Ellene indulhatott eljárás garázdaság gyanújával – P. T.)
Budaházy Edda portálunknak annyit mondott: a támadást föl sem vette, és nem szeretné, ha áldozatnak állítanánk be őt. Azon pedig föl van háborodva, hogy külföldről ilyen nagy számban ideszállítanak homoszexuális meg mindenféle genderaktivistákat, hogy „terjesszék a mételyt”. Ugyanakkor jelzésértékűnek tartja, hogy saját és barátai helyszíni tapasztalata alapján a felvonulók nagyjából fele nem magyar, nyolcvan százaléka pedig valószínűleg heteroszexuális lehetett. (Ez annyiból jó, hogy a magyar őslakosok körében láthatóan keveseket érdekel a szexuális devianciák reklámozása, terjesztése; és még kevesebben vannak, akik „másságukat” országnak-világnak mutogatni akarnák – P. T.)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS