Pesti Srácok

Ez a cég nem az a cég, de ez a Debreczeni Zoltán az a Debreczeni Zoltán?

null

A Magyar Idők nyomán ma megjelentetett hírünkre, mely szerint offshore-szálakkal és izraeli kapcsolattal is tarkított cégháló szövődik a Jobbik körül, reagált a párt sajtóosztálya is.

A közlemény szerint Debreczeni Zoltán vállalkozása nem azonos a „fideszes médiában” említett D-D Consulting Kft-vel, arra azonban nem tér ki a szöveg, hogy Debreczeni Zoltán, a Jobbik tanácsadója azonos-e azzal a Debreczeni Zoltánnal, aki a közelmúltban a Global Homes Group nevű, izraeli cég ügyvezetője lett.

Alább a párt közleménye:

PestiSracok facebook image

„Debreczeni Zoltán vállalkozásától (mely, hangsúlyozzuk, nem azonos a fideszes médiában említett könyvelőirodával) 4 éve 2-3 szakpolitikai tanulmányt rendeltünk, azokat politikánkban felhasználtuk. Számtalan barát, ismerős, szimpatizáns, illetve vállalkozók segítették és folyamatosan segítik így a munkánkat. Úgy tudjuk, nemcsak a Jobbik, de kormányzati szervek is rendeltek tanulmányokat Debreczeni Zoltán vállalkozásától, erről azonban az érintett cég tud pontosabb információkat adni.

A Jobbik a fideszes sajtóban említett könyvelőirodával nem állt és nem áll semmilyen jogviszonyban, így – ahogy tegnapi közleményünkben is hangsúlyoztuk – nem kívánjuk kommentálni, hogy ők kivel szerződnek. Nem élünk a szocializmusban, hogy egy párt vagy "A Párt" beleszóljon önálló magánvállalkozások gazdasági kérdéseibe, üzletmenetébe, bármennyire is szeretné ezeket az időket visszahozni a Fidesz. Sem a Jobbik, sem Forrai Richárd semmilyen kapcsolatban nem állt és nem áll izraeli cégekkel, üzletemberekkel.

Nem tudjuk, de nem is lehetetlen, hogy Bayer Zsoltnak is az említett cég intézte a szlovákiai rendszámot és cége szlovákiai bejegyzését.“

kép: direkt36.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.