Pesti Srácok

Magyar Péter a lábát is beletörölheti a listázott hívekbe, akkor is rá szavaznak majd

null

Igazából furcsa cikk jelent meg a Magyar Nemzetben, amely megkérdezte az olykor igen becsmérlő jelzőkkel listázott Magyar Péter –híveket. Mindenki arra számítana normális esetben, hogy sok lesz a felháborodott, csalódott ember, aki, egykori önmagát legalább meg nem hazudtolva végleg elfordul a politikától, vagy legalább kiköveti a Facebookon a Tisza Párt vezérét. Normális esetben így lenne, de ez a Tisza Párt, és ezek a Tisza Párt hívei…

 

Egy Magyar Péter hívőt lehet izzadtnak, büdösszájúnak, alkesznak, piásnak, mentálisan alkalmatlannak, konkrétan bárminek nevezni. Nem mozdul a gerinc. Legalábbis ez derült ki a Magyar Nemzet vonatkozó cikkéből, amelyről biztosra vehető, hogy nem ilyen eredményre számítottak, amikor nekiláttak. Mármint, amikor nekiláttak a nyilvánosságra került szimpatizánsi listáról felhívogatni az embereket, akiket a Tisza Párt listafelelősei mindenféle kéretlen jelzőkkel is illettek.

Most azt engedjük el, hogy Magyar Péter hogyan szervezi közösségi médiás rohamhordáját, mert őket már jól ismeri az internet népe, ahogy egyszerre csak megjelennek, mint a sáskák. Persze, hogy parancsra. Persze, hogy irányított módon. Régebben a DK-s nyuggertagozat foglalkozott ilyesmivel, most itt van újabb brigád.

No, de visszatérve, a Magyar Nemzet megkeresett pár szimpatizánst, akik rajta voltak a listán, ami az ominózus hordaszervezéshez kell, és megkérdezték tőlük, mit szólnak általában a listázáshoz, az emberek kategorizálásához és a sértő megjegyzésekhez. A portálnál nyilván arra számítottak, hogy Magyar Pétert legalább egypáran elküldik melegebb éghajlatra, esetleg tesznek valami furfangos, félig humoros, félig trágár megjegyzést. Ami majd jó lesz címnek.

A Magyar Nemzet cikkének viszont az lett a címe, hogy

Adatgyűjtési botrány: megalázó módon listázza támogatóit a Tisza

Ebből már sejthető (inkább csak utóbb), hogy nem igazán érkeztek az elvárt válaszok. Olyannyira, hogy a címbe bele sem került, amiről a cikk lényegében szól, hogy megszólaltatták a sértett felet.

Csakhogy nem volt sértett fél.

A megszólaltatottak zömét nem zavarta durva sértegetés, vagy, ha zavarta, attól még maradt elkötelezett tiszásnak. Abban lehet csak reménykedni, hogy Magyar Péter csapata nem olvassa el a Magyar Nemzet cikkét. Ellenkező esetben ráébrednének, hogy tényleg bármit megtehetnek a híveikkel. Akik talán most is ott ülnek, és kommentelik bőszen, hogy a fideszesek birkák.

 

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.