Amint arról tegnap este portálunkon is beszámoltunk, a Ferencváros csodálatos játékkal, nagyszerű teljesítményt nyújtva 4–1-re nyert a pozsonyi Slovan ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében, így továbbjutott a legrangosabb kupasorozat következő körébe, ahol az azeri Qarabag ellen mérkőzik majd. Ennyi a hivatalos sporthír, azonban aki futballszerető és magyar, az pontosan tudja, hogy a fenti összegzés legfeljebb a felét jelenti ennek a hatalmas győzelemnek. Vagy még annyit sem…
A sport jelentősége felbecsülhetetlenül nagy. Ennek sok oka van; közülük az egyik, hogy békeidőben a sport az egyetlen férfias, tisztességes és korrekt módja annak, hogy egy nemzet összemérje a tudását, erejét, ügyességét más nemzetekkel szemben. Azonban hiába beszélünk „csak” sportról, akkor sem lehet elvonatkoztatni a körülöttünk lévő világtól, az egyéb területeken szerzett tapasztalatoktól.
A Pozsonyba utazó ezer Fradi-szurkolónak is sokkal több volt a Slovan–Fradi, mint egy egyszerű BL-meccs. Fotó: az FTC hivatalos Facebook-oldala
Nemcsak újságíróként, de erősen magyar érzületű emberként is hideglelést kapok, amikor egy-egy kiemelkedő jelentőségű mérkőzés, párharc előtt olvashatjuk a semmitmondó, „nesze semmi, fogd meg jól” típusú nyilatkozatokat, miszerint „ez is ugyanolyan meccs, mint a többi”, vagy elhangzik a másik ős-közhely, miszerint „erre a meccsre is ugyanúgy készülünk, mint bármelyik másikra”! Mindez azért zavar, mert egyszerűen nem szabad, hogy ez igaz legyen, ha pedig mégis igaz, akkor nagyon nagy a baj.
Igenis vannak meccsek, amelyek mást, többet jelentenek! Egy Románia–Magyarország válogatott meccs, vagy éppen egy Slovan–Ferencváros mindig is más lesz, több lesz, jelentősebb téttel bíró lesz, mint bármely más mérkőzés. Egy profi sportolónak pedig, ha igazán profi, akkor igenis éreznie, tudnia kell, ott kell lennie a zsigereiben annak, hogy vannak különleges meccsek, vannak olyan meccsek, amelyek sokkal többet jelentenek a szurkolóknak és a sportszerető közvéleménynek. A Ferencváros tegnap esti pozsonyi csodája – sok egyéb mellett – azért is adott katartikus élményt (hitem szerint nemcsak nekem, hanem még százezreknek, vagy akár millióknak itt, a Kárpát-medencében), mert látszott a játékosokon ez a megfeszülés, látszott rajtuk az, hogy nem csupán kijöttek a pályára játszani, de tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy ez a meccs más, ez a meccs több, ez a meccs különlegesebb.
A felejthetetlen győzelem után Botka Endre mondata – „biztos voltam benne, hogy engem itt kiállítanak ma” –, vagy éppen Dibusz Dénes álláspontja, amelyben karrierje egyik legfontosabb sikerének nevezte ezt a továbbjutást, igazolja mindazt, ami a gyepen amúgy is látszott. Külön öröm, hogy a semmitmondó lózungok helyett ezt őszintén és nyíltan vállalták! Nemcsak a remek játékért, de ezért is le a kalappal előttük!
És le a kalappal mindenki más előtt is, aki ebben részes volt. Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző előtt például, aki még a meccs előtt visszakérdezett a riporternél, hogy miért csak a szurkolókról beszél, hiszen nemcsak a szurkolóknak, de bizony nekik, edzőknek és a játékosoknak is kiemelten fontos ez a meccs. De említhetjük az összes játékost, aki pályára lépett a Slovan stadionjában, mert minden rezdülésükön látszott, hogy nyerni akarnak.
Botka Endre azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy kiállítják, annyira felspannolta magát a Slovan elleni visszavágóra. Külön öröm, hogy a meccs után polkorrektség helyett elmondta nyíltan, mennyire sokat jelent számára ez a győzelem! Fotó: az FTC hivatalos Facebook-oldala
Megvallom, magam is keveslem olykor a saját nevelésű, magyar fiatalokat a Fradiban. Nem repesek az örömtől, amikor Dibusz mellett néha tíz légiós kezd a legnépszerűbb magyar csapat mezében. De ha ezek a légiósok így képesek küzdeni a zöld-fehér mezért, ennyire képesek odatenni magukat Pozsonyban, hogy visszavágjunk azért a gyalázatért, ami harminc évvel ezelőtt történt, akkor ezek a srácok méltók a Fradi mezére. Méltók, mert bár legtöbbjük még nem is élt 1992-ben, mégis maximálisan átérezték, hogy mit jelentett ez a Slovan–Fradi mindenkinek, aki magyar!
Vannak meccsek, amelyek különlegesek, vannak meccsek, amelyek jelentősége sokszoros. Ez a meccs most ilyen volt. A lehető legnemesebb módon vágott vissza a Fradi a közönségét ért harminc évvel ezelőtt történtekért. Ennek révén – Juhász Gyulával szólva – a „kedves Pozsony, ahol királyokat koronáztak egykor”, legalább egy este erejéig ismét magyar város lett!
Erre képes a sokszor, sokak által lesajnált, alábecsült sport, és ilyen csodát hozhat az, ha be merjük vallani, hogy igenis vannak különleges jelentőségű meccsek és teszünk érte, hogy azokat meg is tudjuk nyerni…
Vezető kép: a Ferencvárosi Torna Club hivatalos Facebook-oldala
Facebook
Twitter
YouTube
RSS