Pesti Srácok

Merz szerint folytatni kell a háborút, mert Oroszország nem győzhet - GEOrgPOLITIKA

Friedrich Merz Németország kancellárjelöltje elutasítja Donald Trump béketervét és további fegyverszállítmányokat akar küldeni Kijevnek. A CDU politikusa szerint csak egy forgatókönyv van: Oroszországnak veszítenie, Ukrajnának győznie kell.

A konzervatív CDU/CSU pártcsalád egységes Ukrajna kérdésében, politikusaik szerint Zelenszkijnek folytatnia kell a háborút a győzelemig. Az, hogy erre az esély zéró, láthatóan nem érdekli sem a leendő kormányfőt, sem pedig párttársait. Merz már arra a forgatókönyvre készül, hogy az USA végképpen elengedi Zelenszkij kezét. A CDU elnöke szerint ekkor Németországnak fokoznia kell a fegyver és lőszerszállítmányokat. A háború három évében az Egyesült Államok volt Ukrajna legnagyobb fegyverszállítója, a második helyen Németország állt. Merzet láthatóan az sem zavarja, hogy a Bundeswehr vezérkari tisztjei már megkongatták a vészharangot az üres raktárak miatt. Két ezredes a sajtónak is nyilatkozott, hogy a hadsereg készletei kiürültek, mivel minden használható eszközt Ukrajnába küldött a kormány. A tisztek szerint Boris Pistorius védelmi miniszter pedig elmulasztotta a hiányzó eszközök pótlását.

Jürgen Hardt a CDU/CSU pártcsalád külpolitikai szóvivője még durvább kijelentéseket tett: szerinte az oroszok kényszermunkatáborokba hurcolják az ukránokat, a gyermekeket elszakítják családjaiktól és nyolcmillió ukrán azért hagyta el hazáját mert nem akarnak orosz fennhatóság alatt élni. Hardt a náci Németország által elkövetett bűnöket vizionálja most Oroszországban, ezeket a hazugságokat szemrebbenés nélkül tényként beállítva. Persze a német politikusok is elegánsan átsiklanak az ukrán korrupciós botrányokon, hogy Kijev nem tud 100 milliárd (!!!) dollárral elszámolni az amerikai segélyekből, nem beszélnek a kényszersorozásokról, a politikai pártok és a független vagy a kritikus sajtó betiltásáról, templomok bezárásáról,...

Csütörtök este a német köztévé kettes csatornája a ZDF meghívta az ukrán nagykövetet egy talkshow-ba. Olekszij Makajew szimplán gonosztevőknek nevezte az oroszokat és fegyver, valamint lőszergyárak felépítését követelte Németországtól Ukrajna területén. A diplomata szerint a szorgalmas ukrán munkaerő német technológiával párosítva csodákra lenne képes és komolyan oda tudnának csapni Moszkvának. Makajew is bekapcsolta a hiszti generátort, hogy a németek csak azért tudnak nyugodtan aludni mivel az ukrán katonák őket is védelmezik a világuralomra törő oroszok ellen. Az ukrán nagykövet szimplán gyávának nevezte az európaiakat, mivel az 500 milliós lakosságból csak az ukránok harcolnak Oroszország ellen. Az a csacsi kis apróság, hogy az a harmadik világháborút és nukleáris fegyverek bevetését jelentené, ha egy másik ország az ukránok oldalán becsatlakozna a háborúba meg sem fordult Kijev diplomatájának fejében.

PestiSracok facebook image

Oroszország kormánya pedig megerősítette korábbi figyelmeztetését: Moszkva fenntartja magának a jogot, hogy nyugati katonai agresszióra válaszul nukleáris csapást mérjen – figyelmeztetett Szergej Sojgu, az orosz Nemzetbiztonsági Tanács titkára, az ország nukleáris doktrínájának tavalyi módosításaira hivatkozva.

A figyelmeztetés egy lehetséges békemegállapodás részeként Ukrajnába küldendő csapatok esetleges telepítéséről szóló nyugat-európai viták, valamint az EU militarizációs tervei közepette hangzott el.

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.