Pesti Srácok

Ezek az országok támogatják az Európai Egyesült Államok ötletét

Ezek az országok támogatják az Európai Egyesült Államok ötletét

Az Európai Unió területén élő állampolgárok között lényegesen többen vannak azok, akik a szuverén tagállamok közösségének fenntartását kívánják a kontinensen – derült ki a Századvég Európa-projekt kutatásából, amelyet számos államban folytattak le.

A Századvég Európa-projekt kutatása szerint az EU területén élő állampolgárok között lényegesen többen vannak azok, akik a szuverén tagállamok közösségének fenntartását kívánják a kontinensen. Mint írják, az európai politikai térben időről időre felmerül a jelenleginél jóval szorosabb integráció, a nemzetállamokat háttérbe szorító „Európai Egyesült Államok” megvalósításának gondolata. E javaslat „tesztjeként” fogható fel annak feltérképezése, hogy az egyes tagországok polgárai a globalista vagy szuverenista álláspontot támogatják-e az Európai Unió és a nemzetállamok egymás közti viszonyában. Az Európa-projekt nemzetközi közvélemény-kutatás adatai szerint azonban a 27-ből 22 tagállam közvéleménye helyezkedett a szuverenista álláspontra, vagyis ezekben az országokban magasabb azoknak a számaránya, akik a tagországoknak biztosítanának több hatalmat az EU felett, mint azon megkérdezetteknek, akik az EU-nak juttatnának több hatáskört a nemzetállamok felett.

Az európai együttműködés iránti elkötelezettséget jelzi, hogy az uniós megkérdezettek többsége (53 százaléka) kedvező véleményt fogalmazott meg az Európai Unióról, és mindössze 28 százalékuk vélekedett negatívan róla. E kedvező képet azonban számos tényező árnyalja. Az elemzők fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy krízishelyzetben (így egyebek mellett háborús fenyegetettség esetén) a polgárok a biztonságot keresve előszeretettel fordulnak a nagyobb egységekhez, közösségekhez. Az Európai Unió lakossági megítélésében jelentős különbségek mutatkoznak az egyes tagországok között: Magyarország, Ausztria, Csehország és Görögország a legkevésbé elégedett tagállamok közé tartozik – olvasható a kutatásban.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.