Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) elfogadta Gwendoline Delbos-Corfield zöldpárti EP-képviselő jelentését, amit nem csak hazánk, de több európai ország képviselete is a kettős mérce példátlan megnyilvánulásának tart. De lássuk, hogy pontosan mit is követel tőlünk a LIBE-bizottsága!
Az Európai Parlament oldalán elérhető közlemény alapján, amelyet az Index idézett a Magyarországgal szembeni “aggályok” közé az alábbiakat sorolták:
-
Az alkotmányos és választási rendszer működése,
-
az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlensége és a bírák jogai,
-
a korrupció és összeférhetetlenség,
-
a magánélet és adatvédelem,
-
a véleménynyilvánítás szabadsága, beleértve a médiapluralizmust,
-
a tudományos szabadság,
-
vallásszabadság,
-
gyülekezési szabadság,
-
az egyenlő bánásmódhoz való jog, beleértve az LMBTQI-jogokat,
-
a kisebbségekhez tartozó személyek, köztük a romák és a zsidók jogai, valamint az e kisebbségek ellen irányuló gyűlöletkeltő kijelentésekkel szembeni védelem,
-
a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogai,
-
gazdasági és szociális jogok állapota.
A LIBE továbbá elítéli a magyar kormány “szándékos és rendszerszintű erőfeszítéseit az uniós alapértékek aláásására”, de hozzáteszik: a határozott uniós fellépés hiánya is hozzájárult, hogy Magyarországon “hibrid rezsim” alakuljon ki. A jelentésben elítélték azt is, hogy az Európai Unió Tanácsa képtelen érdemben előrelépni a demokratikus normákkal szembeni visszaélések elleni küzdelem terén. A képviselők arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy használja ki a rendelkezésére álló valamennyi eszközt, különösen a költségvetési feltételrendszert az európai értékek védelmére.
Szorgalmazták, hogy az uniós végrehajtó testület ne hagyja jóvá a koronavírus-járvány utáni helyreállítást szolgáló uniós alap pénzeinek folyósítását lehetővé tevő magyar tervet mindaddig, amíg Magyarország teljes mértékben nem teljesíti az európai szemeszter valamennyi vonatkozó ajánlását, és végre nem hajtja az Európai Unió Bíróságának, valamint a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) valamennyi vonatkozó ítéletét. Az EP LIBE-bizottsága szerint ki kell zárni a finanszírozásból azokat a magyar kohéziós programokat, amelyek hozzájárulhatnak az uniós forrásokkal való visszaéléshez vagy a jogállamiság megsértéséhez. A bizottság javasolta, hogy az Európai Unió Tanácsa is állapítsa meg: Magyarországon egyértelműen fennáll az “uniós értékek” súlyos megsértésének kockázata. A jelentéstervezetet az Európai Parlament következő, szeptember 12–15. között Strasbourgban tervezett plenáris ülésén vitatják meg, plenáris szavazást is tartanak róla.
Azonban az Európai Parlament nem minden képviselője érezte szükségét annak, hogy hazánkat bírálja, a spanyol és az olasz jobboldal delegáltjai például egy alternatív javaslatot állítottak össze, amelyről bővebben ITT olvashatnak.
Forrás: Index; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Ezek szerint a
2022-07-14 at 17:27
pénz már egész biztosan nincs meg, akár a fejünk tetejére is állhatunk, az sem lesz elég jó.
Jobb lenne inkább talpra állni és úgy lezárni a számunkra a semmibe vezető utat.
az undorító féreg megírta röhejes pamfletjét
2022-07-14 at 16:47
Egy proli bunkó és undorító kinézetű liburnyák Gwendoline Delbos-Corfield elvtársnő, aki Hogyosgyurka felkérésre, a vén marha tőzsdespekuláns zsoldját megszolgálva megírta pamfletjét.
Valóságot nem tartalmazó primitív förmedvényt alkotott, szerzőjének nincs jogi diplomája, továbbá gőze nincs a hazai viszonyokról.
Az uniós gittegylet aljas gazember szarkupacokból áll, aki nem tudják elviselni a Fidesz-KDNP április 3-i, a holdról is látható elsöprő győzelmét.
A jelentés szavazásnak nevezett ceremóniáján a rikácsoló vásári kikiáltó Dobrevtehén, a nőket taperoló Donáth lelkész nemzetáruló posvány ivadéka, a sittre mielőbb apelláló Csehkatka nőimitátor és többi takonygerincű fajtatársai is hazánk ellen szavazott.
Tróger féreg elvtársnők, fogtok még könyörögni, de nem lesz kegyelem.
A Nagy Testvér figyel téged
2022-07-14 at 12:20
Amíg a Fidesz lesz hatalmon, addig folyamatos lesz a támadás az ország ellen! Ezt tudomásul kell venni!
Bressa
2022-07-14 at 11:24
Vegyük már észre, hiába teszünk engedményeket, hiába fogadunk el olyan dolgokat is amivel nem értünk egyet és árt Magyarországnak! Újabb és újabb követelésekkel állnak elő! Régi közmondás: olyan kocsi után kár futni amelyik nem vesz fel!
VÉTÓ mindenre! Annak több eredménye lesz! (szívesen)
Varga Zoltán
2022-07-14 at 10:30
S
Az EU elárulta Európát.Ott rohadjanak meg a saját koszlott levükben ahol vannak.
A LIBE bizottság nem kompetens a vitatott összegek odaítélésében. A fegyveres migránsokat pedig az lunya néni ölébe, s ahol él oda küldjük, hazánkat ,megvédjük, itt nemzetben gondolkodunk.
Gabi
2022-07-14 at 10:16
Lépjünk már ki ebből az undorító, lefizetett bandából! Úgyse adják ide a nekünk járó, fejlesztésre, bérkiegészítésre szolgáló pénzt. Azt akarják, hogy pusztuljunk Európából.
Lehet, hogy műkörmös végzettségű Gwendoline Delbos-Corfield
2022-07-14 at 09:20
Gwendoline Delbos-Corfield életrajzát hozzák nyilvánosságra.
Van-e jogász diplomája, vagy egy undorító kinézetű műkörmös?
Ez a jelentésnek nevezett fércmunka jól tükrözi az uniós gittegylet színvonalát és a vén tróger Hugyosgyurka teljes befolyását az aljas gazember EU-s vezetőknél.
A valóságot mellőző piszkos dokumentum gyengébb összeállítás, mint amiket a gyilkos Apró-klán szarházi ivadéka, Dobrevtehén elvtársnő szokott szavalni.
Bubuce
2022-07-14 at 08:17
Követeli? Na ne.
K
2022-07-14 at 07:26
Maximálisan egyetértek az előbbi hozzászólásokkal:
Gwendoline Delbos-Corfield zöldpárti EP-képviselő jelentése egy rágalom-csokor, egy hazugság-csokor.
A magyar liberális ellenzék helyett most az Európai Parlament liberális többség akarja megvívni a korábbi választásokat Magyarországon, de az már lezajlott, arról már lekéstek. Az Európai parlament NEM szólhat bele a magyar belügyekbe, ehhez nincs semmi joga.
Az Európa Unió liberális többségének ellenség a keresztény alkotmányú Magyarország, ez az oka az álladó rágalmazó zaklatásnak.
Egyszerű az EU zaklatásának megszüntetése :
HUXIT az Európai Unióból.
Van élet az EU-n kívül, sok állam létezik úgy hogy nem EU tag.
Azok akik azt hazudják hogy Magyarország visszamegy a kőkorszakba és megszűnik ha kilép az EU-ból, azok aljas módon hazudnak, mert ők is a haszonélvezői ennek az állandó liberális hazudozó rágalomnak.
HUXIT
Amarna
2022-07-14 at 06:01
ez egy nagy rakás szar!!!
KILÉPNI…NEM MEGREFORMÁLNI !!!!
OTTDÖGÖLJENEK BELE A MÍNUSZOKBA TÉLEN
SOK BAROM ÉS KEVESEBB INGYENÉLŐ LESZ A VILÁGBAN !!!!!
Ergo
2022-07-14 at 05:36
Az EU folyamatosan megszegi velünk szemben a szerződésben vállalt kötelezettségeit azzal, hogy nem fizeti ki a nekünk járó pénzt. Továbbá ezzel zsarolva bele akár pofázni a belügyeinkbe, hogy gyengítsen bennünket. Mit tehetünk? Kilépni nem szabad, mert akkor nem tudjuk vétózni az EU gyorsított ütemben történő iszlám álammá válását. Mivel a pénzt nem fogják ideadni, a piacainkat el kell tőlük zárni. Igaz, ez tényleg kötelezettség szegés lenne, de nyugodtan tehetjük, hiszen ők kezdték, és már előre megbüntettek érte a pénz visszatartásával.
sorry
2022-07-13 at 23:59
Ha így áll a helyzet, sztem az első adandó alkalommal vétózni kell. Botot nyomni a küllő közé, ezek csak abból értenek.
Rendszeres
2022-07-13 at 23:36
Nagyot mondtál – öblíthetsz.
Apropó
Biztos hiányozni fogunk nekik:
Sok sok okból kifolyólag, de nem sorolom fel neked mert még nem igazán fejlődött ki az agyad hozzá, hogy megértsd.
Nyugi jól járnak velünk, de vastagon.
Menjél aztán tüntikézzél inkább egy öblöset.
Ott mindenki neked fog igazat adni, aztán holnap megtankol 480ért és hazamegy egyedül az éjszakában és nem ölik meg a migrik.
Nevetségesek vagytok, ja azok se…
Rendszeres
2022-07-13 at 23:27
Na szerintem itt lenne az idő ott hagyni ezt a Bolhacirkuszt.
Télen majd jöhetnek pitizni olajért és gázért, akkor elhúzzuk a nótájukat kurucosan.
Egyébként a felsorolt pontok szinte egyike sem teljesül a fényességes nyugaton.
Ez a malacka meg a nulla jogi végzettségével együtt egy áprilisi tréfára sem elég….
Tudományos libsizmus
2022-07-13 at 22:57
Valamennyi pont régesrég óta teljesítve van, hülyék.
Apropos: ezzel a ponttal hogy is áll a fényességes nyugat? – “a véleménynyilvánítás szabadsága, beleértve a médiapluralizmust”
josika
2022-07-13 at 22:56
Tudjuk az eu tele van ilyen baszatlan marxista picsákkal, de hogy lesz ebből lóvé?
Torockó
2022-07-13 at 22:51
Őrültek (libsik) diktálnak Európában. Meddig még?
Egy tanár
2022-07-13 at 22:50
Az arc, a szem! Miért van az, hogy bármilyen képet nézek úgynevezett modern nyugati megmondó emberekről rendszerint egy sérült beteges embert látok. Nem kritika a szépség ellen, nem erről van szó, én sem vagyok túl szép, de ez más. Felpüffedt arc, beteges, zavarodott tekintet. Ennek ellenére ők úgy tudják, hogy ők jól tudják, sőt ők mindet tudnak és amit ők állítanak az a világbéke és a jövő. Judith Sargentini, Gwendoline Delbos-Corfield, Didier Reynders, Věra Jourová, Maggie De Block, Guy Verhofstadt, Manfred Weber, Martin Schulz, Donátt Anna, Donáth László, Andriskánk és még akadna bőven. A szem a lélek tükre. Ha ez igaz, pedig igaz, akkor végünk.
Királytigris
2022-07-13 at 22:43
Ez a LIBE jelentés egy rakás szar, tele megfoghatatlan, rosszindulatú fikciókon alapuló hablattyal, ami semmi konkrétat nem tartalmaz, csak a sorosi sameszes hülyeségeket mantrázza.
“Szép kis unió” ez az EU, ahol saját tagállamot támadnak.
Bár még hátra van az EP elfogadása, de kétségtelen, hogy elfogadják ezt a rakás szart.
Kétes
2022-07-13 at 22:39
A jellemtelen nagyar bírói kar miért nem szólal fel, hogy amit LIBE bizottság tesz az súlyos megsértése a bírói függetlenségnek, amikor bele akarnak szólni Brüsszelből a magyar bírói szervezet működésébe.
Ez nem kérdés.
2022-07-13 at 22:30
Kilépés!
Búvár Kund
2022-07-13 at 22:24
Már megint az európai értékek! Az mi??? Mondja már meg valaki? Én nem ismerek ilyet! Inkább az abnormalitást látom nyugaton,minden téren! Ja? Ez lenne az európai érték. Na neeeeee! Megyek hányni!
czozár m
2022-07-13 at 22:22
Aki úgy gondolja költözzön össze néhány migránssal és töltse szabadidejét lmbtq bárokban! Váljék egészségükre! Ha agyon verték akkor a rokonok ne panaszkodnak!!!!
Én maradnék a normális világban és nem akarok az EU rabszolgája lenni! Van elég gond gondolkodj normálisan és helyezd a magyar érdekét minden ELÉ!
Naprózsa
2022-07-13 at 22:17
Ezek olyan követelmények amelyekkel Magyarország megszüntetését követelik. Nincs is mit tárgyalni róla.
Lényegében egy totális gyarmati státuszt írtak le, amelynek legfontosabb két kérdése, hogy mikor látunk el 70 milliárd bevándorlót ingyen, illetve mikor engedjük át az összes magyar gyereket buzi pedofilok szexrabszolgájává.
De mondhatjuk még nyersebben is.
Mikor dögletek már meg mind egy szálig, magyarok végre, mert kell a földetek, vagyonotok a zsidóknak, muzulmánoknak, ukrán maffiózóknak és bárkinek akinek itt támadna kedve zabrálni és beköltözni a helyetekre????
Annyira teljesíthetetlen ez az egész, hogy egy büdös buznyák annyit se látunk belőle.
Be kell jelenteni, mivel nem kapunk semmilyen pénzt a saját hitelünkből amire kezesként igent mondtunk, részünkről ez a hitel és kezesség tárgytalan.
PG
2022-07-13 at 22:16
Hát a f*szom nem kéne ennek a bányarémnek? Egyébként szereptévesztésben vannak. Nem Orbán Viktornak jár a pénz, hanem Magyarországnak. Az csak egy mellékes körülmény, hogy éppen Orbán Viktor képviseli az országot, mivel ő a megválasztott miniszterelnök. Semmiféle joga nincs az EU-nak, hogy beleszóljanak hazánk belügyeibe. A hazánknak szerződés szerint járó pénz nem jótétemény és nem függhet politikai zsarolástól. Az EU-nak pedig elemi kötelessége az egyes tagországok választását tiszteletben tartani.
Mivel nálunk az ellenzék olyan emberszabású lényekből áll, akik elbukták a választást, akkor most hiába szaladgálnak az EU-ba, mint óvodás gyerek az óvónénihez, hogy az büntesse meg a győztest. Szánalmasak!
Sok kérdésben egyetértek a Tudományos libsizmus néven beíróval.
Zakar Zoltán
2022-07-13 at 21:56
A takony száradása_EU!
Hm
2022-07-13 at 21:21
@korrupt européerek2022-07-13 at 20:16
A hozzáértők bizonyára pontosan tudják, hogy nagyjából ennyi többségében Szaros Gyurkával és az USA-val szolidáris ember kell ahhoz (az említett létszámokban mindenképpen markáns többségben), hogy az 500 millió európai valódi érdekei még véletlenül se kerüljenek még napirendre se, csak azok az érdekek, amiket az USA fontosnak tart a saját geopolitikai érdekeinek a fenntartására.
aladin
2022-07-13 at 21:19
Mi barátságban vagyunk Oroszországgal ami egy oriási ország, olyan kereskedelmet tudnánk lebonyolitni, hogy a többi országok csak irigyelnének benünnket. Jobb üzletett tudnánk lebonyolitani mint az egész nyugati többi országokkal.
khm
2022-07-13 at 21:13
Hagyjuk már ott ezeket az “európai értékeket”. Ott rohadjanak meg a saját koszlott levükben ahol vannak.
aladin
2022-07-13 at 21:12
Miért nem lehet otthagyni ezt az egész EU. kocerájt, sóhivatalt. Akkor a Dobrev, Cseh, Donáth, Ujhelyi és a többiek puculnának haza a piacra krumplit árulni, megszünne a nagy fizetésük. Az EU.-s, országok fizetnének ut adot, vámot, nem volna muszáj a külföldi szemét árukat beengedni az országba, nem fizetnénk az EU.-nak tagság dijjat, fejlödne a hazai piac. Anglia, svájc is megvannak e nélkül. Utlevelünk volna amivel ugyan igy bejárhassuk az egész világot. Akkor mi a hátrány? Magyarország független volna.
Orientál
2022-07-13 at 21:07
Bezzeg ezek nem különbek a korrupt a népbe lövető az eu-t is meplopató átverő komcsi Gyurcsányuktól.
Orientál
2022-07-13 at 21:03
Az ilyen eu-s banda bírók által helyeztette vissza a kádárista szélsőséges elvtársaikat a bírósági volt beosztásukba.
HotelBravo
2022-07-13 at 20:33
Franciaország ellen kell inditani ennek a hazudozó nőnek az országában mondjuk azért amit a sárga mellényes tüntetőkkel csináltak.
Az európai értékek aláásása meg az hogy nem nyomatom a brüsszeli hazug propagandát pl a zöldítésről? Ez a nő amugy nem Macron pártjában van? Mert akkor érthető, hogy védi a főnökét.
Különben nyugaton 2lábban tapossák a vallásszabadságot, ha keeszténységről van szó.
Játékos
2022-07-13 at 20:26
TalEle 2022-07-13 at 20:11
nagy csoda lenne, hogy ha jönne akár egy cent is…
de amúgy ezt hogy a kurva anyjukba gondolják ezek?
én úgy átengedném hozzájuk a migriket, mint a hétszentség!
szarnám le Dublin 2-t
Vesszen az EP! Vesszen az EB!
2022-07-13 at 20:21
korrupt européerek 2022-07-13 at 20:16
10/10
Béla
2022-07-13 at 20:20
Ostoba lózunghalom, fél perc alatt cáfolható a vonatkozó törvényekkel. Miért nem a nyugati országokban aggódik a zsidók jogai miatt?
korrupt européerek
2022-07-13 at 20:16
Tudja valaki, hogy miért “dolgozik” 32 000 (harminckétezer!) ember az Európai Bizottságban, 8000 ember az Európai Parlamentben, 3500 ember az Európai Bíróságon?
A korrupció melegágyai.
TalEle
2022-07-13 at 20:11
Szóval bármit mondhat Navracsics vagy Varga Judit ebben a 4 éves ciklusban nem jön egy Eurocent sem Brüsszelből! Az ideológiai szakadék áthidalhatatlan, az EP zsarolási potenciálja a Bizottság irányában óriási (bizalmatlansági indítványt adhatnak be Ursula von der Leyen ellen) úgy, hogy Orbánnak azon kellene töprengenie, hogy mivel lehetne kompenzálni a kieső forrásokat…
csillagtörő
2022-07-13 at 19:57
Konkrétum nincs? Csak ilyen általános marhaságok? Ócska komcsik, menjenek a búsb!
Hm
2022-07-13 at 19:54
Bocsánat nem 1994-ben, hanem 2004-ben!
Ungarn über alles !
2022-07-13 at 19:53
ez a gümőkóros agyú tehén az EU Pénzügyi főnöke ?
Wakanapi
2022-07-13 at 19:49
Ha jól értem, akkor a jelenlegi magyarországi ellenzék likvidálását kéri az okostojások bizottsága?? Mert a korrupt, zsidózó, antidemokratikus elemeket az ő köreiben kell keresni.
tarcsa
2022-07-13 at 19:41
Ezek nem csak hülyék, hanem aljas gazemberek is. Vallásszabadság, zsidók, szabad választás, gyülekezési jog stb? Ugyanolyan degenerált szarháziak teszik közzé ezt a sor idiótaságot, mint akik tollbamondják nekik. Ugye Donáth (zaklató) Anna? Ugye Dobrev (kommunista) Klára? Ugye Cseh (tolvaj) Katalin? Megemlíthetjük még az NGO-nak nevezett idegen érdekeket képviselő szaros és magyargyűlölő szervezeteket.
János
2022-07-13 at 19:37
A LIBE bizottság nem kompetens a vitatott összegek odaítélésében, csak az unió Bizottságának van döntési joga abban.
A felsorolt követelések semmi konkrét esetet nem tartalmaznak, azokat bármely EUs országra lehet alkalmazni. A nyomtatott szöveget el lehet használni a klotyón, ha kellően finom papírra és csak az egyik oldalra lett nyomtatva.
???
Hm
2022-07-13 at 19:36
Nincs mese, fel kell zárkóznunk Ukrajnához, mert Ukrajna már “jogállam”!
Komolyra fordítva, Szaros Gyurka rosszallását fejezte ki, hogy Magyarországon még nem az ő fizetett stábja vezeti az országot, nem engedünk be az országba mindenféle illegális jött-ment bevándorlót, nem engedjük megrontani a gyerekeinket az óvodákban és az iskolákban, ezért kiadta a parancsot, hogy Magyarország nem kaphat pénzt amíg ő jóvá nem hagyja! Az ürügyet a seggéből kibújt LIBE bizottság biztosítja, a jelentéseket pedig a “Nyitott Társadalom” alapítvány szervezetei szolgáltatják a bizottságnak! Tárgyalni tárgyalhatunk, erőlködni erőlködhetünk, addig nem lesz pénz a Szaros Gyurkának 100 %-ban behódolt Brüsszeli bürokráciától, amíg Szaros Gyurka azt jónak nem látja!
Ebbe a szarságba léptünk bele 1994-ben!
kamcsatka
2022-07-13 at 19:35
anyád mennyit uszik 200on, forro zsirban, háton, ha szembe úszik négy töpörtyű?
Bagaméri
2022-07-13 at 19:35
@ Tudományos libsizmus Csatlakozom. Válaszolni kell ezeknek az aljas gazembereknek! Keményen.Abban ne reménykedjen a magyar kormány,hogy a nyugat bedöl! Nem fog bedölni. Hiú remény.A magyarok a ruszkikkal együtt várják,hogy bedöljön a nyugat. A nyugat várja,hogy bedöljön Putyin és Orbán. Kína várja,döljön be mindkettö.A dollár már erösebb,mint az Euro. Az USA csak röhög és dörzsöli a markát. Várja,hogy mindenki döljön be és dögöljön meg. A nyugat viszont válaszlépések hiányában joggal hiheti,hogy sikerül az Orbán kormányt bedönteni. A legapróbb részletekig kidolgozott offenzívájuk van a magyar kormány megbuktatására. Háborúban állunk. Nem az oroszokkal,hanem drága “barátainkkal” az Európai Únióval. A defenzív magatartás csak ront a helyzeten. Gandinak egyszer az életben sikerült defenzíven a megszálló angolokat kiüzni országából. Magyarország nem India.
Füge
2022-07-13 at 19:17
Foglalkozzon ez a libbant bizottság pl. a hollandokkal, a fene nagy jogállamiság ott van. Kardlapozó rendfenntartók, no és a gazdák közé lövetők stb…
Öldemir Elensku
2022-07-13 at 19:10
Na, ha ezek minden más tagországban maradéktalanul megvannak, akkor esetleg elgondolkodunk rajta, de csak elgondolkodunk. Addig kuss!
Tudományos libsizmus
2022-07-13 at 19:09
Vegyük már végre észre, hogy az EU-tól soha többé egy fillért nem fogunk kapni. Ha teljesítjük valamely követelésüket, holnap reggel egy újabbal állnak elő.
Egy legfelsőbb bírósági vagy kúriai döntés kérdése az egész. Az EU orrba-szájba sérti meg a csatlakozási szerződésünket, ennél fogva az érvénytelen és be van fejezve.
Meddig csúszunk-mászunk még ez előtt az Augiász istállója előtt?