Pesti Srácok

Ezt próbálja eltitkolni a brüsszeli nagykoalíció! - Dömötör Csaba az EP-ben is megkezdte a leleplezést (podcast)

"Szerte a világon létrehoztak egy liberális pénzelési gépezetet, amely a demokrata adminisztráció politikáját volt hivatott érvényesíteni egy rakás szakterületen. Bevándorlásban, háborúpárti politikában, vagy a genderőrület terén" - Dömötör Csaba, a Fidesz-EP képviselője szerint ez a lényege az USAID-botránynak, melyben "elképesztő összegekről van szó". A Fidesz Európai Parlamenti képviselője Brüsszelben is megkezdte a leleplezést: habár a Weber-nagykoalíció döntése miatt a teljes Patrióták Európáért frakció mindössze kettő darab (!) támogatási szerződés megtekintésére jogosult, ő magánemberként adatigénylések sorozatát indította el. Úgy látja: csak a jéghegy csúcsa a magyar kormánnyal évek óta gyűlölködő Frans Timmermans lelepleződése, akik eurómilliókat tolt titokban álcivil szervezeteknek, hogy azok a brüsszeliták érdekeiért tüntessenek és nemzeti kormányokat próbáljanak megbuktatni. Dömötör Csaba a TISZA Párt jelentette kihívásról is beszélt. "Magyarországon az elmúlt évszázadokban sosem volt többsége azoknak, akik külföldi elvárásoknak feleltették meg a politikájukat és ezúttal sem lesz" - jelentette ki.

"A USAID révén csak a Politico nevű brüsszeli szócsőre 34 millió dollárt költöttek, ami elképesztő összeg. Cserében még a születésnapjukon is felköszöntötte a lap a brüsszeli vezetőket" - emelte ki Dömötör Csaba, hozzátéve: "Nagyon tanulságos fejleménye a nagy lelepleződésnek. hogy világ számos pontján az érintett aktivista csoportok, hogyha nem kapják meg azonnal az óriási támogatásokat az amerikai kormánytól, akkor hirtelen a működési nehézségek lépnek föl, sorra függesztik fel működésüket. Ez annak a bizonyítéka, hogy közvetlen politikai finanszírozás nélkül ezek a szervezetek nem életképesek".

PestiSracok facebook image

Brüsszelben azt sem tudják, mi az az üvegzseb

Dömötör Csaba Huth Gergely kérdéseire rávilágított: miközben a brüsszeli elit a magyar kormányt állandóan korrupcióval és átláthatatlansággal vádolja, ők semmilyen korrupciós botrányt nem engednek napirendre venni az Európai Parlamentben, így a Timmermans- vagy az USAID-ügyeket sem látják vitára érdemesnek.

tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy ezt nem hagyja annyiban, ezért európai állampolgárként folyamatosan adatigényléseket küld az unió szerveinek. Meghökkentő és aligha véletlen, de az Európai Bizottság adatigénylő felületét még jó informatikai felkészültséggel is szinte lehetetlen használni.

Dömötör Csaba már 15 éve foglalkozik a külföldi beavatkozási kísérletek leleplezésével, ezért a TISZA Párt körül kirajzolódó összefonódások sem hökkentették meg, igaz a nyomásgyakorlás mértéke egyre nő:

"Eddig sem volt többségük, ezután sem lesz"

Dömötör Csaba a TISZA Párt nagyon furcsa kongresszusát, ahol Magyar Péter hazaszeretetről szónokolt, miközben idegen érdekek ügynökei álltak fel a színpadára, így minősítette:

Huth Gergely kérdésére, hogy van-e válasza, receptje a Fidesznek minderre, így felelt a politikus:

Nézze vagy hallgassa meg a tartalmas beszélgetést és kérjük iratkozzon fel Spotify-csatornánkra ITT, vagy Apple-telefont használók az iTunes-csatornánkra IDE KATTINTVA, hogy bárhol könnyedén megtalálja és meghallgathassa műsorainkat!

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.