Pesti Srácok

Fekete lyukakkal kapcsolatos kutatásokért kapják idén a fizikai Nobel-díjat

Fekete lyukakkal kapcsolatos kutatásokért kapják idén a fizikai Nobel-díjat

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia bejelentette, hogy idén a fizikai Nobel-díjat a brit Roger Penrose, a német Reinhard Genzel és az amerikai Andrea Ghez kapja, azokért az eredményekért, amelyeket a fekete lyukakkal kapcsolatos csillagászati kutatásaikban értek el.

Az illetékes bizottság indoklása szerint Penrose annak igazolásáért részesül az elismerésben, hogy az általános relativitáselmélet erőteljesen megjósolja a fekete lyukak kialakulását, Genzel és Ghez pedig annak felfedezéséért, hogy egy szupermasszív kompakt objektum van a Tejútrendszer középpontjában. Ez képződmény, amely a galaxis szívében meghatározza a csillagok pályáját, a jelenlegi elméletek szerint nem lehet más, mint egy nagytömegű fekete lyuk.

Penrose leleményes matematikai módszereket használt annak bizonyítására, hogy a fekete lyukak egyenesen következnek Albert Einstein általános relativitáselméletéből. Einstein maga nem hitt abban, hogy ezek a mindent, még a fényt is elnyelő szupernehéz szörnyetegek, a fekete lyukak valóban léteznek – írta közleményében az akadémia. Tíz évvel Einstein halála után, 1965 januárjában azonban Roger Penrose bizonyította, hogy fekete lyukak valóban létrejöhetnek, és részletesen le is írta őket: középpontjukban szingularitás rejlik, ahol megszűnik a természet összes ismert törvénye. Az erről szóló úttörő tanulmányát a mai napig a legfontosabb hozzájárulásként tartják számon az általános relativitáselmélethez Albert Einstein munkássága óta.

Reinhard Genzel és Andrea Ghez kutatásai egyaránt a Tejútrendszer középpontjában lévő Sagittarius A* régióra összpontosultak. A Tejútrendszer szívéhez legközelebb lévő, legragyogóbb csillagok mozgását egyre nagyobb pontossággal sikerült feltérképezni, és az általuk vezetett csoportok egybehangzó méréseik alapján arra jutottak, hogy egy szupernehéz, láthatatlan objektum kuszálja össze a csillagokat, és ez okozza szédületes sebességű mozgásukat. A Nap tömegének hozzávetőleg négymilliószorosa koncentrálódik egy Naprendszernél nem nagyobb régióban – írta a szupermasszív objektumról a Nobel-bizottság. A világ legnagyobb távcsöveit használva Genzel és Ghez olyan módszereket fejlesztett ki, amelyekkel átláttak a csillagközi gáz és por hatalmas felhőin, a Tejútrendszer szívébe. A technológia határait kiterjesztve új technikákat alkalmaztak a Föld légköre által okozott torzulások ellensúlyozására, egyedülálló eszközöket építettek – olvasható a méltatásban. Úttörő munkásságuk az eddigi legmeggyőzőbb bizonyítékot szolgáltatta arra, hogy egy szupermasszív fekete lyuk van a Tejútrendszer közepén.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott David Haviland, az illetékes bizottság vezetője.

A nyolcvankilenc éves Roger Penrose a University College London és a St John's College hallgatója volt, majd a Cambridge-i Egyetemen szerzett doktori fokozatot algebrai geometriából. Angol és amerikai egyetemeken is dolgozott. 1973-ban lett az Oxfordi Egyetem Rouse Ball matematikai tanszékének a professzora, jelenleg professzor emeritusa és a Wadham College emeritus tagja. Tudományos eredményeinek elismeréseként kapott számtalan kitüntetései között van az Albert Einstein-érem és a fizikai Wolf-díj, utóbbit a Stephen Hawkinggal közösen folytatott kutatásaikkal érdemelték ki. 1994-ben II. Erzsébet lovaggá ütötte. Több tudományos ismeretterjesztő könyve megjelent magyarul is, köztük Az idő ciklusai - Az univerzum radikálisan új szemlélete.

A hatvannyolc éves Reinhard Genzel a német Max Planck Földönkívüli Fizika Intézet igazgatója, a Kaliforniai Egyetem berkeley-i campusának professzora. A Bonni Egyetemen szerzett doktori fokozatot fizikából és csillagászatból. Az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején az amerikai Harvard Egyetem Smithsonian Asztrofizikai Központjának és a Kaliforniai Egyetemnek volt a kutatója. 1985-ben lett az utóbbi intézmény professzora. Számos kitüntetése között van az Albert Einstein-érem, a Karl Schwarzschild-érem és a Herschel-érem. Az Európai Tudományos Akadémia, a német, a francia, a spanyol, a brit és az amerikai tudományos akadémia tagja.

Andrea M. Ghez a negyedik nő, akinek odaítélték a fizikai Nobel-díjat – a Massachusetts-i Műszaki Egyetem (MIT) hallgatója volt, doktori fokozatát a Kaliforniai Műszaki Egyetemen (Caltech) szerezte. Jelenleg a Kaliforniai Egyetem kutatója, az Oxfordi Egyetem tiszteletbeli doktora. Kitüntették egyebek között a Newton Lacy-díjjal és a Sackler-díjjal.

Az idei fizikai Nobel-díjasok 10 millió svéd koronán (342,2 millió forintos összegen) osztoznak, az összeg felét Penrose kapja, a másik felén Genzel és Ghez osztozik. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján tartják, a koronavírus-világjárvány miatt ezúttal azonban a megszokottnál szerényebb körülmények között.

Forrás: MTI; Fotó: PestiSrácok

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.