Pesti Srácok

Felfüggesztik, de nem hagyják abba a pedagógusok a sztrájkot

Felfüggesztik, de nem hagyják abba a pedagógusok a sztrájkot

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem befejezte a sztrájkot, hanem felfüggesztette. A szervezet pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy azért döntött így, mert hétfőtől csak ügyvezető kormány lesz, amelynek a jogkörei korlátozottak.

Ez nem jelenti azt, hogy befejeztük, de az új kormány megalakulásáig nem sztrájkolunk, mert ez nem lenne jogszerű, hiszen nincs ellenoldali fél – nyomatékosították. Hozzátették: amint megalakul az új kabinet, azonnal tárgyalást kezdeményeznek, és ha az egyeztetések rövid időn belül nem vezetnek eredményre, akkor folytatják a sztrájkot. Az új tanévnek nem szabad a jelenlegi feltételekkel elindulnia – vélekedtek, megjegyezve, hogy a két szlogenjük – „Ki fog holnap tanítani?”, valamint „A sztrájk alapjog!” – továbbra is aktuális. A PDSZ azt írta, hogy az ügyvivő kormány nem hozhat érdemi döntéseket. Az alaptörvény értelmében a kabinet megbízatása az országgyűlési választást követően megszűnik, az új kormány felállásáig a régi ügyvezető kormányként gyakorolja hatáskörét. Ez azt jelenti, hogy nemzetközi szerződés kötelező hatályát nem ismerheti el, rendeletet csak törvény felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat. Ennek értelmében a szakszervezettel nem tud tárgyalni, ezáltal – a sztrájktörvény alapján – jogszerűen sztrájkolni sem lehet, mivel a törvény szerint a sztrájk alatt is kötelező tárgyalni – mutatott rá a PDSZ. Kiemelték, hogy a sztrájkbizottságot nem oszlatják fel, a sztrájkot nem szüntetik be.

– írta a PDSZ. Az új kabinet a választás után általában nagyjából egy hónapon belül alakul meg. Ennek megfelelően a sztrájktárgyalások májusban indulhatnak újra – olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?