
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem befejezte a sztrájkot, hanem felfüggesztette. A szervezet pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy azért döntött így, mert hétfőtől csak ügyvezető kormány lesz, amelynek a jogkörei korlátozottak.
Ez nem jelenti azt, hogy befejeztük, de az új kormány megalakulásáig nem sztrájkolunk, mert ez nem lenne jogszerű, hiszen nincs ellenoldali fél – nyomatékosították. Hozzátették: amint megalakul az új kabinet, azonnal tárgyalást kezdeményeznek, és ha az egyeztetések rövid időn belül nem vezetnek eredményre, akkor folytatják a sztrájkot. Az új tanévnek nem szabad a jelenlegi feltételekkel elindulnia – vélekedtek, megjegyezve, hogy a két szlogenjük – „Ki fog holnap tanítani?”, valamint „A sztrájk alapjog!” – továbbra is aktuális. A PDSZ azt írta, hogy az ügyvivő kormány nem hozhat érdemi döntéseket. Az alaptörvény értelmében a kabinet megbízatása az országgyűlési választást követően megszűnik, az új kormány felállásáig a régi ügyvezető kormányként gyakorolja hatáskörét. Ez azt jelenti, hogy nemzetközi szerződés kötelező hatályát nem ismerheti el, rendeletet csak törvény felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat. Ennek értelmében a szakszervezettel nem tud tárgyalni, ezáltal – a sztrájktörvény alapján – jogszerűen sztrájkolni sem lehet, mivel a törvény szerint a sztrájk alatt is kötelező tárgyalni – mutatott rá a PDSZ. Kiemelték, hogy a sztrájkbizottságot nem oszlatják fel, a sztrájkot nem szüntetik be.
Az új kormánnyal, akárki is alakítsa meg azt, a sztrájkbizottság felveszi a kapcsolatot, és haladéktalanul folytatjuk a sztrájktárgyalásokat
– írta a PDSZ. Az új kabinet a választás után általában nagyjából egy hónapon belül alakul meg. Ennek megfelelően a sztrájktárgyalások májusban indulhatnak újra – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Kovács Tamás
roer
2022-04-02 at 15:26
1. Emlékezzünk Szöllősiné (remélem jól írtam a nevét) elvtársnőre, akit a magyar pedagógus beszavazott a parlamentbe, mint szakszervezeti vezetőt. Hová is ült? Bizony, a szocik közé és megszavazta a Bokros-csomagot. Volt sztrájk?
2. Elvették a balosok a 13. havi jövedelmet. Volt sztrájk?
3. A pedagógusok a legműveltebb diplomások? Vajon hányadik helyre sorolnák magukat általános műveltség terén?
4. A jobboldali kormányok tehetnek csak a köznevelés zuhanó értékéről? Esetleg a szülők? Hol van a pedagógusok felelőssége? A selejtet előállító autógyári munkás kap fizetésemelést?
5. A mozdonyvezetők és tanárok baloldali kormány alatt miért nem sztrájkolnak soha?
6. Pedagógiai szakértők miért nem segítik értékes tanácsaikkal az oktatás reformját? Mert csak a 30 órás tűzijáték tapsolás oktatása (ami 10 óra alatt bonyolódott és ebben a záródolgozat közös megírása is benne volt, egy tanár fél havi fizetésének leszámlázásával) és a libsi nézetek propagálása volt a cél?
26 évig tanítottam.
khm
2022-04-02 at 14:59
Elég nagy károkat okoztak már,de a szivárványos logójuk mindent elmondott ezekről.
Hektor
2022-04-02 at 14:47
Az ilyen tanárokra NINCS szükség!!! El kell őket bocsájtani! Egyébként,mit keres a zászlajukon az LMBTQ szivárványos jelképe???? Ők is hozzájuk tartoznak??? Hánynom kell,megyek is OKÁDNI! OÁHHH!
roer
2022-04-02 at 13:35
1. A pedagógusoknak kellene általános műveltség terén a diplomások élcsapatának lenniük. Azok?
2. Amikor a 13. havi jövedelmüket elvette a balos kormány, sztrájkoltak?
3. A köznevelés süllyedő színvonalának okozója mindig a jobboldali kormány hozzá nem értése, a szülők együttműködésének hiánya, DE HOL A PEDAGÓGUSOK FELELŐSSÉGE ebben a folyamatban?
4. Szöllősinét, (talán jól emlékszem a nevére, az arcát nem felejtem, olyan szabvány munkásőr, szoci feje volt) a pedagógusok szakszervezeti vezérét a pedagógusok beszavazták a parlamentbe, mert az ő érdekeiket is képvisenie kell valakinek. Hová ült? A szocialistákhoz, aztán megszavazta a Bokros csomagot. Sztrájk volt?
5. A mozdonyvezetők és a pedagógusok balos kormány alatt mindig sokat kerestek és eredményesen dolgozhattak, csak jobboldali kormány alatt halnak éhen és dolgoznak rabszolgaként? Nem komcsi provokátorok ők?
6. A pedagógiai szakértők, akik a tűzijáték tapsolás 30 órás képzésével és hasonló gazemberséggel végighaknizták a Magyar Bálint időszakot, milyen mértékben felelnek a mostani szakmai mélyrepülésért? 30 órás, semmire sem jó képzést fél havi tanár bérért tartották, max. 10 órás jelenléttel és ebben az írásbeli záródolgozat elkészítése is benne foglaltatott. Közben tolták a libsi ideológiát.
Magam 26 évig tanítottam.
ViAM
2022-04-02 at 09:50
„Ki fog holnap tanítani?” És ma? Az utcán ácsorgás helyett! Tanár ismerősöm öt(!) kollégáját helyettesíti, mert ő nem vesz részt a baromságaikban. Ám elismerés helyett mást kap.
Galamb
2022-04-02 at 00:33
Mai friss ropogós. Délelőtt megyek bevásárolni a szomszédos iskola mellett. Az udvaron két osztályra való nyolcadikos ténfereg a zuhogó esőben, szélben, trikóban, vékony pulóverben, sapka-kabát nélkül. Tanárnak persze nyoma sincs a környéken. A diploma mellé eszet nem adnak a főiskolán mostanában. De a pénz az kellene…
vélemény
2022-04-01 at 23:30
A magyar társadalom nem veregetheti meg büszkén a saját vállát, mert ezen “pedagógusok” által okított tanulók szülei
rettentő nagy csendben vannak, nem mennek ki tüntetni annak ellenére, hogy csemetéik szellemi érését kedvezőtlenül befolyásolhatja a “tüntetésekkel” elfoglalt tanodai személyzet felelőtlensége.
Egyébiránt nagy vihogva visszaköszön a múlt századi, idegen hatalom megszállását nyögő országunk munkamorálját jól jellemzett mottó: TERVSZERŰ MUNKAELHÁRÍTÁS volt jellemző számtalan területen.
A mai, “fejlettebb” szakszervezetbe tömörültek ez irányú nosztalgiája láthatóan tovább tart.
Valika
2022-04-01 at 22:26
Nyáron fognak sztrájkolni, mindig úgy szoktak. Na meg tavasszal és ősszel. A nemzeti ünnepeinket meg mindig a legközelebbi pénteken tartják, nehogy már a szabadnapban be kelljen menni. Anyák napja szintén péntek. Új időszámítás. Piszok, aljas banda. Lusta férgek. Csodálkoznak, hogy a gyerekek nem tisztelik őket. Persze mindig tisztelet a kivételnek. Fő szempont, a gyerek kedvét minél jobban elvenni a tanulástól. Véletlenül se legyen sikerélményük.
Ghandi
2022-04-01 at 21:37
Pedofil Demokraták Szövetsége.
Kedves érintett pedagógusok, nem muszáj nektek ezen a pályán lenni, el is lehet menni! Sőt, menjetek is, de nagyon messzire a gyerekektől!
Orientál
2022-04-01 at 21:08
Pdsz-es tüntetők éppen a munkától irtóznak. Ők a munka szégyeneik.
Esvány
2022-04-01 at 21:04
Szivárványos lobogóval tanítani?! Homokosok vagytok egytől egyig pedagóguskáim, vagy csak a szagszervezeti tagjaitok azok?!
greendb
2022-04-01 at 20:51
A sztrájkot felfüggesztik, de ez nem azt jelenti, hogy dolgozni fognak.
Ungarn über alles !
2022-04-01 at 20:30
“Az új kormánnyal, akárki is alakítsa meg azt, a sztrájkbizottság felveszi a kapcsolatot, és haladéktalanul folytatjuk a sztrájktárgyalásokat”
az új kormány, akárki is alakítsa meg(Orbán vagy Orbán), remélem nem áll szóba ezzel a vöröskutya munkakerülőkből álló falkával ! …az iskolákból meg tiltsák ki őket a buzi-zászlójukkal együtt !
tarcsa
2022-04-01 at 20:10
Valaha a tanáraim voltak azok, akiket mélységesen tiszteltem. Tudásuk, emberségük miatt. Azután elérkezett a képesítés nélküli tanítók ideje. Azonnal felhígult a kar és a hivatásból szakma lett. Mostanság ez már nem is szakma, hanem munkakerülők gyűjtőhelye. Ugyanúgy, mint a biztonsági őrök üldögélő és könyöklő kevésbé tisztelt tömkelege. Siránkozni, túlterheltségről hazudozni lehet. Idióta, sok esetben aljas propagandát terjeszteni, mindenféle buzeránsokat munka helyett odacsődíteni tudnak. Csak észrevehetnék, gyakorlatilag a szülők legnagyobb része nincs mellettük, sőt utálja, sok esetben megveti őket. A sajnálatosan kevés számú kivételtől mélységes és szívből jövő elnézést kérek.
Andromeda
2022-04-01 at 20:01
Olvastam a FB-on DK-LMP-JOBBIK-LMP-PÁRB-KÉTFAROK-MASZOP-os tanár Fideszellenes beírását, miszerint 30 éve tanít, és nincsen genderproblema. Pedig csak a terrorista PDSZ logóját kellett volna megtekintenie. A PDSZ programja a genderterror, vagyis a gyerekek erőszakos szexualizálása, erőszakos genderátváltoztatása.
Lajos
2022-04-01 at 20:00
Ahogy a szivárványos képet nézem, a tanárok kötelességszerűen egyben buzeránsok is?
Kata
2022-04-01 at 20:00
Milyen érdekes, rajtuk kívül senki nem ugrál, örülnek az emeléseknek, a kedvezményeknek, de nekik mindig minden kevés! Vannak még rajtuk kívül mások is, akik megérdemlik a fizetésemelést, megígérték nekik, és ők szépen kivárják a sorukat! Egyébként ha nem tették volna ki a szivárványos zászló, esetleg hajlamosak lennénk elhinni, hogy ez nem egy “pártrendezvény”. De így??
lyukas zokni
2022-04-01 at 19:38
rájöttek, hogy már mindenki utálja őket? épp ideje volt.
Nahát
2022-04-01 at 19:19
Akinek a szivárvány a jelképe, az nem pedagógus, hanem pedofil. Ennyi.
Rolo
2022-04-01 at 19:00
Eddig se volt…rájöttetek hogy a kutyát se érdekli a sztrájkotok ?
Antónia
2022-04-01 at 18:58
Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy milyen jogállam az, ahol választási csalásokat, törvénytelen lógásokat, mocskolódást és nemzetárulást büntetlenül követhetnek el az ország belső ellenségei, árulói.