Álhír, hogy titkos alagút épülne a Puskás Arénánál – tudatták a létesítmény hivatalos Facebook-oldalán, arra reagálva, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke azt állította: titkosítva, Orbán Viktornak épülne külön bejáró a sportlétesítményhez. Közérdekű bejelentéssel fordult Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez Tényi István a jobbikos Stummer János soron kívüli nemzetbiztonsági átvilágítása céljából. Tényi emellett feljelentést is tett a Központi Nyomozó Főügyészségen ismeretlen elkövető ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt – tudta meg a PestiSrácok.hu.
A hivatásos feljelentőként emlegetett Tényi azután fordult Kövér Lászlóhoz és a vádhatósághoz, hogy Stummer János – a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke – egy, a Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta: olyan papírt adtak a kezébe, amelyből az derül ki, hogy a Puskás Aréna alá kifejezetten a miniszterelnök számára építenének alagutat, a beruházást pedig titkosítanák. Szerinte azért ezt az utat választották, mert el akarták kerülni a botrányt, amit ez a hír okozhat.
Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón arról beszélt: nehéz eldönteni, hogy az álhírterjesztés vagy a titkos adat nyilvánosságra hozása a súlyosabb. A Puskás Aréna érveit idézte vissza, ráerősítve arra, hogy az alagútra nem a magyar védett vezetők miatt van szükség; nemzetközi állami és sportvezetők is érkeznek az Arénába. Gulyás szerint az üggyel Stummer a Jobbik elnökének autóbalesetéről akarta elterelni a figyelmet, az ugyanis szerinte elég nagy botrány. A kormányoldali média hírei után Gulyás arról beszélt, hogy Jakab Péter sofőrje az egyik választókerületi elnök, aki korábban Auschwitzban a győzelem jelét mutatta.
Forrás: Tényi István közleménye; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS