Pesti Srácok

Az Auschwitzban a győzelem jelét mutató jobbikos haver vezethette a balesetet okozó Jakab Péter kocsiját

Ahogy tegnap beszámoltunk róla, Jakab Péter szolgálati autója baleset részese volt az Árpád hídnál a kora délutáni órákban. Stábunk egy forgatásról tartott a szerkesztőségbe, amikor észrevettük az összetört kocsikat. Jakab Péter hergelő posztja ellenére senkinek nem történt semmi baja, ezt onnan láttuk, hogy vígan járt-kelt a Jobbik elnöke, csak láthatóan nem örült a PestiSrácok.hu-nak. Ez talán érthető is, hiszen információink szerint az autót nem ő vezette, hanem Hajnády Kristóf, aki Auschwitzban még a győzelem jelét mutogatta, majd a neonáci nézeteket akkoriban erőteljesen megjutalmazó Jobbikban előre is törhetett, míg végül a későbbi egri jobbikos polgármester, Mirkóczki Ádám mellett találta meg a helyét. Úgy látszik, volt még onnan is előre, a nagy néppártosodás közben azért a kisnyilasok kezét sem engedik el Jakabék, ki tudja egy-egy közös parizerezés közben a jobb kéz is előrelendülhet néha a régi idők örömére. A PestiTV felvételén ugyan nem látszik egyértelműen a figura, de a Mandiner korábbi cikkében közölt fotók alapján világos, hogy Hajnády ott volt a balaset helyszínén, azt pedig maga Jakab állítja, hogy nem ő, hanem egy férfi vezette a Skoda Octavia típusú kocsit. Információnk szerint egyébként Jakab sofőrje elismerte, hogy ő volt a vétkes, ami a videó alapján nem is igen kérdéses. A korábban neonáci Hajnády ma - Facebook-oldala szerint - a Jobbik-frakció munkatársa, s újabban költővé is előlépett. Küldetéstudatos, gyermeteg verseit- szerencsétlenségünkre - közzé is teszi.

Hajnády Kristóf a füzesabonyi Jobbik tagjaként vált ismertté, 2014-ben már a párt képviselőjelöltje volt. Ezt követően került ki róla a kép, ahol épp Auschwitzban mutatja a győzelem jelét, amit Facebook oldalán is megosztott, de találhatóak tőle sokkal egyértelműbb utalások is a közösségi oldalon, hiszen ilyen "poénokkal" is megörvendeztette ismerőseit és aki olvasgatta az oldalát, hogy

Azt is lehet tudni róla, hogy a háborús bűnös Alfred Jodl az egyik példaképe, de szélsőséges nézeteit támasztja alá az az apró tény, hogy Adolf Hitler fotóját is megosztotta. Ez az ember pedig még mindig Jakab Péterék stábját erősíti, Facebook-oldala szerint a Jobbik parlamenti munkatársa, egyben a párt választókerületi elnöke, magát "írónak és közszereplőnek tartja", mi több: poétai vénáját külön közösségi oldalon csillogtatja: a kis neonáci jobbikos Coelho-féle gondolatokat önt rímekbe, például ilyeneket:

PestiSracok facebook image

Pedig ilyesmiket is írhatna:

Egyszóval az a fránya néppártosodás komoly aknákkal van kikövezve, a Jobbik szavahihetőségét viszont immár nem is tudjuk, hogy hányadik alkalommal cáfolja meg egy-egy "véletlenül" előkerülő régi harcostárs.

Hajnády Kristóf itt még Auschwitzban örvendezik. Fotó: Hajnády Kristóf Facebook oldala

Érdemes néhány szót arról is, hogy a nép gyermeke és barátja, a parizerrel, kiflivel és piros arannyal pózoló Jakab Péter szolgálati autója bizony nem egy Zastava, Trabant, vagy egy régi Suzuki volt, hanem a Porshe Hungária Kft.től lízingelt Škoda Octavia, amelyet bizony ti, adófizetők raktok a krumplikirály feneke alá. "Mindössze" 10 millió forint körüli összegért lehet venni egy hasonló darabot, igaz vannak ennél olcsóbb, 7-8 millió forintos fapados példányok is. Nyilván ezt is meg lehet magyarázni azoknak, akiket azzal a kommunista-nyilas retorikával hergel, miszerint a szegény embereket lenézve dőzsöl az elit, már csak azt nem értjük, hogy a Skoda Octaviából hogyan tud a buszmegállóban szóba elegyedni az őt megszólító melóssal? Most már könnyebb lesz.

Azt is értjük, hogy Jakab Péter dühös volt, hiszen csúnyán összetört a kocsi, amit a kisnyilas haverja vezetett, de azért a PestiSrácok.hu-t hibáztatni, a trollokat portálunkra ugrasztani igen kicsinyes lépés volt. A halálos fenyegetések, rossz kívánságok vélhetően boldoggá teszik a Jobbik elnökét, sőt, az összeesküvés-elméletek is jól hangzanak, de portálunk gonosz munkatársai sem képesek arra, hogy előre megrendezzenek egy balesetet, annak helyét, idejét és a résztvevőket. A jobbikos szimpatizánsoknak javasoljuk, hogy inkább nézzék meg még egyszer a Bourne-rejtélyt, ott találnak elég csavart, ez sajnos egy egyszerű történet, csak valakinek rendkívül kínos.

Nem kért bocsánatot, mert "nincs miért..."

Korábban a Mandiner.hu közölt összeállítást Hajnádyról és idézte, miként magyarázkodott a neonáci múltjával lelepleződött Jobbik-munkatárs a közösségi médiában:

Hajnády arra is kitér magyarázatában, hogy a családja

„három hátrányos helyzetű, roma származású, a gyámügy által a szülőktől elvett gyermeket nevel”.

A Mandiner teljes összeállítása

ITT olvasható el.

Forrás: PestiSrácok.hu, PestiTV, Mandiner.hu.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.