
Ahogyan lapunk is beszámolt róla, az UEFA rendkívül diszkriminatív módon kettő plusz – felfüggesztett büntetésként – egy zárt kapus mérkőzésre büntette, illetve százezer euró befizetésére kötelezte a magyar szövetséget. Csányi Sándor MLSZ-elnök a Mandinernek adott interjújában jelentette be, hogy az MLSZ fellebbezést nyújt be az ügyben.
Csányi Sándor a Mandinernek adott interjújában kitért arra is, hogy a Budapesten megforduló UEFA-vezető elismerően nyilatkozott a szervezésről, a vendéglátás színvonaláról. A Magyarországon megrendezett mérkőzések magas nézőszáma, és az ennek kapcsán felmerült egészségügyi kockázatok kapcsán az MLSZ elnöke kifejtette: a szövetség nyilván az egészségügyi biztonságot tartotta a legfontosabb szempontnak az előkészületek időszakában. Amikor már dinamikusan növekedett az oltások száma, ő is úgy érezte, hogy a védettségi igazolvánnyal és a külföldiek esetében friss PCR-teszttel beengedhetők a nézők a lelátókra. Az UEFA diszkriminatív büntetésével kapcsolatban Csányi úgy fogalmazott: az MLSZ még részletes indoklást vár a döntés kapcsán, az ügy általunk megismert részleteit nyilvánosságra hoztuk.
Rendkívül igazságtalan, hogy néhány ember tette, viselkedése miatt több tízezer, a futballért rajongó szurkoló kényszerül a stadionon kívülre. Természetesen fellebbezünk a döntés ellen, és mindent megpróbálunk megtenni, hogy akiket felelősség terhel, polgárjogi eljárásban feleljenek tettükért, ideértve akár az összeg peres úton való behajtását is. Ebben segítenek bennünket a birtokunkban lévő, lényegesen jobb minőségű kamerafelvételek
– húzta alá az MLSZ-elnök.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Torockó
2021-07-18 at 18:35
Csányi bizonyára ismeri Jósa Bálintot, aki a FARE magyarországi főügynöke. Ők spicliskednek a z UEFA meccseken az UEFÁ-tól kapott megbízás/jegyek alapján. Tagadta, hogy személy szerint ő meszelte-e el Magyarországot, de azt nem, hogy ŐK voltak. Javaslom Csányinak, meg a nemzetbiztonságnak, hogy beszélgessenek el velük és hozzák nyilvánosságra, kik azok a hazai spiclik, akik Magyarország ellen tevékenykednek.
Sico
2021-07-18 at 12:21
Az UEFA-tól követelni kell a felvételeiket, és azok alapján elfogni, akiknek ez a felelőssége. Kivallatni és kiverni belőlük, hogy KI BIZTATTA fel őket erre. Ki fog derülni, hogy momentumosok, szocik voltak, tehát provokatőrök. És ha kiderül milyen külföldi szervezetek állnak a háttérben, azok vagyonát, bankszámláit el kell kobozni, kitiltani őket. És akkor hőbörögjön az unió!!!
K
2021-07-16 at 16:01
Csányi Sándor nem a baloldalon helyezkedik el, és már ezért is megérdemli hogy ne mossuk őt össze az élősködő voltkommunistákkal.
A sportéletre jó hatással van, és már ezért sem érdemtelen.
mlsz, csányi: nincs erkölcsi alapotok!
2021-07-16 at 14:28
CSányi, örülj, hogy érdemtelenül NAGYON GAZDAG vagy!
Gratulálok az mlsz zászlóshajójának, a Fejér megyei városka “csapatának” fantasztikus jereváni kirándulásához!
Sanyi, te ne szólj bele az UEFA dolgaiba, TÁVOZZ a magyar “futballból”!
Namond
2021-07-16 at 14:09
Anno, Bukaresti meccs?
Mit ért el Csányi?
Mr. Smith
2021-07-16 at 11:47
Sportdiplomácia ide, vagy oda, nem lenne szabad posztot vàllalni egy ilyen maffiában. Így csak bűnrészes lehet Csányi Sándor!
Andromeda
2021-07-16 at 10:35
Királytigris2021-07-16 at 10:23, ez így nem igaz. Sőt, a valódi DK-MOMO-LMP-JOBBIK-LMP-EGYÜTT-PÁRTBESZÉD prolijai utálják a focit. Mindenkit zavar az LMBTQ-, de vannak, akik nem tudják visszafigni magukat vagy provokátorok. Azonosítani kell mindegyiküket, és kártérítés/kitiltása legyen a méltó büntetésük! Azt is meg kell gondolni, hogy a provokátorokkal szomszédos szurkolók hogyan tudnák megakadályozni az ilyet.
pampafu
2021-07-16 at 10:33
Hétközi kupaforduló tanulságai :
” A Puskás Akadémia nem csupán meggyőző játékkal, hanem ami legalább ilyen fontos, a soraiban több fiatal magyar labdarúgóval múlta felül a finn Inter Turkut az Európai Konferencia-liga (EKL) selejtezőjének 1. fordulójában; a 2. fordulóban a lett FK Rigas lesz az ellenfele. A Fehérvár légiósokkal megtüzdelve sem bírt az örmény Ararat Jerevánnal, a Ferencváros kezdőcsapatában pedig egyetlen magyar (Dibusz Dénes)volt ”
Talán ez nem az MLSZ szabályozásának hiánya ?
Andromeda
2021-07-16 at 10:30
Hátborzongatóan önző, cinikus, rasszista és nacionalista a “Nyugat”. Az ember azt hitte, hogy 1990 után egy másik világ jön el, de ma már tudjuk, hogy a Szovjetunió összeomlása után rögtön átvették a diktátor szerepét, csak éppen jobb volt a propagandájuk.
Királytigris
2021-07-16 at 10:23
Nincs itt semmi újdonság. A foci elsősorban prolisport. A proli meg olyan amilyen. Tehát olyan amit már évtizedek óta hallunk a nézők bekiabálása nyomán, viszont a szavaztaira nagy szükség van.
Lehet hallani ilyen bekiabálásokat egy atlétikai, egy úszóversenyen, vagy egy teniszmérközésen?
Az UEFA vagy álszentet játszik, vagy Szaros Gyurka zsebében van.
Nagy vaószínűséggel az útóbbiról van szó.
Vihar egy biliben.
moliere
2021-07-16 at 10:18
Nem az a felháborító, hogy “néhány ember miatt bűnhődik több százezer”, hanem az, hogy NEM LÉTEZŐ szabályokat akarnak rajtunk leverni! Ezt mondd, Csányi!!
Ugyanis ha egy szabály Münchenben és Londonban nem szabály, akkor nem létezik.
Ennyike.
Mária néni
2021-07-16 at 10:14
Van e egyáltalán szava, érdekérvényesitő szerepe Csányinak?.
Ha nincs, vagy elfogyott, látványosan le kellene mondania.
Hans Landa
2021-07-16 at 09:54
TS:10/10 Volt szerencsém a PTE-n a hallgatói önkormányzat tagokhoz…..
A jelzett úr egy díszpéldány (önéletrajza alapján)
TS
2021-07-16 at 09:07
Itt a főspicli:
https://lmbttortenetihonap.hu/eloado/josa-balint
Contrabass
2021-07-16 at 08:31
Az UEFA logója szivárványos még? Az UEFA mostantól nem sportszervezet, hanem NGO, véresszájú lobbista, így kell tekinteni rá! Ezeknél a barmoknál a foci huszadrangú, nem az a fő profiljuk!
Torockó
2021-07-16 at 08:05
Azonosítsák be a feljelentő spicliket is és tegyék közzé kik azok és mit művelnek Magyarországon.
Aranyos volt az imént a rádióban Orbán Viktor. Azt mondta, hogy ha az UEFA arányos büntetést akarna alkalmazni a Londonban történtekre (alap Magyarország büntetési tétele), akkor le kellene bontani a Wembley-t…
Igaza van.
Nick Rivers
2021-07-16 at 07:20
Akkor mégis van esély, hogy megbüntessék a bolsevik provokátorokat
khm
2021-07-16 at 07:20
K-val egyet értek.
Mi több a döntő helyszínén sokkal súlyosabb dolgok történtek.
Füge
2021-07-16 at 07:16
Fordítsuk meg a dolgot: ki vagy mi engedte a sportba bevinni a politikát, ki engedte a térdeplősdit a szivárnyosdit?! Egy válasz van: UEFA.
Akkor ki, mi a legnagyobb bűnös?!
Az emberek pedig kiabálnak, ezután is fognak sőt még hangosabban kiabálnak majd!
ViAM
2021-07-16 at 07:15
Mennyibe került az UEFA-elnök Budapestre látogatása? Elég lett volna, ha a videókat otthon nézi végig.
Gullwing
2021-07-16 at 06:56
Az uefa egy szarkupac a vezetőjével együtt.
Ha nem azok lennének akkor nem lenne ez az ügy.
K
2021-07-16 at 06:51
Az én véleményem szerint a világon minden stadionban lehet olyan “bizonyítékokat” szerezni, mint amit a Magyaroknak felrónak.