Az ítélet részbeni megalapozatlansága miatt, a vádlottak bűnösségének megállapítása, valamint pénzbüntetésre ítélésük érdekében fellebbezést nyújtott be az ügyészség abban az ügyben, amelyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) felmentette Szilvásy Istvánt, a Honvédkórház egykori vezetőjét és két társát a hűtlen kezelés vádja alól – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
Mint arról portálunk a napokban beszámolt, a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség azzal vádolta az elsőrendű vádlottat, hogy az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) vezetőjeként 2007-2008-ban indokolatlanul szerződött egy céggel, amelynek feladata bér- és gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos tanácsadás lett volna, valamint indokolatlanul kötött szerződést egy főorvossal, mivel az intézmény dolgozói is elvégezhették volna az általa ellátandó feladatokat. Az ÁEK így öt és félmillió forintot fizetett ki a háttérjogszabályokkal ellentétes, fiktív szerződések alapján. A PKKB a múlt héten kihirdetett határozatában emlékeztetett: az ügyben korábban már született bűnösséget megállapító elsőfokú ítélet, amelyet a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2016 októberében hatályon kívül helyezett. A megismételt eljárásban a bíróság újra lefolytatta a bizonyítási eljárást, és arra a következtetésre jutott, hogy a vádlottak nem követtek el bűncselekményt.
Gombhoz a kabátot
A korábbi, elmarasztaló ítélettel szemben a PKKB az okirati bizonyítékok és tanúvallomások alapján megállapította, hogy az ÁEK-nek nem volt olyan szervezeti egysége, amely el tudta volna látni azokat a feladatokat, amelyekkel az elsőrendű vádlott megbízta a másodrendű vádlott által képviselt céget, illetve amelyek elvégzésére közalkalmazotti jogviszonyt létesített a harmadrendű vádlottal. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján kétséget kizáróan megállapítható volt az is, hogy a másodrendű vádlott által képviselt cég és a harmadrendű vádlott teljesítette megbízását, így jogszerűen fizették ki őket. A vállalkozással kötött megbízási szerződésre vonatkozó vádpontról a bíróság megjegyezte azt is, hogy az elsőrendű vádlott nem volt az ÁEK vagyonkezelője – mivel ezt a hatáskört egy kabinetfőnöki döntés értelmében a gazdasági igazgató gyakorolta –, így nem követhette el a hűtlen kezelés bűntettét, munkáltatóként azonban jogszerűen létesíthetett közszolgálati jogviszonyt. Tekintettel arra, hogy az elsőrendű vádlott a bíróság értékelése szerint nem valósított meg bűncselekményt, az ügyben a bűnsegédeiként szereplő másod- és harmadrendű vádlottat is felmentették.
A baloldali nagyon független bírák és a kicsit egyenlőbb állampolgárok
Ismert, Szilvásy István testvére Szilvásy György, aki a Gyurcsány-kormány titokminisztere volt, majd társaival, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatójával, Galambos Lajossal, annak utódjával, Laborc Sándorral, illetve P. László magánszeméllyel szemben azért emeltek vádat, mert a vizsgálat adatai szerint érzékeny, minősített, Magyarország biztonságára nézve veszélyes adatokhoz engedték hozzájutni az orosz titkosszolgálatokat. Az eljárás a hazai igazságszolgáltatásban tapasztalható anomáliákhoz képest is jelentősen elhúzódott, majd az ügyben a Kúria mondta ki a végső szót csaknem egy esztendeje, amikor bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottakat. A legfelsőbb bírói testület eljáró tanácsát annak a Mészár Rózának a bírói tanácsa hozta meg, aki az MSZP alkotmánybíró-jelöltje volt 2010-ben; pikáns körülmény, hogy a bírónő indulását akkor a később titokzatos külföldi bankszámláiról elhíresült Simon Gábor jelentette be. Mészár Róza mentette fel korábban a Kúrián a korábbi újbudai polgármestert, a későbbi MSZP-elnököt, Molnár Gyulát, és az SZDSZ-es Lakos Imre alpolgármestert a hivatali visszaélés bűntette alól, holott Molnár másodfokon letöltendő börtönbüntetést kapott.
Fotó: Youtube
Facebook
Twitter
YouTube
RSS