Pesti Srácok

Felmentették a Bács-Kiskun megyei főügyészt és helyettesét

Felmentették a Bács-Kiskun megyei főügyészt és helyettesét

Polt Péter november 15-én, azonnali hatállyal felmentette a beosztásából dr. Nánási Lászlót, Bács-Kiskun megye főügyészét, valamint dr. Dókáné dr. Pályi Krisztina főügyészhelyettest – írja a Hírösvényre hivatkozva az Index. A felmentés hátterében Piero Pini olasz húsipari mágnás ügye húzódhat. A jobb években több, mint százmilliárd forint forgalmú kiskunfélegyházi Hungary-Meat Kft. tulajdonosát még március elején vették őrizetbe; az intézkedésről a PestiSrácok.hu számolt be elsőként. Az olaszt a héten szabadlábra helyezték. Tavasszal annyit lehetett tudni, hogy a gyanú különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, miközben húsipari berkekben egyszerűen áfacsalást emlegettek.

Az ügyészség többször is meghosszabbította a nagyvállalkozó letartóztatását, és úgy tűnt, semmi áron nem engedik el, pedig állítólag Pini hajlandó lett volna csaknem kétmilliárd forintot letenni a költségvetési károk megtérítésére, és egymillió euró óvadékot ajánlott, hogy szabadlábon védekezhessen. Hogy igaz-e ez a sztori, arról hivatalos információkat nem tettek közzé, mindenesetre most óvadék nélkül engedték szabadon, mivel – mint megírtuk – megtérítette a milliárdos adócsalással okozott kárt Piero Pini.

Piero Pini nem először került egyébként zűrös helyzetbe: Lengyelországban, Kutnóban nagy port vert fel bő két évvel ezelőtt, amikor ellenőrök és rendőrök hada rohanta le az üzemét. Akkor adócsalással és feketemunkával gyanúsították, lengyel anyanyelvű, ukrán állampolgárok alkalmazásáról szóltak a hírek, de annak is van nyoma, hogy csaknem nyolcszázmillió forintnak megfelelő złotyt tett le, mielőtt szabadon engedték.

A főügyészi posztra Gyugyi Csillát, a Pest Megyei Főügyészség osztályvezető ügyészét – aki korábban a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen volt osztályvezető – nevezte ki Polt Péter, a főügyészhelyettes pedig dr. Német Zsolt, a Kecskeméti Járási Ügyészség eddig vezetője lesz. A két új vezető ügyészt hétfőn mutatják be az állománynak.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index/Hírösvény/PS; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.