Pesti Srácok

Felmentették az első hajléktalanper vádlottját Pécsett

Felmentették az első hajléktalanper vádlottját Pécsett

Megszüntették a pécsi hajléktalannal szemben indított szabálysértési eljárást, számolt be róla a Szabad Pécs a Facebook-oldalán. Az indok, hogy a döntéshozó bírósági titkár szerint nem történt szabálysértés, és mivel a rendőrség nem fellebbezett a döntés ellen, az idős férfi szabadon távozhatott - írta meg az Index.

Dr. Sugár Katalin bírósági titkár a Szabad Pécs szerint azzal indokolta a döntést, hogy bár érthető a jogalkotó célja, de szerinte csak Budapesten tarthatatlan a helyzet, és

A Szabad Pécs azt írja, hogy a felmentett hajléktalan Belgiumban született. A rendőrségen nem tett vallomást, a bíróságon azonban igen. Azt mondta,

PestiSracok facebook image

Azért az Uránvárosban él most, mert sokakat ismer, ötven évig élt ott korábban. Enyhe időben egy, a városon belüli kis erdőben, télen egy barátja picike faházában alszik. Augusztusban volt egy éve, hogy az utcán él, előtte a pécsi Hősök terén lakott. Elvált, egy felnőtt gyermeke van.

A pécsi férfi volt a negyedik olyan ember, akit az új hajléktalanrendelet alapján állított elő a rendőrség. Eddig Gödöllőn, Budapesten és Pécsen jártak el a rendőrök az új jogszabály alapján, amely megtiltja az utcán az életvitelszerű lakhatást.

A gödöllői és a budapesti ügyekben a bíróság elmarasztalta az előállítottakat, Budapesten ezen felül több tucat esetben figyelmeztették a rendőrök a hajléktalanokat, hogy hagyjanak fel az életvitelszerű utcán tartózkodásukkal. Érdekesség, hogy míg a fővárosban a tárgyalásra nem engedték be az érintettet, hanem tévén keresztül kapcsolták, itt a hajléktalan a bírósági titkárral szemben ülhetett.

Ugyanez történt Kaposváron is, hiszen a Kaposvári Járásbíróság egy 54 éves hajléktalan ügyében felfüggesztette az eljárást, és kezdeményezte az Alkotmánybíróság egyedi normakontroll-eljárását.

A bíróság arra hivatkozott, hogy az október 15-től élő új "hajléktalantörvény", ami technikailag a szabálysértési törvény módosítása, a "jelen ügyben alkalmazandó szabályai az Alaptörvénybe ütköznek".

A bíróság szerint a jogszabály ellentétes

  • az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának az elesettek és szegények megsegítésének kötelezettségét kinyilvánító részével,
  • az Alaptörvényben foglalt jogállamiság követelményével,
  • az alapvető jogok korlátozására vonatkozó tilalommal,
  • a törvény előtti egyenlőségre vonatkozó rendelkezésével,
  • a diszkrimináció tilalma követelményével,
  • a tisztességes tárgyalás követelményével
  • a jogorvoslathoz való jog követelményével.

A közlemény szerint a bíróság a fentiekre figyelemmel a szabálysértési eljárást felfüggesztette és az Alkotmánybíróságnál egyedi normakontroll eljárást kezdeményezett. Indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Szabálysértési törvény hajléktalanokról szóló rendelkezésének Alaptörvénybe ütközését, azt visszamenőleges hatállyal semmisítse meg és rendelje el a jogerős határozattal befejezett szabálysértési eljárások felülvizsgálatát. A bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye.

A parlament a nyáron módosította az alaptörvényt, megtiltva az életvitelszerű tartózkodást közterületen, miután az Alkotmánybíróság korábban alkotmányellenesnek nyilvánította a hajléktalanellenes jogszabályokat. A hajléktalanság alkotmányos tilalma azonban nem jelenti azt, hogy a szabálysértési törvény a kaposvári bíróság által kifogásolt új szabályai ne lehetnének alkotmányellenesek.

Forrás: Index; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.