Pesti Srácok

Félmilliárd forint értékű drogot foglaltak le három gyanúsítottnál a borsodi rendőrök

Félmilliárd forint értékű drogot foglaltak le három gyanúsítottnál a borsodi rendőrök

Elfogták a drogot áruló apát és fiát, valamint az őket ellátó terjesztőt is a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) miskolci rendőrei. Az akcióban csaknem 463 millió forint feketepiaci értékű, több mint száz kilogramm súlyú, mintegy félmillió adagnyi kábítószert, úgynevezett kristályt foglaltak le - tették közzé szombat reggel a police.hu oldalon.

A Miskolci Törvényszék szombat délután az MTI-vel közölte, hogy a Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte a gyanúsított férfi és két társa letartóztatását. A végzéssel szemben a harmadrendű gyanúsított és védője fellebbezett, így nem végleges. A police.hu-n megjelent közlemény szerint az NNI miskolci bűnüldözési osztálya három férfi ellen folytat büntetőeljárást új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók azért indítottak eljárást a 21 éves R. Erik Károly és 52 éves apja, R. Károly ellen, mert olyan információk merültek fel, hogy az egyik borsodi településen és környékén illegális anyagokat terjesztő hálózatot alakítottak ki, és rövid idő alatt jelentősen meggazdagodtak. A drogbizniszt a fiú irányította, az apa az anyag beszerzésében, szállításában és árusításában is részt vett - olvasható a közleményben.

Az apát kedden az M3-as autópálya hejőkeresztúri pihenőjében állították meg a rendőrök, és a ruházatában egy kilogrammnyi fehér, kristályos anyagot találtak. A férfi azt mondta, fürdősó van nála, félmillió forintot fizetett érte. A lefoglalt anyagról a vegyészszakértő megállapította, hogy új pszichoaktív anyag. Ugyanebben az időben a rendőrök a fiúnál is kutatást tartottak, és a lakásában kábítószergyanús anyaggal szennyezett mérleget, mobiltelefont, 730 ezer forintot, valamint több nagyértékű arany ékszert foglaltak le. A terjesztőt, a 32 éves Ö. Zoltánt szerdán Budapesten fogták el. Az autójában egyebek mellett nagy mennyiségű készpénz, több mobiltelefon és egy másik jármű indítókulcsa volt. Abban a gépkocsiban két kilogramm fehér, kristályos anyagot és egy lakáskulcsot találtak. A budapesti lakásban - amelyet a férfi használt, de nem lakott ott - több mint száz kilogramm fehér, kristályos anyag került elő, valamint a terjesztéshez szükséges eszközök: így a csomagoláshoz használt ugyanolyan nylonzacskók, mint a másik két helyszínen, mérleg és fóliázógép. A vegyészszakértő az autóban és a lakásban lefoglalt anyagokról is megállapította, hogy új pszichoaktív anyag.

PestiSracok facebook image

Az NNI miskolci nyomozói mindhárom férfit új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet azóta - Tiszaújvárosi Járási Ügyészség indítványára - a Mezőkövesdi Járásbíróság el is rendelt. A rendvédelmi szervek csaknem félmillió adag, 463 millió forint feketepiaci értékű drog piacra jutását akadályozták meg - áll a közleményben. Az illegális drogbiznisz további érintettjeinek azonosítása folyamatban van, így nem kizárt, hogy a gyanúsítottak köre bővülni fog - írták.

Forrás: MTI; Fotó: Police.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.