Feltámadt a magyar színjátszás! - Szavazzon, kié legyen idén a Jászai Mari-díj?
Bármilyen színtársulat becsületére vált volna az ellenzék által hétfőn bemutatott drámai előadássorozat, mi pedig tartozunk annyival a művészetnek, hogy nem megyünk el szó nélkül az ilyen kimagasló teljesítmények mellett. Sőt, olvasóinkat is szeretnénk bevonni, hogy együtt adózzunk Thália papjainak és papnőinek. Találjuk meg közösen azt a személyt, aki saját önbecsülését is sutba dobva, legtöbbet tette az önfeledt szórakoztatásunkért! Szavazzanak a legkiválóbb színészi teljesítményre!
1) Kunhalmi Ágnes
Az MSZP legharciasabb amazonja, amióta Lendvai Ildikó a pártja szétmorzsolódásába belefásulva inkább átállt makulátlan civilnek, Gurmai Zita pedig talán a kiheverhetetlen #metoo-zaklatások terhe alatt kissé visszább vett az iramból. Kunhalmi Ágnes politikai képességeit jól fémjelzi, hogy Jean-Claude Juncker igazából meg sem próbált átmenni az akadályként elé tornyosuló ajtón, és visszavonult volna Orbán Viktor segítsége nélkül, Kunhalmi Ágnes viszont a végsőkig küzdve igyekezett átjutni az egyre fenyegetőbben szűkülő ajtórésen. Akciófilm a javából! Azóta is azon tanakodunk, hogy valóban orrba verte az ajtó, vagy csak olyan remekül játszotta el, hogy szegény Szél Bernadettet is halálra rémítette. Később, az MTVA székház aulájában zokszó nélkül játszotta el a ráosztott mellékszerepet is, amikor olyan hitelesen fáslizta át a térdét kívülről, a nadrágja fölött, hogy ember nem volt, akinek eszébe jutott volna, hogy ez csak színjáték.
2) Hadházy Ákos
Ellenséges elemektől körülvéve, deréknál felgyűrődött ingben, hátára fordult poloskaként tehetetlenül, szánalmasan a földön fetrengve – minden egészséges ember egyik csúnya félelme ez, hiszen mindannyian láttunk olyat az iskolában, amikor egy gonosz gyerek vezette csoport körülállt, és kilátástalanul megalázó helyzetbe taszított egy szerencsétlen, kiközösített társukat. Ugyanez a jelenet azonban végtelen lehetőségeket, kiteljesedési esélyt tartogat egy mártírszerepet játszó színésznek. Hadházy néhány hónappal ezelőtt már megcsillogtatta a tehetségét egy rádiójátékban, és ebben a manapság igencsak szokatlan műfajban is olyat alakított, hogy sosem felejtjük el. Sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Lehet más című gegsorozat emlékezetes Robi, Robi, ne! fejezetében és a mostani új filmjében is a legnagyobbakra jellemző, sztoikus nyugalommal egyensúlyoz az akciófilmek és a pszichodráma közti vékonyka mezsgyén. Valószínűleg azt is csak eljátssza, hogy semmiféle karizmával nem rendelkezik, és valójában a bágyadt tekintetű magyar Clint Eastwoodot tisztelhetjük benne.
3) Varju László
A DK erős embere igazi művészként ki tudott lépni a karakterszínészek tengeréből, és több egyéniséget is hitelesen mutatott be. A délelőtti előadásban a bokszfilmek világát idézte meg bámulatos hitelességgel, és a kegyetlen dulakodás után fáradtan, lihegve, csípőre tett kézzel nyilatkozott a műsorvezetőnek. Bősz Anett szorgos személyzetként még vizet is hozott a megfáradt Bajnoknak. Legalábbis nekünk az volt, hiszen annyira jól eljátszotta a szerepet, hogy beszippantott minket a mozi, és mindent elhittünk, amit eljátszott. Aztán amikor a kora esti órákban Koltai Róbert hangszínével, hanghordozásával és színészi eszköztárával, a földön fekve kérdezte fel az MTVA biztonsági őreit, akkor a szemünk előtt született a történelem. Még ha néha-néha egy pillanatra el is mosolyogta magát Varju az előadás közben, mindannyian rögtön éreztük a komédiába csomagolt drámai erőt. A hatalommal szembeszállni túl gyenge kisember elesettsége, aki az összeomlásában, megsemmisülésében is olyan erőt hordoz, hogy erkölcsi győztesként képes kiemelkedni az embertelen világból. Legvégül pedig az érte aggódó társai adtak elő fantasztikus jelenetet, tehát még távollétében is óriási erővel képes átitatni az előadást.
4) Komjáthi Imre
Tíz napja egy ország ismerhette meg a szocialista tehetséget, aki későn érő művész lehet, hiszen hosszú éveket húzott le a pályán kisebb mellékszerepekben, emlékezetes alakítás nélkül. Most azonban tévedhetetlen orral szagolta ki a lehetőséget, és le is csapott rá. Színészi ereje a formabontó, újszerű művészi megközelítésében rejlik, egyfajta szimbolikus színjátszás az övé. Napokig úgy beszéltek róla, mint az ember, aki megsérült, ám az ezt bemutatni hivatott felvételeken nyoma sincs sérülésnek, csupán az látszik, hogy dulakodik a parlamenti őrséggel, a hátával és a fenekével próbálja átszakítani az élőláncot, majd drámai hangon segítséget kér, valamivel később pedig már egy magaslatra felkapaszkodva irányítja az ostromot. Eközben a néző végig azon töri a fejét, hogy még csak ezután fog megsérülni, vagy már hős hadvezérként, rokkantan is tovább vezényli a csatát. Végig gondolkodásra késztető, többrétegű művészet ez.
5) Vadai Ágnes
Mindig felizgatja a színikritikusokat, amikor egy közismert karakterszínész, akiben sosem látszott izzani a szerteágazóbb művészi kiteljesedés parazsa, hirtelen mégis kibújik a bőréből, és egy új szerepkörben is kipróbálja magát. Nem kell persze mély lélektani drámára gondolni, de a teljesítmény enélkül is megsüvegelendő. A Művésznő, aki egész életében a rikoltozó, vicsorgó, futkosó harcos hercegnőként aprította az ellenséget a képernyőn, most átnyergelt a szirupos dráma területére, és ott sem vallott szégyent. Ez persze nem a nívós szakmai díjak szintje még, de egy vasúti balesetes Gyurcsány-díjra bőven jó lehet.
6) Szél Bernadett
Inkább a könnyedebb műfajba sorolható produkció, amely a kereskedelmi tévék családsorozataiba kötelezően belevitt drámai jeleneteket idézte meg. Igazi ereje nem a kimunkált színészi játékban rejlik. Az olykor kifejezetten felszínes és parodisztikusan túljátszott szerepek zavaróak lehetnek az avatott esztéták számára, ám a széles néptömegeknek is könnyedén befogadható élményt nyújtanak. Kétséges minősége ellenére, emiatt elvitathatatlan helye van a szórakoztatóiparban.
7) Nagy Navarro Balázs
Egy igazi régi motoros, akit azonban hosszú ideje elkerülnek a szerepajánlatok, így jobb lehetőség híján a múltjából próbál megélni. Nem könnyű helyükön kezelni az ilyen jelenségeket, hiszen évek óta nem alkotott semmit, már azt is elfelejtettük, hogy a világon van, és ezzel valószínűleg nemcsak mi, de egykori közeli munkatársai, barátai is hasonlóan vannak. Ugyanakkor egy ilyen legendás alakítással a háta mögött mégsem söpörhetjük félre, mint valami örök feledést érdemlő színészbojtárt. Nem tehetünk hát mást, felidézzük a legjobb pillanatait a régmúltból, amikor még a színészszakma csúcsait ostromolta. Jelképes erejű, hogy ebben a hat évvel ezelőtti alkotásban a jelenkor talán legsokoldalúbb drámai színészét, Varju Lászlót is látjuk felbukkanni egy rövid mellékszerepben.
