Pesti Srácok

Fényt sürgetett Ferenc pápa a "sötétség uralta világban" karácsonyi beszédében

Fényt sürgetett Ferenc pápa a "sötétség uralta világban" karácsonyi beszédében

Békét és "megvilágosodást" sürgetett Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter-bazilika központi loggiájáról karácsony napján elmondott beszédében, amelyben sorra vette a világ konfliktusok és szenvedés dúlta térségeit, majd Urbi et Orbi-áldását adta Róma városára és az egész világra.

A katolikus egyházfő Jézus születését a sötét és hideg éjszakát bevilágító szeretet lángjához hasonlította. Olyan fénynek nevezte, amely ma is magához szólítja a "fizikai és lelki börtönökbe" "rabszolgaként" bezárt embereket, és kivezeti őket onnan. Olasz nyelvű karácsonyi üzenetében Ferenc pápa kijelentette: a mai világban is sötétség uralja a szíveket a személyes kapcsolatokban éppúgy, mint a szélesebb társadalomban, és ez vezet a gazdasági, geopolitikai és ökológiai konfliktusokhoz.

A pápa "fényt" sürgetett a háborúk miatt szenvedő gyermekek számára a Közel-Keleten, mindenekelőtt Szíriában, ahol szerinte továbbra sem látni az évek óta pusztító harcok végét. Az érintett kormányoktól és a nemzetközi közösségtől arra is megoldást sürgetett, hogy a konfliktus befejezésével a térség népei biztonságban és békében éljenek együtt. Támaszt kért a libanoni nép számára is a gazdasági válság megoldására.

Békét sürgetett az egyházfő a Szentföldön, vigaszt Irakban és a humanitárius válság sújtotta Jemenben. Külön említette a társadalmi-politikai megmozdulásokkal teli latin-amerikai kontinenst, kiemelve Venezuelát, ahol a válság megoldása és a társadalmi megbékélés mellett segítséget szorgalmazott a szegénységben élő lakosságnak. Ferenc pápa konkrét megoldást sürgetett Ukrajnában a tartós béke megteremtésének érdekében. Békét szorgalmazott a Kongói Demokratikus Köztársaságban, valamint az erőszak, természeti csapások, egészségügyi vészhelyzet sújtotta afrikai országokban.

PestiSracok facebook image

Beszélt az egyházfő a hitük miatt üldözöttekről, az elrabolt keresztény misszionáriusokról és hívőkről, mindazokról, akik szélsőséges támadások áldozatai Burkina Fasóban, Maliban, Nigerben és Nigériában. Védelmet és támaszt kért mindazoknak, akik igazságtalanságot szenvednek el, kivándorlásra kényszerülnek egy biztonságosabb élet reményében: sivatagokon és tengereken kelnek át, amelyek "temetőkké változnak", visszaéléseket szenvednek el, rabszolgasorba kényszerülnek, kínozzák őket "embertelen táborokban", vagy a "közöny falával" szembesülnek.

Ferenc pápa fényt sürgetett az egoizmus uralta emberiség életében, a "megkeményedett szívek" számára. Kijelentette: ajándékozzunk mosolyt az elhagyott, erőszakot szenvedő gyermekeknek, adjunk ruhát a szegényeknek, kenyeret az éhezőknek, gyógyulást a betegeknek, magányosoknak, időseknek.

Beszéde után a pápa latinul Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és az egész világra. Szavait több tízezren hallgatták a Szent Péter téren, további milliók pedig a rádiós, televíziós, internetes közvetítésen keresztül.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.