Pesti Srácok

Ferenc pápa bejelentette, hogy nem mond le, Isten szólítja majd magához

Ferenc pápa bejelentette, hogy nem mond le, Isten szólítja majd magához

Ferenc pápa egy interjúban többek között arról is beszélt, hogy egészségügyi problémái ellenére sohasem gondolt lemondásra, Isten akaratára bízza távozását. Az N+ mexikói televíziónak adott interjúban, amelyet az olasz sajtó szerda reggel közölt, az egyházfő azt is elárulta, hogy nem a Szent Péter-bazilikában akarja, hogy eltemessék.

Ferenc pápa hangoztatta: szem előtt tartja elődje, XVI. Benedek döntését, de azt kéri az Úrtól, akkor mondhassa, hogy elég volt, akármelyik pillanatban is következzék be, amikor az Úr akarja. A pápa arra utalt, hogy XVI. Benedek 2013 februárjában saját döntéséből távozott az egyházfői tisztségből fizikai gyengeségére hivatkozva. XVI. Benedek volt a második pápa az egyház történetében, aki lemondott. A német pápa egy vatikáni kolostorba vonult vissza, ahol tavaly december 31-én hunyt el.

– mondta Ferenc pápa. A 86 éves egyházfő hangsúlyozta, hogy amikor az ember öregszik, el kell kezdenie készülődni.

PestiSracok facebook image

Ferenc pápa hozzátette, hogy már utasításokat adott a temetésével kapcsolatban. Elődei többségével ellentétben azt akarja, hogy ne a Szent Péter-bazilikában, hanem a Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezzék el a sírját. Az argentin pápát szoros kapcsolat fűzi a második legnagyobb római bazilikához, amelyben a várost oltalmazó Szűz Mária-ikont őrzik. Ferenc pápa ennél a szentképnél szokott imádkozni utazásai előtt és után. A Santa Maria Maggiore-bazilikában eddig öt pápát, V. Piust, V. Sixtust, XIII. Kelement, V. Pált és IX. Kelement temették el.

Ferenc pápa azt is elárulta, hogy a pápai temetési szertartások egyszerűsítésén dolgozik.

– jelentette ki.

Az interjút készítő újságíró, Valentina Alazraki közösségi oldalán megírta, hogy a beszélgetés a spanyolajkú dél-amerikai országokban különösen tisztelt Guadalupei Szűz december 12-i ünnepe alkalmából készült.

Ferenc pápa megerősítette, hogy meghívást kapott Javier Milei új argentin elnöktől. Milei korábbi kijelentéseit az egyházfő úgy értékelte, hogy azok a választási kampány hevében hangzottak el, Argentína elnökjelöltjeként ugyanis Javier Milei többek között gyilkos kommunistának és az ördög cinkosának nevezte az argentin származású egyházfőt. Ferenc pápa azt mondta, 2024-ben egy külföldi látogatást tervez, Belgiumba utazik majd, de mérlegeli az utat Argentínába és Polinéziába is.

A pápa sajnálatosnak nevezte, hogy az ukrajnai háború eseményei "megszokottá váltak, mint a reggeli kávé", miközben emberek, köztük sok fiatal hal meg. Megismételte, hogy a háború mindig vereség; egyetlen győztesnek a fegyvergyártók számítanak. Elmondta, hogy folyamatos kapcsolatban áll a Gázában található katolikus templom plébániájával, ahol hatszáz ember talált menedéket. Ferenc pápa kijelentette: azokra az anyákra gondol, akiket a háborúkban levélben értesítenek arról, hogy a fiuk hős volt, de meghalt.

– jelentette ki Ferenc pápa, felidézve azt, hogy hány tízezer fiatal veszítette életét az első és a második világháborúban is, például a normandiai partraszálláskor. Megjegyezte: a történelem nem sokat változott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Maurizio Brambatti

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.