Pesti Srácok

Ferenc pápa gipszkötést dedikált, majd elhagyhatta a kórházat

Ferenc pápa gipszkötést dedikált, majd elhagyhatta a kórházat

Ferenc pápa szombaton elhagyta a kórházat, ahol az utóbbi napokban hörghuruttal kezelték - jelentették hírügynökségek. A 86 éves katolikus egyházfőt légzési nehézségekkel szerdán szállították be a Gemelli-klinikára. Orvosai közlése szerint az állapota gyorsan javult az alkalmazott intravénás antibiotikumkúra hatására, így három nap után visszatérhetett vatikáni rezidenciájára. Távozása előtt köszönetet mondott a klinika igazgatójának, valamint az összes orvosnak és ápolónak, aki gondját viselte.

Beszélt és imádkozott egy házaspárral, amelynek az előző éjszaka ott a kórházban meghalt a lánya, valamint "dedikálta" egy karja törött fiú gipszkötését.

A kórház előtt egy fehér Fiat 500-as autó és kísérőkocsik vártak rá szombaton reggel, majd menet közben a konvoj megállt, az egyházfő kiszállt a Fiatból, botra támaszkodva, de önállóan járt, és üdvözölte a láthatására összegyűlt embereket, valamint nyilatkozott az odasereglett újságíróknak. "Nem éreztem jól magam, de nem ijedtem meg, és még élek, láthatják!" - jelentette ki. A Vatikán közleménye szerint Ferenc pápa jelen lesz a húsvéti nagyhét szertartásain, és személyesen szeretné felolvasni húsvétvasárnapi üzenetét, valamint elmondani az Urbi et Orbi áldást Róma városára és a világra. A virágvasárnapi misét a Vatikánban a bíborosi testület dékánhelyettese, Leonardo Sandri mutatja be, a húsvétvasárnapi szentmisét pedig Giovanni Battista Re. Nem ez az első eset, hogy a bíborosok vezetik a szertartásokat.

Ferenc pápa egyébként lelkipásztori látogatást tesz Magyarországon, melynek időpontja, április 28-30. Itt tartózkodása alatt személyesen fog találkozni Novák Katalin köztársasági elnökkel, és Orbán Viktor miniszterelnökkel is. A magyar hívek pedig több helyszínen találkozhatnak vele, mint például a Kossuth, vagy éppenséggel a Szt. Isván Bazilika előtti téren.

PestiSracok facebook image

A látogatásáról bővebben ITT, ITT és ITT olvashat.

Forrás és kép: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.