Sokadszorra bizonyosodik be, hogy a baloldal és a Momentum lenézi az időseket és a vidékieket, “szívük szerint még a szavazati jogot is megvonnák tőlük” – jelentette ki Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten.
A kormánypárti politikus sajtótájékoztatón közölte: felháborító, amit Kádár Barnabás, a Momentum politikusa engedett meg magának a minap. A “Soros-párt” politikusa arról értekezett, hogy az időseknek már nem kellene menniük szavazni, szerinte a 60 év felettiek ne is vegyenek részt a választásokon – tette hozzá. A KDNP-s politikus úgy folytatta, hogy nemcsak az idősek, hanem a vidékiek és az alacsonyabb képzettségűek választási jogát is megkérdőjelezik.
A Momentum és a baloldal nem először megy neki az időseknek és a számukra ellenséges választói csoportoknak
– hangoztatta Nacsa Lőrinc, felidézve, hogy a Momentum korábbi elnökségi tagja korábban azt mondta, hogy “rühelli a vidékieket”, és “a mára teljesen baloldalivá vált Jobbik farhát-kommandónak, és hülyének nevezte a nyugdíjasokat”. Nacsa Lőrinc a felsorolást folytatva úgy fogalmazott, hogy “a gyurcsányista Niedermüller Péter a fehér keresztényektől félti a magyar választásokat, a szocialista Bangóné pedig lepatkányozott minden kormánypárti szavazót”. Ugyanez a baloldal – mutatott rá – a migránsokat tömegével telepítené be.
Újságírói kérdésre, miszerint Kispesten rabosították az önkormányzat momentumos átláthatósági tanácsnokát, miután a helyi MSZP korrupciógyanús ügyeit tárta fel, a KDNP-s politikus úgy reagált: felháborító és szégyenteljes, hogy még Kránicz Krisztiánnak, a kispesti vagyonkezelő vezetőjének “állt feljebb, és feljelentést tett az ügyben”. Nacsa Lőrinc baloldali belharcnak és “a korrupció gyanújával mélyen átitatott ügynek” nevezte a kispesti esetet. A Városliget autómentesítésére vonatkozó kérdésre a kormánypárti képviselő úgy felelt: örül annak, hogy a kormánynak és a fővárosnak hasonló az álláspontja ebben az ügyben. 2022-2023-ra olyan infrastrukturális fejlesztések készülnek el, amelyek lehetővé teszik ezt – fejtette ki. Nacsa Lőrincet arról is kérdezték, hogy a szocialisták aláírásgyűjtést indítottak a balatoni szabad strandokért, illetve hogy a Momentum matricákat helyez olyan érdekeltségekhez, amelyek szerintük kormány-közeli vállalkozókhoz kerültek. A kereszténydemokrata politikus örvendetesnek nevezte, hogy egyre több család engedheti meg magának, hogy a Balatonnál üdüljön. Azt is kijelentette: örül, ha a külföldiek helyett inkább a magyar vállalkozók kezébe kerülnek ezek a kempingek. Megjegyezte: a baloldalnak akkor van erkölcsi alapja a balatoni strandbelépőkről beszélni, ha a budapesti fürdők “sok ezer forintos” jegyárainak csökkentéséért is fellépnek.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS