
A kormánypárt is reagált az Európai Unió Bíróságának szerdai ítéletére. A Fidesz szerint Magyarországot valójában a gyermekvédelem miatt akarják megbélyegezni.
A kormánypárt közleményében “hónapok óta tartó politikai bosszúhadjárat újabb állomásaként” értékelte a szerdai ítéletet, amelyben az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága elutasította a Magyarország és Lengyelország által benyújtott, az uniós költségvetésből származó finanszírozás igénybevételét a jogállamiság elveinek tagállamok általi tiszteletben tartásához kötő feltételességi mechanizmus ellen irányuló kereseteket.
Brüsszel nem akar belenyugodni abba, hogy Magyarország nem enged a nyomásgyakorlásnak, a gyermekeket célzó LMBTQ-propaganda megállítására is törvényt hozott, sőt még népszavazást is kiírt. Ezért perelték be Magyarországot, ezért indították az egész jogállamisági dzsihádot, ezért akarják megbélyegezni, elítélni és megbüntetni hazánkat. Brüsszelben előre meg volt írva az ítélet Magyarország ellen, kihirdetését pedig a magyar választásokra időzítették, így akarják a Gyurcsány–Márki-Zay-féle baloldalt hatalomra segíteni. A baloldal miniszterelnök-jelöltje megmondta, hogy a baloldal hatalomra kerülése “főnyeremény lenne Brüsszelnek”, hiszen a baloldali kormány beengedné az LMBTQ-propagandát az óvodákba és iskolákba is. Április 3-án védjük meg a gyermekeinket, védjük meg Magyarországot!
– szólított fel közleményében a Fidesz.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila
Namond
2022-02-16 at 17:24
Mellébeszélés.
A Gyvtv csak ürügy, Orbán személye a valódi ok.
angelblind652
2022-02-16 at 15:54
Elfogytak az lmbtqmbjhkhljkélélél lobbik által tönkretett emberek, vagy meg öregecskék? A mi gyerekeink kellenének nekik!? Friss hús kellene az aberráltaknak? Na abból nem esznek! Öreg vagyok már, de nem annyira, hogy személyesen ne vágnám el a torkát annak, aki még csak rossz szemmel is néz az unokáimra, legyen az fiúcska, vagy leányka.
Orientál
2022-02-16 at 13:23
Gyurcsányné a dk-s Dobrev a pedofílokat támogatja és érdekeiket képviseli együtt a balliberálisokkal zöldekkel. Dobrevék erősen azon vannak hogy a gyermekeket zaklató megerőszakoló pedofílok érdekeiket képviseljék.
Naprózsa
2022-02-16 at 12:25
Az LMBTQPZ bagázsnak miért pont a lengyelek és magyarok gyerekeinek sorsa olyan fontos? Nem lehet elhessegetni azt a gondolatot, hogy az amúgy is renitens népek megleckéztetésén túl, meg azon túl, hogy nem lehet belőlünk élősködő migráns lerakatot csinálni, a mi szépséges Budapestünk, Balatonunk, jó fürdőink, kajáink élvezete mellett, s mint turisztikai angol kocsmázók utcai randalírozó és hányótere mellett milyen jó lenne, ha ez lenne az új Bangkok… Csak egy köpésnyire elérhető fővárosunk biztosítaná a szép, hamvas, tiszta, kívánatos kisgyerekeket, és akár egy ilyen kellemes pedo-szadó hétvége után hétfő reggelre már otthon is lehet lenni, nem kell messzi kontinensre drágán elrepcsizni…
Mert ugye otthon egyre kevesebb a fehér gyerek, s ha valaki pedofil szemet vet egy muzulmán csemetére, ugye ott azért megvan annak a kockázata, hogy némi nyúlványait is lenyisszantják a muszlim szülők, mielőtt eme érzékenyítő bácsinéniket egy fejjel is megkurtítják…
Rakovszky István
2022-02-16 at 12:22
Magyarország egy fillért se utaljon át az EU-nak‼‼
A Sorosféle NGO-kat pedig 100%-os adóval kell sujtani és a náluk izgágáskodó külföldieket azonnal internáló-táborba szállítani.
Ha kell minden Hazánk ellen áskálódót lefogni, legyen az akármilyen állampolgár!
Akkor majd nyavalyoghat az EP/EB.
Matu
2022-02-16 at 11:42
A fene esz meg a kíváncsiságtól, hogy vajon az “LMBTQXYZSTB” szervezeteknek miért olyan elementáris érdekük, hogy az óvodákban adjanak leckét vonaglásból…? Olyan gyerekeknek, akik valójában még szexuálisan teljesen éretlenek, számukra annyi a különbség fiú és lány között, hogy rózsaszínben, vagy kékben járnak…Akinek egyszer is megfordul a fejében, hogy szexuálisan éretlenek között szexről akar beszélni, mutogatni magát és “érzékenyíteni” akar, az pedofil. Nem lehet más, hiszen egy ép “bináris” soha nem tekint a kisgyerekre úgy, mint szexuális “alanyra”.
Retrospective
2022-02-16 at 11:39
Kár, hogy nem vártunk a törvénnyel ADDIG, amíg aláírják a támogatás folyósításáról szóló megállapodást. Akkor pénz is lenne, és túl is jártunk volna az eszükön!!!
Vladtepesch
2022-02-16 at 11:32
Istenem, a Fidesz fölfedezte a meleg vizet!!!
Április 3-án már nem is a gyermekvédelemről, hanem az EU-pöcegödörben való bennmaradásról vagy benn nem maradásról kéne népszavazni, fiúk!