Pesti Srácok

Fluor Tomi korábban arról énekelt, hogy nem számít a pénz, de Tóth Gabi esetében úgy tűnik, másképp látja

null

Úgy tűnik, hogy az elfogadó balliberális "művész" közösség sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja Tóth Gabi énekesnőt, akivel azóta van hihetetlenül nagy problémájuk az erkölcscsőszöknek, amióta úgymond "comingoutolt" és keresztény–konzervatív nézeteiről vallott. Sőt, a Himnuszt is elénekelte Orbán Viktor beszéde előtt, ami aztán abszolút megbocsáthatatlan bűn. Ezért fogást kellett rajta találni, amit a kormányt kritizáló Fluor Tomi azonnal meg is tett. Először az énekesnő Rolex órájára tett megjegyzéseket, most pedig álszentnek és "tapolcai viperának" nevezte az énekesnőt, akinek szerinte be kellene vallania, hogy szereti a fényűzést. Fluornak természetesen semmi mással nincs baja, csak azzal, hogy nem a puritán életformát látja Tóthban – véletlenül sem a féltékenység szólt belőle. Áh nem, ezt mi sem hisszük.

– kritizálta meg újra a nap erkölcscsősze Tóth Gabit, majd hozzátette, hogy az énekesnő sms-ekkel bombázza őt.

PestiSracok facebook image

állítja Fluor, hozzátéve: szerinte semmi gond nem lenne, ha Gabi felvállalná azt, hogy szeret fényűzően élni, az énekesnő azonban ennek ellenére

Ha pedig valaki keresztény, akkor nem szabad még előadóművészként sem költenie magára ezek szerint, hiszen nincs is jobb látvány egy szakadt, kócos énekesnél a színpadon. Bár megdöbbentő, hogy egyesek mennyit költenek arra, hogy szemmel látható legyen ízlésficamuk, amire egy igen jó példa a vörhenyes szakállú Fluor, aki – mivel haladó – megteheti, hogy koncert közben is pénzt szór a közönségre. A fiatalember ezután úgy folytatta, hogy Tóth megkérte, hívja fel legközelebb, ha róla posztol, de

Majd annak érdekében, hogy látszódjon úgy, mintha savanyú lenne a szőlő, hozzáteszi:

Mondja ezt Fluor, akinek a G*cigránát, a Nemszámítapénz és az Apuveddmeg című számokat köszönhetjük, amik nélkül a hazai zeneipar nyilván szegényebb lenne.

Forrás: Blikk; Fotó: Facebook