Megdöbbentő, hogy milyen emberek alakították a kádári propagandát, majd lettek a Mester Ákosok, Bolgár Györgyök és Juszt Lászlók mesterei. Ipper Pálról a rendszerváltoztatás idején már suttogták, hogy az ÁVH tisztje volt, de azt kevesen tudták, hogy az egyházüldözés egyik igen aktív fogaskereke volt. Sötét, koncepciós ügyek résztvevője. Az ÁVH-tól a Rádióhoz került, de ott sem lett mondjuk „reformkommunista” [a Sztálin halálát követő belső divathullámnak megfelelve], az ötvenhatos forradalom és szabadságharc után a Munkásőrség alapító tagja lett. Majd járta a vidéki szerkesztőséget. „Neki kellett beindítani a vidéki rádióstúdiókat. 1956 decemberétől 57 nyaráig járta az országot. Székesfehérváron, Szombathelyen, Győrben, Nyíregyházán és Pécsett dolgozott a kétfrontos harc szellemében, kidolgozta a helyi rádiók műsorpolitikájának szilárd elvi alapjait” – írták róla a Munkásőrség 1981-es cikkében. A megtorlás idején alapított párthadsereget csak amerikai kiküldetése idején hagyta ott.
„És mindannyian azt hiszik magukról, hogy becsületes emberek. Munkásőr, szigorúan titkos tiszt, kommunista funkcionárius, besúgó: nem ismerik a szégyent, fogalmuk sincs róla, mi az a lelkiismeret, megértik egymást, megbocsátanak egymásnak, elvtárs az elvtársnak. Bocsássunk meg mi is nekik. De éljünk a demokrácia minden lehetőségével, tegyük lehetővé számukra, hogy örökre eltűnjenek a történelem süllyesztőjében, és hátralévő életükben magányban vezekeljenek bűneikért” – írta még 2006-ban a Heti Válaszban Szigethy Gábor színháztörténész.
Minden szavával egyetérthetünk – szomorkásan, hiszen korántsem kerültek ezek az emberek a történelem süllyesztőjébe. Mostani írásomban egy alapító munkásőrről lesz szó.
LEGENDA ÉS VALÓSÁG
Ipper Pál a Kádár-diktatúra legendás és ismert riportere volt. Mester Ákos, Bolgár György és a többi jól ismert „baloldali” rádiós mestere. Juszt László például ezt mondta róla: „Voltak mestereim, akiket ma is vállalok. Ilyen Ipper Pál és Mester Ákos, akik a 168 Óra alapító főszerkesztőjeként, illetve vezetőjeként akkor mentek hetente szembe a hatalommal, amikor Önök még a KISZ-KB vagy valamelyik egyetemi KISZ-lap munkatársaiként ették a diktatúra keserű kenyerét.”
Juszt dölyfös, álságos és hazug szövegét a Demokrata közölte le, és a jobboldali értelmiségnek üzent vele. A bőr mindig vastag volt: egy „szocialista” miniszter-helyettes fiaként „KISZ-KB”-zett.
Persze pontosan tudjuk, hogy Ipper Pál valójában még véletlenül sem ment szembe a hatalommal [legfeljebb a látszat szintjén, ex-ÁVH-s szelepként, ahogyan Komlós János, Kardos György és a társaik a saját kulturális területükön]; ez egyike volt az Aczél-korszak trükkjeinek. Hogy még a „lázadók”, az állítólagos „kritikus értelmiségiek” – vessék össze a titkos megbízott Forró Tamás vagy az MNVK-2-es Aczél Endre későbbi szerepével – is „belülről” jöttek.
Mester és tanítványa, vagyis mester és Mester: Ipper Pál és Mester Ákos. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Szalay Zoltán
ELSZÁMOLNI, BEBÖRTÖNÖZNI, AGYONVERNI
Ipper ÁVH-s múltjáról az első igazán részletes tanulmányt pár éve publikálták az Arc és Álarcban; arra is támaszkodó tavalyi cikkemben megírtam, hogy fiatalon egyszerű pártpropagandistaként kezdte, majd 1947-ben került az ÁVÓ-hoz. Később az „egyházi vonalon” dolgozott, „1950 és 1953 között több szombathelyi pappal is foglalkozott: szervezett be ügynököket, rendszeresen tartotta velük a kapcsolatot”.
De tevékeny résztvevője volt például a Grősz József kalocsai érsek elleni koncepciós pernek is. Mai tudásunk szerint a kulcsesztendőben – Sztálin halála, Péter Gáborék perbe fogása – küldték el az ÁVH-tól, ezután került a Rádióhoz.
Hogy ott milyen minőségben is dolgozott [az biztos, hogy az agitprop főosztály munkatársa volt], még további kutatásokat igényel. Most folytassuk a Munkásőrség cikkével:
„Az emeleti ablakból látta, amikor a Puskin utca felől támadók lemészárolták az őrséget. Az ostrom után a »civileket« – köztük Ipper Pált – a Parlamentben találjuk. Ugyanis még hetekig innen ment a műsor, hiszen a stúdióépület átmenetileg használhatatlanná vált.”
A Rádiónál történt „mészárlás” a kommunista propaganda központi eleme volt ’56 után. Hamar ki is adtak egy könyvet, amelyet három rádiós írt – álnéven. De erről majd máskor. Fontosabb, hogy Ipper Pál természetesen semmiképpen nem volt „civil”, semmilyen értelemben nem tekinthetjük annak.
A Magyar Rádió ötvenhatban. Forrás: Fortepan.hu/Nagy Gyula
MUNKATÁRSA SZERINT OPERATÍV TISZT VOLT A RÁDIÓBAN
Egy néhai rádiós-forradalmár szerint néhány társával együtt ekkoriban a Rádió „operatív tisztje” volt. Az említett embereknek utánanézve semmiképpen nem vehetjük légből kapott információnak, még akkor sem, ha bizonyítani egyelőre nehéz lenne. Megvizsgálni viszont érdemes: négy évvel ezelőtt újrapublikáltam és kiegészítettem az ezzel foglalkozó 1992-es cikket.
A szerzője az említett egykori rádiós, Molnár Károly volt. Ő írta meg, hogy tudomása szerint Szepesi György, Ipper Pál, Kalmár György és Róbert László a forradalom alatt a rádió „operatív tisztjei” voltak, de gondolom, nem meglepő, ha leírom, hogy ’92-ben semmi sem lett az egészből. Közel harminc évvel később már meg lehetett írni, hogy a felsoroltak kétségtelenül az állambiztonság emberei voltak.
Szepesi „Galambos” fedőnéven jelentett, Ipper az ÁVH tisztje volt, míg Kalmár György és Róbert László titkos munkatársként szolgálta a rendszert. Utóbbi később szigorúan titkos tiszt lett – majd 1989-ben a MÚOSZ elnöke. Alatta a főtitkár: Bencsik Gábor.
Róbert László (j2) újságíró, a Nemzetközi Fegyverszüneti Ellenőrző Bizottság (NFEB) szóvivője és Vince Mátyás (b1) újságíró. Fotó: MTI
Molnár akkori megnyilatkozására egyedül Kalmár reagált:
„Kalmár György a személyét érintő vádakra reagálva úgy fogalmazott: nem emlékszik arra, hogy ilyen nyilatkozatot valaha is aláírt. Azt pedig kifejezetten tagadta, hogy operatív tiszt lett volna. Molnár Károlyra úgy emlékszik, mint egy bukott emberre, akit mindenhonnan kirúgtak, s akinek Szepesi György kérésére ő biztosított munkát az Új Tükör magazinnál, amikor nem volt állása. Szepesi Györgyöt és Róbert Lászlót hiába kerestük tegnap, hogy véleményüket megkérdezzük, nem sikerült őket elérnünk.”
Újabb elegáns gesztus az állambiztonság egyik emberétől. Tagadta, hogy operatív tiszt lett volna [arra ügyesen nem reagált, hogy az állambiztonságnak dolgozott-e], és oda is szúrt a meghurcolt egykori kollégának. Kalmár György állambiztonsági kalandjairól itt írtam.
Annyit még elárulhatok, hogy a rádiós ostromról szóló propagandakiadvány egyik álneves szerzője éppen Kalmár volt.
MUNKÁSŐR ÉS RENDTEREMTŐ
De most ismét folytassuk a Munkásőr cikkét:
„1956 decemberében szólalt meg a műsor a régi stúdióból. Év végén megalakult a Rádió pártszervezete, és Ipper Pál elsők között lépett be. Megkezdték a munkásőrök szervezését, Ipper Pál is jelentkezett. A Rádió vezetőitől különös feladatot kapott. Neki kellett beindítani a vidéki rádióstúdiókat. 1956 decemberétől 57 nyaráig járta az országot. Székesfehérváron, Szombathelyen, Győrben, Nyíregyházán és Pécsett dolgozott a kétfrontos harc szellemében, kidolgozta a helyi rádiók műsorpolitikájának szilárd elvi alapjait.”
Ez a legérdekesebb rész. Ipper tulajdonképpen rendet tett a vidéki szerkesztőségekben a „kétfrontos harc” jegyében. Ez már a megtorlás időszaka – minden ilyen tettnek súlyos következménye lehetett.
A Munkásőr cikke [és Ipper élete] így folytatódott:
„1957. május elsején Ipper Pál munkásőr-egyenruhában közvetítette a pécsi felvonulást, a Nádor szálló első emeletéről. 1957 őszén a rádiós munkásőrszázad otthonra lelt a Bródy Sándor utcai épületben. Ipper Pál itt teljesített szolgálatot, több fővárosi ünnepély biztosításában vett részt, és helyt állt a nappali és az éjszakai kiképzéseken. Egészen 1963-ig volt munkásőr. Amikor kinevezték a Rádió New York-i tudósítójának, leszerelt.”
Munkásőrök akcióban: Köztársaság tér, az MSZMP nagygyűlése a párt Budapesti Bizottságának székháza előtt, 1957. március 29-én. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Berkó Pál
TÁNCZOS GÁBOR VÉGÜL ÖNGYILKOS LETT
Most hadd izézzem újra azt a tanulmányt, amelyet Cserényi-Zsitnyányi Ildikó jegyzett az Arc és Álarcban: „1956. október 23-án a Magyar Rádióban dolgozott, ahol hírszerkesztői feladatai mellett az agitprop főosztály munkatársaként végzett pártmunkát.
Október 24-én éjszaka az MDP Politikai Bizottsága az egyes területek operatív irányítására szervezési, agitációs és katonai csoportokat hozott létre. Az Agitációs Csoport foglalkozott a rádió és a sajtó kérdéseivel; ide tartozott a rádió szerkesztősége is Benke Valéria vezetésével. A szerkesztőbizottság munkatársai Havas Ernő, Kalmár György, Mészáros Lajosné, Miklós Magda, Nemes János, Nemes Jánosné, Neszi Istvánné – és Ipper Pál voltak.
A műsorok szerkesztése mellett nekik kellett eljuttatni a közlemények szövegeit a parlamenti adóstúdióhoz, valamint irányításuk alatt működött a Szabad Nép szerkesztőbizottsága is. Ipper így október 29-ig az Akadémia utcai Pártközpontban tartózkodott, erről így vallott később:
»A párt székházában töltött napokért egyesek ’fő-sztálinistá’-nak denunciáltak, ám az idő igazolta döntéseinket. Éppúgy, mint későbbi megbízatásomat. 1956 végén ugyanis Gács László, a Rádió kormánybiztosa azzal bízott meg, hogy politikai részvételemmel segítsem elő a vidéki stúdiók konszolidálódását. Így aztán egy ideig ezek irányítása, s a munkával együtt járó országjárás lett a dolgom.«
Vagyis az agitprop munka folytatásaként ügyelt arra, hogy a vidéki rádiókban mi hangozzon el.
Ipper már riporter: Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár Ipper Pál mikrofonja előtt. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Szalay Zoltán
A kádári megtorlásban azonban nemcsak a politikai agitációval vette ki a részét Ipper. Részt vett ugyanis a Snagovba hurcolt, majd a Nagy Imre és társai elleni per részeként 1958. augusztus 18-án 15 évi börtönbüntetésre ítélt Tánczos Gáborral szemben indított vizsgálatban is. A Nagy Imrét támogató egyetemi tanársegéd vizsgálatának egyik sarokpontja az október 25-i Parlament előtti tüntetés, majd véres sortűz volt, amelyet előre megszervezett provokációként igyekezett bemutatni a kádári propaganda.
Ipper vallomása szerint Tánczos Gábor és Hegedűs András
»boldog örömmel kaptak minden olyan híren, mely akár a szovjet csapatok, akár az ÁVH-s karhatalom ’visszaéléseiről’ szólt és szinte vadászták az ilyen híreket. Néha rátelepedtek a telefonra és végigpásztázták a város különböző pontjain lakó ismerőseiket, vagy közintézményeket és szinte kizárólag olyan híreket igyekeztek megtudni tőlük, amelyek az ő véleményüket támasztotta volna alá.«”
Az Ipperhez hasonlóan kommunista Tánczos végül 1962-ben szabadult. Majd 1979-ben öngyilkos lett.
EGYENRUHÁBAN JELENTETTE BE SZTÁLIN HALÁLÁT?
Látszólag Ipper is tökéletesen váltott. 1989-ben már ő is a forradalomról beszélt. Tóbiás Áron író, újságíró Mi lett veled, Magyar Rádió? című írásában így emlékezett 1955-ös és 1989-es találkozásukra:
„A Napzárta stúdiójában Ipper Pál kimért udvariassággal fogad. 1955 tavasza óta nemhogy nem beszéltünk, de még csak nem is láttuk egymást. Jómagam szerencsés fordulattal 1955 áprilisában, Nagy Imre miniszterelnök megbuktatása idején elkerültem a rádiótól az akkor megalakult írószövetségi könyvkiadóhoz, a Magvetőhöz, szerkesztőnek.
Ipper Pál viszont már »civil egyenruhába« öltözve, levetve ÁVH tiszti »igazi« egyenruháját, a Rádióban főcenzorként működött. Egyenruhában utoljára, mi rádiósok, 1953 tavaszán láttuk: az ÁVH rádiós megbízottjaként a pártközpontból ő hozta zárt borítékban a hírt: Sztálin elvtárs meghalt.”
Aztán levette az egyenruhát. Majd az amerikai kaland előtt a munkásőrgúnyát is. Az említett Napzárta adásban, 1989-ben már Tóbiás Áron ’56-os könyve volt a téma. Miért is ne Ipper Pál lett volna a riporter? Hiszen erről szólt az egész rendszert nem váltás.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS