A KGB Afrikában. Kalmár Györgyöt és Bochkor Jenőt ajánlotta a hírszerzés “oktatónak”

A szovjet KGB olyan hálózatot épített fel a világon, amelyet még ma sem ismerünk teljesen. A KGB alá tartozó Nemzetközi Újságíró Szervezetnek külön intézete volt Budapesten, ahol a jövő hírszerző-újságíróit képezték. Az ott dolgozó tanárok kettős feladatot végeztek, egyrészt “oktattak”, másrészt megkörnyékezték a Budapesten tanuló külföldieket, hálózati feladatokat hajtottak végre. Ott tanított többek között az a Bochkor Jenő és Kalmár György, akiket a magyar hírszerzés a hetvenes évek elején Nigériába kívánt küldeni, hogy ott neveljék az erre kiválasztott afrikai újságírókat. Kalmár titkos munkatárs lehetett, Bochkort maga az MNVK-2 küldte korábban Bonnba tudósítani. 

Borbély Endre, a hírszerzés „Perjési” fedőnevű titkos munkatársa 1970-ben Afrikába indult. Borbély a szovjet KGB egyik fedőszervének, a Nemzetközi Újságíró Szervezetnek az alkalmazottja volt, akit azért küldtek Nigériába, hogy ott szervezzen egy újságíró-tanfolyamot. Az ezzel kapcsolatos iratok az állambiztonság „Student”/„Fekete Afrika Hazai Bázis” c. objektum dossziéjában szerepelnek, amely a hírszerzés afrikai származású tippszemélyeivel, azaz beszervezhetőnek vélt újságíróival, ösztöndíjasaival, egyéb jelöltjeivel foglalkozott. Borbély, azaz „Perjési” hosszú jelentésben és feljegyzésben számolt be kiküldetéséről, amelyet a kádári sajtót irányító hírszerző-szervezet, a III/I-es Press rezidentúra rövid jelentésében (1970. június 4.) összefoglalt. Az irat azért is fontos, mert két ismert külpolitikai újságírót ajánlottak benne:

„A Nigériai Ujságiró Szövetség felkérte a Nemzetközi Ujságiró Szervezetet, hogy a budapesti Nemzetközi Ujságiró Oktatási Központ közremüködésével szervezzen egy négyhetes ujságiró szemináriumot Lagosban. A közelmúltban Nigériában járt >Perjési< tm. ez ügyben tárgyalásokat folytatott a szövetség vezetőivel és hazatérte után ugy tájékoztatott bennünket, hogy a szeminárium iránt nagy az érdeklődés Nigériában […]

Annak érdekében, hogy a szemináriumot kihasználjuk operativ céljaink érdekében, javaslom, hogy Kalmár György, Bochkor Jenő a két magyar előadó legyen, akik a budapesti iskolán rendszeresen előadnak […] mindketten régi operativ kapcsolatok, akik alkalmasak arra, hogy operativ feladataikat is sikeresen hajtsanak végre.”

A KGB-hez tartozó NÚSZ budapesti intézetének tanárai…

Látjuk, hogy a jelentés szerint az afrikaiak „átnevelésére” két megbízható újságírót javasolt a Press, Kalmárt és Bochkort. A hírszerzés biztosra ment, hiszen mindketten a NÚSZ budapesti intézetének tanárai voltak. Azaz: közvetve a KGB-nek dolgoztak. Ezt a budapesti központot nem árt röviden bemutatni. A NÚSZ még 1962-ben, Budapesten rendezett kongresszusán határozta el, hogy a magyar fővárosban megalapítja a Nemzetközi Újságíró Továbbképző Központot. Így is történt, az iskolában a nyolcvanas években már több mint százan dolgoztak. A Moszkvából szervezett hálózat továbbélését most csak egy példával fogom bizonyítani.

Az intézetet utoljára az a Rybka Géza alezredes vezette, akit az amerikaiak csak „főkémként” emlegettek, és a kétezres években az Apró-klán kapcsán vált – viszonylag – ismertté.

A Heti Válasz még 2005-ben írta meg, hogy Rybka vette át a távozó Czégény Julianna (egykori) tulajdonrészét a Tabula Julianus Kft.-ben. Miről vált ismertté a cég?

Egyrészt ifjabb Apró Antal köréhez tartozott (azaz a főkáder Apró Antal fiához, a Balatonon német újságíróra dolgozó Apró Piroska testvéréhez, ifjabb Apró állambiztonsági tiszthez, lásd cikkem), másrészt Horn Gyuláék 1997–98 fordulóján éppen ezt a vállalatot bízták meg egy egészen különleges feladattal.

A Tabula kapta meg az úgynevezett FIK-dokumentációt, azaz: a Fővárosi Ingatlankezelő Vállalat iratait. „A fővárosi ingatlannyilvántartás a megbízási szerződés megkötésétől számítva hónapok alatt került magánkézbe. Informátorunk szerint amikor az irathalmazt elszállították az Oktogonról, azok átválogatása után egy részük a Tabula Julianus Kft.-hez, más részük pedig az újpesti égetőműbe került, ahol a hatalom számára kompromittáló papírokat megsemmisítették” – írta a Heti Válasz (a teljes cikk itt olvasható). Rybka, Apró, Horn – csak a szokásos nevek.

Kalmár György a harmadik világban bevetett hírszerző-újságíró

Most térjünk vissza az 1970-hez. Nézzük a régi operatív kapcsolat Kalmár Györgyöt. A Népszabadság nekrológjában elolvashatjuk pályafutásának rövid összefoglalóját:

„1948-ban a rádiónál kezdte, 1957-től 1976-ig a Népszabadság főmunkatársa, külpolitikai újságíró mindenekelőtt, a fejlődő világ, Afrika, India szakértője. Riportok százait, könyvek tucatját írta e világról. Aztán szerkesztette a Népszabadság hétvégi mellékletét, majd volt az Új Tükör főszerkesztő-helyettese. 1976 és 1992 között műfajt váltott: a televízió főmunkatársaként járta a világot, a Panorámát, A Hetet tudósította. 1992-től szabadfoglalkozású újságíróként tartotta nyilván a szakma: a Népszabadságnak, a Népszavának írt, a tévé Világkép és Helló Világ című műsorainak forgatott”.

A szöuli olimpia évében megjelent könyvének címe – ezekkel az információkkal együtt – már beszédes: „Szöulból jelentem”. Kalmár egyébként kétségtelenül a diktatúra egyik Afrika-szakértője volt, két könyvet is írt a témában, nem beszélve az olyan kurzuscikkekről, mint a „Gondolatok az >afrikai szocializmus<-ról”.

Bochkor Jenőt az MNVK-2. vezetője küldte Bonnba

A jelentésben ajánlott másik propagandistát már nem lehet Afrika-szakértőnek hívni. Ahogyan előző cikkemben megírtam, Bochkor Jenő a katonai szolgálat, az MNVK-2 embere volt.

A hatvanas években úgy került Bonnba, hogy ott az állambiztonság titkos munkatársát, Polgár Dénest váltotta (aki a szintén hálózati Dobsa János után következett). Felsőbb kérésre, utasításra.

„Az történt ugyanis, hogy Sárközi Sándor vezérőrnagy, az MNVK-2. Vezetője megkereste Barcsot [Barcs Sándor sportvezetőt, újságírót és politikust, aki az UEFA elnöki posztjáig jutott (!) – MG], és felkérte arra, hogy a BM emberének számító Polgár Dénest, a korabeli bonni tudósítót hazahívja, és helyére a katonai felderítés operatív kapcsolatát, Bochkor Jenőt delegálja a nyugatnémet fővárosba – írta Borvendég Zsuzsanna történész, akit cikkem után az ellenzéki, ill. bulvársajtó megkérdezett Bochkor érintettségéről.

Sárközi azt tervezte, hogy Bochkor három hónapig Polgár Dénes mellett fog dolgozni, >hogy a fontosabb kapcsolatait Polgártól átvegye<, ez alatt az idő alatt a fizetését az MNVK-2. biztosítja majd.

Barcs teljesítette a vezérőrnagy kérését, amelyért cserébe az MTI vidéki tudósítói használhatták a honvédség URH-hálózatát, tetemes telexköltséget takarítva így meg a hírügynökség számára.”

Komoly történet ez is: e szerint még Bochkor fizetését is biztosította az MNVK-2. Az ő 1988-as nekrológja is beszédes: „Váratlanul elhunyt Bochkor Jenő újságíró, a Magyar Távirati Iroda külpolitikai főszerkesztő-helyettese. […] Bochkor Jenő több mint három évtizede megszakítás nélkül a Magyar Távirati Iroda munkatársa volt. Az eltelt években az MTI bonni, később berlini tudósítójaként dolgozott, és megannyi nemzetközi eseményről tájékoztatta a magyar újságolvasók millióit.

Tanára volt a Nemzetközi Űjságíró Szervezet budapesti Nemzetközi Újságíróképző Intézetének és a MÚOSZ Bálint György Űjságíró Iskolájának.

A hírszolgálati pályatársak képzésére hivatott idegennyelvű és magyar tankönyvek hazánkban és -nemzetközileg egyaránt nagyrabecsült szerzőjeként ismerték. A kiemelkedő képességű hírszolgálati újságíró és szakember halálával pótolhatatlan veszteség érte a Magyar Távirati Irodát és a magyar újságíró-társadalmat.”

Most viszont hadd folytassam azt a jelentést, amelyben Kalmárt és Bochkort ajánlották Afrikába:

„A szervezési feladatok ellátásának fedése alatt szükséges lenne, hogy a szeminárium első felében „Orosz” elvtárs [jelenleg nem beazonosítható], a második felében pedig Bakos elvtárs [Szolnok Péter szigorúan titkos-tiszt, rövid ideig a Press vezetője] is Nigériába utazzon. […] Ez az utazás alkalmat adna korábbi nigériai kapcsolataink felkeresésére /9 volt hallgatónk dolgozik Nigériában/. >Perjési< tm. legutóbbi utazása során megkezdett operativ munkájának folytatására és uj kapcsolatok felvételére.” A jelentést maga „Orosz” jegyezte, Bakos megjegyzése a következő volt: „Megjegyzés: Orosz elvtárs javaslatával messzemenően egyetértek, azt támogatom.”

A következő érdekes irat egy orosz nyelvű levél magyar fordítása, amelyet „Orosz” már küldött Lagosból Pavel Jerofejevnek, a NÚSZ titkárának. A címzés: „Pavel P. Yerofejev Urnak a NUSZ képviselőjének Budapest” és „János Oláh urnak NUSZ-iskola Budapest XII Szarvas Gábor- u. 20.”

„A NUSZ megbizásából és annak költségén egy magyar előadót küldünk a szemináriumra, s vele együtt még egy személyt, aki a NUSZ nevében tárgyalásokat folytat a nigériai ujságirók szervezeteivel” – írta „Orosz”. Majd: „Javaslat: […] Javaslom, hogy előadóként h. személyt [hálózati személyt] küldjünk ki. Az iskola vezetői az előadó személyében Kalmár György elvtársat a Népszabadság munkatársára gondolnak, aki rendszeresen előad az iskolán és Nigériában is jó helyismerettel rendelkezik. Vele még nem beszéltek. A másik kiküldött személyben lehetőség van op. tiszt kiküldésére is.” – javasolta „Orosz” 1971. szeptember 3-án. Nem tudjuk, Bochkort miért ejtették, talán egyéb elfoglaltsága, talán katonai kapcsolata miatt – a BM és a HM folyamatos „héja-nászt” hált egymással.

„Lajtai” tanár úr egy étteremben tanulmányozta az afrikai tanulókat

Mivel a nigériai NÚSZ/KGB-iskolával kapcsolatban több jelentést nem csatoltak a dossziéhoz, így igazából a sorsát sem ismerjük, de most nem is fontos. Térjünk át egy következő, már a budapesti KGB-s intézettel kapcsolatos iratra. A következő jelentés szerzője egy bizonyos „Lajtai” titkos munkatárs, aki szintén oktató volt, az iratban azokról a tippszemélyekről értekezett, akiket a hírszerzés valamiért beszervezhetőnek vélt – a többiek érdektelenek voltak. (Jelentés, 1972. február 29.).

Látni fogjuk, hogy szinte biztosan Kalmárról van szó. 

„[…] Előadás szervezése a NUSZ-on. […] Az előadáson megjelentek között három fő vett részt az érdekelt személyek közül. […] Konkrét gyakorlati példákon azonban megmagyaráztam a kifejezéseket. Az előadás 55 percig tartott. […] A nigériai ujságiró kérdése a fenti gyakorlati problémákon tulmenően arra irányult, hogy az előadásom >elméletileg< jó volt, de

mint olyan személy, aki öt évet Ghánában töltött és ismerem a Fekete-Afrika speciális problémáit,

mi az én privát véleményem, hogy lehet a fejlődés utján elindulni? […] A beszélgetés befejezése után, a két ghanai és egy nigériai ujságiró megmaradt ghanai élményeimről beszélgettünk.”

Mit tudunk meg  saját jelentéséből? Hogy a titkos munkatárs öt évet töltött Ghánában. Kalmár György számtalan cikket, tanulmányt jelentett meg Ghánáról, majd 1966-ban adták ki Ghána útjai című könyvét. Az Arcanum folyóiratgyűjteményének hála, egyértelmű, hogy ő lehetett „Lajtai”. Olvassuk csak a korabeli dícshimnuszokat: „Kalmár György mint tudósító, hosszabb időt töltött Fekete-Afrikában, s élményeitől, illetve a kontinens problémáinak rendkívüli időszerűségétől indíttatva, tanulmányt írt Ghánáról” – írta a Népszava korabeli cikke. A Népszabadság pedig ezt:

„A szerző riportjai és híradásai három esztendeig a Népszabadság hasábjain jelentek meg arról az országról, amely a fekete afrikai függetlenségi mozgalom során elsőnek vívta ki önállóságát A könyv gerince Ghana életének három sorsdöntő esztendeje.”

Szerintem több kérdésünk nincsen.

Sör, Lúdláb, a kapcsolat megteremtése

„Lajtai” az előírásnak megfelelően ezután meghívta a három afrikai tanulót, hogy kedélyesebb körülmények között tanulmányozhassa őket: „A meghivást örömmel elfogadták és tekintve, hogy aznapra más programjuk sem volt, lejöttünk a >LUDLÁB< étterembe. Megebédeltünk és sörözgetve beszélgettünk kb. egy órát. Rövid beszélgetés alatt a három személyről az alábbi információt adhatom:” (ezeket nem közlöm, mert ma már teljesen érdektelenek).

Jóval érdekesebb, amikor „Lajtai” a feladatait említi: „Tekintve, hogy első feladat a kapcsolat megteremtésére irányul, ez megtörtént. Második beszélgetés után el kell döntenünk, melyik személy a legérdekesebb és erre koncentrálni, mert három személlyel egyszerre beszélgetni bizalmasabb formában problematikus.” A hírszerzés elégedett volt:

„Értékelés: Lajtai a feladatot jól hajtotta végre. A >leválasztás< >Lajtai< lakásán fog történni.”

Így válogattak az újságírók-tanoncok közül, és így végezték titkos munkájukat a beszervezett vagy egyéb módon a Hálózathoz kapcsolt tanárok.

Szigorúan kutathatatlan katonai iratok

Most hadd térjek vissza Bochkor Jenőhöz, aki Kalmárhoz/„Lajtaihoz” hasonlóan a KGB-hoz köthető iskolában tanított. Mint említettem, Bochkor nem a BM-hez, hanem a katonai szolgálathoz, az MNVK-2-höz tartozott.

Utóbbinak iratait nem ismerjük, nem kutathatóak, annak tisztjei és megnyertjei csak akkor buknak le a jelenkor kutatói előtt, ha egy állambiztonsági iratban is szerepelnek. 

Ez azért előfordul. Ilyen újságíró volt például Aczél Endre, akit csak azért ismerünk „Acsádiként”, mert Belovai István az ő nevét is kiadta a NATO-nak. Ezt magam is láttam Belovai BM-dossziéjában. De ilyen újságíró volt Hajdú János is, aki szintén a katonai szolgálat kapcsolata volt, s Bochkorral, Pethő Tiborral, Polgárral és társaikkal együtt szerepel azon a listán, amit előző cikkemben hoztam nyilvánosságra.

Közéjük tartozott Bochkor is, akinek érintettségét csak azért vette át néhány, a témát következetesen negligáló portál, ill. bulvárlap, mert fia ismert közéleti személyiség, rádiós. Utóbbi azt mondta az őt megkérdező portálnak:

„Fogalmam sincs, most hallok erről először. Meg vagyok döbbenve, és eléggé kételkedem is a tanulmány igazságtartalmában, bár ellenőrizni nem tudom az állításait, mert apukám 1988-ban meghalt”.

Kételkedését – hiszen az apjáról van szó – természetesen megértjük, de könnyedén ellenőrizni tudja az információkat. Elég, ha bemegy a Történeti Levéltárba, és kikéri a dokumentumokat. Meg fogja kapni, mivel Bochkor Jenő egyenes ági leszármazottja.

Folytatom.