Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke adott interjút a Magyar Nemzetnek, amelyben a volt elnök elmondta, hogy szerinte a kormány képes volt eredményesen kézben tartani a járvány elleni védekezést, valamint arról is beszélt, hogy az emberek joggal várnak cselekvést Karácsony Gergely főpolgármestertől. Fodor szerint nincs diktatúra Magyarországon és nem azért nyert a Fidesz egymás után háromszor kétharmaddal, mert diktatúra van, hanem mert nekik szavaztak bizalmat az emberek.
Fodor Gábort megkérdezték, hogy szerinte mivel manapság a liberális kifejezés gyakorlatilag szitokszóvá vált, mi lehet az oka a fogalom és az általa jelölt értékrend lejáratódásának? Fodor szerint hibának és elítéli a szabadságra alapuló politikai irányzat lejáratását. Ez az ideológia sokat jelentett az emberi méltóság, az egyén tisztelete, a szabadság és az alkotmányosság, valamint az emberi jogok és a jogállam fogalmainak megalkotásában – tette hozzá.
A liberalizmus – szemben az elosztásra, korlátozásra és az állam mindenhatóságára építő baloldallal, szemben a tekintélyre, a hagyományra és az állam kiemelt szerepére építő jobboldallal – a méltóságra, az ember szabad cselekvésére és gondolkodására, a jog uralmára alapozza elképzeléseit. Azt tűzte ki célul, hogy az emberi közösségek szabadon dönthessék el azokat a szabályokat, amelyekben élni akarnak
-emelte ki. Újságírói kérdésre, amely szerint a liberalizmust az utóbbi időben sokan a társadalmi nemek ködös fogalmával, az LMBTQ egyre bővülő betűsorával, valamint a toleranciának marginális kérdésekben is véresen agresszív követelésével azonosítják, Fodor Gábor azt emelte ki, hogy az utóbbi időben aggodalommal figyeli a vélemény és gondolkodás korlátozására törekvő radikális hangadókat Amerikában és Európában. A tolerancia nem véleménynyilvánítási béklyót jelent. Ezek a törekvések a társadalmi konszenzust is szétfeszíthetik. Szabadság pedig nincs biztonság, jól működő, korlátok közé szorított állam nélkül. Elég, ha arra gondolunk, hogy az USA-ban több helyen a rendőrség leépítéséről beszélnek a rasszizmus elleni tüntetéssorozat szélsőségesebb hangadói. A liberalizmus nem káoszt vagy anarchiát jelent, hangsúlyos eleme a törvényes rend – mondta el a volt pártelnök.
Fodor Gábor szerint a liberális gondolatnak törvénytisztelőnek kell lennie.
Minden, ami a törvény és a demokrácia szabályait betartva született meg, azt a leghatározottabban be kell tartani, ebben nincs pardon. Azonban minden, amit a törvény nem szabályoz, a szabad cselekvés területe. Ez a szféra is ugyanolyan tiszteletet és védettséget érdemel.
-hangsúlyozta. Hozzátette, hogy az Egyesült Államokban komoly belső feszültséget eredményezett a középosztály gyarapodásának évtizedekkel ezelőtt elkezdődött stagnálása.
Ezzel párhuzamosan a tömegdemokrácia, a tömegkommunikáció és az online kultúra térnyerése elitellenességet hoz magával, s ez az egyik fő oka Trump, a brexit, de akár a Fidesz sikereinek is. Sokak szerint a liberalizmus égisze alatt zajlanak az ön által említett események, de valójában ott más a fogalmi kerete ennek az eszmerendszernek. Gyakorlatilag ma azt értik alatta, amit mi Európában baloldalinak tartunk
-reagált Fodor. A kérdésre, amely szerint ezek alapján a baloldaliság felelős ezekért az extremitásokért, Fodor azt mondta, hogy szélsőséges baloldali politikáról beszélünk. A véleménynyilvánítás, a hétköznapi élet, a gazdaság és a politikai élet túlszabályozása, korlátozása nem liberális gondolat, hanem az egyenlőség eszméjén nyugvó baloldal sajátja. Ismét hangsúlyozom: a liberális gondolatnak a szabadság a magva, nem pedig az állami elosztás, a gyámkodás, valamint a minél bonyolultabb szabályzórendszerek kialakítása. Azonban ez a trend már világszerte érezhető: az amerikai Demokrata Párt balratolódása mellett például az Európai Parlament liberális frakciója is megszűnt ezen a néven működni, miután egyesültek Emmanuel Macron francia elnök pártjával – emelte ki.
Gyurcsány Ferencről elmondta, hogy baloldali politikus, pártja az európai szocialisták családjának a tagja. Semmi köze a liberalizmushoz. A rendszerváltás idején két liberális párt létezett Magyarországon – a Fidesz és az SZDSZ –, és szinte az összes többiben létezett liberális szárny – emlékeztetett. A Kádár-rendszer, valamint a kommunizmus felszámolásának és a fejlett Nyugat sikereinek emblematikus politikai irányzataként létezett a szabadelvűség akkoriban. Egyet jelentett a szabad utazással és vállalkozással, a szabad oktatással és véleményalkotással. A ’90-es évek örökségéből táplálkozva a liberalizmus még a kétezres évek elején is széles körben népszerű, divatos fogalom volt. Akkor a sorkatonaság megszüntetését, a kultúra sokszínűségét, a lehetőségek kibővítését vagy például a felsőoktatás demokratizálását társították hozzá – fűzte hozzá Fodor.
Kérdésre, amely szerint mi arról a véleménye, hogy a baloldal rendszeresen a diktatúra, a sajtószabadság, valamint a jogállamiság felszámolásaként emlegeti az illiberalizmust, Fodor Gábor azt mondta, hogy
Bár elszánt ellenfele vagyok az illiberális államnak, amit a Fidesz épít – például az alkotmány és a választójogi törvény konszenzus nélküli átalakításának, a játékszabályok önkényes megváltoztatásának, mindig visszautasítottam azokat a kritikákat, amelyek szerint diktatúra lenne Magyarországon. Éltem diktatúrában a rendszerváltás előtt és tudom milyen az, ha nincsenek szabad választások, s ha az ember nem mondhatja el a véleményét, mert letartóztatás jár érte. A fojtogató légkör, a mindent erőből megoldunk mentalitás, a barátok és üzletfelek parvenü magamutogatása pusztító, de más, mint a szovjet fegyverek árnyékában élni. Nem azért nyert a Fidesz egymás után háromszor kétharmaddal, mert diktatúra van, hanem mert nekik szavaztak bizalmat az emberek.
Az interjúban megemlítik, hogy tavaly nyáron Fodor Gábor lemondott az elnöki posztjáról, utóda, Bősz Anett pedig szinte azonnal beült Gyurcsány Ferencék országgyűlési frakciójába, azóta pedig lényegében a DK színeiben politizál. Fodor szerint Bősz Anett a liberálisokat képviseli a DK-frakcióban. A talpon maradás érdekében kényszerek léteznek az ellenzéki oldalon, ami nem csak a liberálisokat érinti. Fodor elmondta azt is, hogy
az LMP vegetál, a Jobbik felszámolja önmagát, az MSZP pedig szinte reménytelen helyzetben próbálkozik. Mindannyian azzal küzdenek, hogy eltűnnek vagy valamilyen módon integrálódnak egy nagyobb szövetségbe. Jelenleg úgy tűnik, hogy csak a DK és a Momentum képes az öt százalék fölé kerülni önállóan.
Fodor úgy látja, hogy a liberális párt egy korrekt megállapodást kötött a DK-val, ami szerinte működik, a Momentumról viszont azt gondolja, hogy nem tudják magukat definiálni, ez még várat magára.
A Momentum “sikeréről” azt mondta, hogy a fiatalok nem voltak hatalmon és nem igazán csináltak még semmit. Nem a saját politikai mondanivalójuk miatt népszerűek, mert az egyelőre hiányzik. Ezzel még adósak, és hasznos lenne megteremteni az egyedi karaktert és tartalmat, mert anélkül csak tiszavirág-életű lehet a siker – mondta el.
Fodor Gábor szerint az ellenzéknek úgy kellene neki vágnia a választásnak, hogy
Mivel a választás sokkal inkább a személyek összecsapása lesz, a legfontosabb szerintem az, hogy az ellenzéknek már ma tudnia kellene, ki lesz a közös miniszterelnök-jelöltje. A kormányoldalon is látható, hogy Orbán Viktor személyét sokkal jobban építik, mint a Fidesz imázsát. Itt az ideje tehát annak, hogy az ellenzék is megnevezze miniszterelnök-jelöltjét, akinek semmiképpen sem lesz könnyű dolga egy több cikluson át regnáló miniszterelnökkel szemben, aki ráadásul stabil többséggel nyert.
Korábban Fodor Gábor volt az egyetlen, aki az önkormányzati választások előtt a fővárost illetően elismerte, hogy Tarlós István jól vezeti Budapestet, így tervezett leváltása kifejezetten politikai alapú, „Fidesz vagy nem Fidesz” kérdése. Közel tíz hónapja immár Karácsony Gergelynek hívják a főpolgármestert. Fodor szerint a budapestiek jelentős része fellélegzett az önkormányzati választás után, sokaknak szimpatikus Karácsony, akinek ügyes megnyilatkozásai vannak.
Városvezetőként türelmet kell neki adni, hiszen a stábjában többen sohasem végeztek még ilyen munkát. Láthatóan tapasztalatlanok, de lassan joggal várja a közönség, hogy eljöjjön a tettek ideje.
Fodor hozzátette, hogy több olyan ügy is volt, amelyekkel kapcsolatban a kormány, a jobboldal kritikákat fogalmazott meg a fővárossal szemben. Szerinte ezek között voltak alaptalan és méltánytalan vádak is, de az tény, hogy a bírálatok a cselekvéssel voltak kapcsolatosak. Ilyen volt télen a hóhelyzet, a járvány alatt a Pesti úti idősek otthona, most pedig a Lánchíd ügye. Bár jár a türelem, mára eltelt annyi idő, hogy a közönség a kommunikáción túl cselekvést várjon a fővárostól – emelte ki Fodor Gábor.
Arra reagálva, hogy Karácsonyék telerakták a Draskovics Tibor-féle, elsősorban Gyurcsány Ferenchez és a DK-hoz köthető emberekkel a fővárosi cégeket, Fodor azt monda, hogy
Ezen különösebben nincs mit csodálkozni, hiszen a DK az ellenzék legerősebb pártja Budapesten, a politikai alkuk során pedig mindenki próbálja érvényesíteni a saját érdekeit. Kérdés persze, hogy aki a Fidesz ellen szavazott, az ezt is akarta-e.
A volt pártelnök a Pesti úti idősek otthona és a járvány elleni védekezés kapcsán úgy nyilatkozott:
Nyilván sok részleten lehet vitatkozni, hogy megfelelő időben hoztak-e szükséges döntéseket például a kórházi ágyakkal kapcsolatban, hogy megfelelő pénzért vásároltak-e lélegeztetőgépeket stb., de az eredmény mégiscsak az, hogy Magyarország megúszta a járványt. Ebben akár szerepet játszhatott a szerencse vagy olyan elemek is, amelyekről ma még nincs biztos tudásunk, de a végeredményben biztosan benne van a kormány teljesítménye is, tehát az, hogy képes volt eredményesen kézben tartani a védekezést.
A teljes interjú itt olvasható!
Forrás: Magyar Nemzet, kiemelt kép: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS