
Régóta léteznek különféle gondolatkísérletek, fantazmagóriák, összeesküvés-elméletek, amelyek azt taglalják, hogy vajon valódi-e a környezet, amit magunk körül érzékelünk. Vagy akár kerek perec ki is jelentik, hogy nem; az egész csak illúzió. Az őrült fantasztáktól kezdve a filozófusokon át a fizikusokig, különböző vérmérsékletű és komolyságú emberek különböző mértékben komolyan vehető, vagy legalábbis figyelemre méltó elképzeléseket raktak össze és osztottak meg a világgal arról, hogy egyáltalán létezik-e a valóságban ez a világ.
A téma a Mátrix című 1999-es film kapcsán vált széles körben ismertté, bár már korábban, David Cronenberg 1983-as „Videodrome”-jában, vagy a Terry Gilliam-féle 1985-ös „Brazil”-ban is ilyesmi volt a téma.
Egy terráriumban vagyunk, vagy ez inkább egy szimuláció?
De szó nincs róla, hogy csak a sci-fi írók és filmrendezők fantáziájában fogantak volna meg hasonló gondolatok. Alan Guth, a Massachusetts Institue of Technology kozmológus professzora is felvetette, hogy a világegyetemünk lehet egyszerre valós ÉS emellett egy laboratóriumi kísérlet is egyben. Eszerint az elmélet szerint valamilyen szuper-intelligens lény(ek) kreációi vagyunk. Ahogy mi magunk is kreálunk és szaporítunk különböző mikroorganizmusokat. A biológusaink ezt napi szinten művelik, de a NASA otthoni használatra, gyerekeknek is kifejlesztett egy terráriumot, benne egy speciális géllel, amelybe hangyákat telepítve heteken keresztül figyelhetjük meg őket kívülről. Tudósok szerint nemhogy hangya-kolóniákon tudunk kísérletezni, hanem attól sem vagyunk messze, hogy képesek legyünk létrehozni olyan virtuális lényeket, amelyek a tudatosság jeleit mutatják. Az agy feltérképezésében és megértésében elért eredményeink, illetve a számítástechnikai kapacitások bővülése napról napra közelebb visznek minket ehhez. Akkor miért ne fordulhatna elő, hogy más, nálunk fejlettebb lények már eljutottak erre a pontra?
Guth professzor mellett Ray Kurzwell, a Google mesterséges intelligencia szakértője is valami ilyesmit vall. Az oxfordi egyetem filozófusa, Nick Bostrom és a Nobel-díjas asztrofizikus, George Smoot pedig úgy vélekednek, hogy ha egy civilizáció képes ilyen szimulációt létrehozni, akkor ugyan saját magát is kipusztíthatja ezzel, vagy az is lehet, hogy etikai okokból mégsem hozná létre, de mindkét lehetőségnél sokkal valószínűbb, hogy valamely civilizáció ezt már meg is tette, mi pedig épp egy ilyen szimulációban élünk. A végére hagytam az ilyen nézetek legismertebb képviselőjét, Elon Muskot. Az egykori Paypal alapító, ma a Tesla és a SpaceX vezére már 2016-ban is beszélt arról, hogy szinte biztosra veszi, hogy egy szimulációban élünk, és egyik fontos küldetésének tartja, és mindent megtesz, hogy segítse a tudósokat abban, hogy ki tudjunk belőle törni. Bár igazából – talán Muskot kivéve – eléggé az a konszenzus, hogy fölösleges próbálkozni, mert egyrészt esélytelen, másrészt pedig nem is olyan nagy baj, ha egy ilyenben vagyunk benne, mert számunkra ez a szimuláció a valóság. Egyes professzorok egészen odáig mennek, hogy az egész univerzum, a szubatomikus részecskék szintje fölött, szerintük valójában pusztán információ, és minden, ami történik, az pedig valójában pusztán egy számítás, egy kalkuláció eredménye. Innentől kezdve nagyjából mindegy is, hogy mindezt valamilyen szuperintelligens lény hozta létre, vagy maga a természet.
Istenről is gondolhatunk ilyesmit
És igen, ez fölveti a kérdést, ami már bizonyára több olvasó fejében is motoszkál: mi van, ha ez a szuperintelligens lény maga Isten? Vagy el lehet merengeni azon is – és még csak ateistának sem feltétlenül kell lenni hozzá – hogy a világ különböző pontjain élő emberek és társadalmak, mind-mind a saját környezetük, saját valóságérzékelésük alapján próbálták értelmezni a körülöttük lévő világot, magyarázatot adni rá. És mivel sok esetben nem sikerült racionális magyarázatot adni, így természetfölötti, vallási magyarázatot kerestek, de mindenki másfélét; olyat, amit a saját tapasztalataiból, életkörülményeiből le tudott szűrni, fel tudott építeni. Így születtek különféle helyeken a különböző vallások, hitrendszerek. És ha megnézzük, valóban, az adott helyzet- és életkörülmények között vizsgálva, értelmezve a különböző vallásokat, mindegyik logikusnak is tűnik, hogy miért ott jött létre, és miért olyan, amilyen. A sivatag mostoha körülményei között, ahol krónikus a vízhiány, ott Allah totális szolgálata, kegyeinek a keresése – és az általa előbb-utóbb mégiscsak megadott eső – jelenthette a túlélést. Hopp, megszületett az iszlám… A hagyományosan sűrűn lakott Indiában, ahol hiába sokkal jobbak a természeti adottságok, a népesség méretéből fakadóan mégiscsak szűkös javak, a súlyos egyenlőtlenségek csak a merev kasztrendszer által rögzült beletörődéssel váltak elfogadhatóvá, elviselhetővé. Több ezer éve a hinduizmus hódít…
Akkor járunk a legjobban, ha a hívőknek van igaza. Ha valóban Isten teremtette a világot. Ettől még természetesen teremthette a fizika és a biológia törvényeinek – amely törvényeket persze szintén ő teremtett – megfelelően. Az ősrobbanás, az azt követő csillag- és bolygóképződés, a víz, majd pedig a szerves anyagok és az élet megjelenése, az evolúció mind-mind lehetnek az isteni terv részei, eszközei. És akkor jó kezekben vagyunk. Még akkor is, ha rengeteget hülyeséget csinálunk, előbb-utóbb tanulunk a hibáinkból. Az egyes ember befogadja a kegyelmet, megtér és eljut Istenhez – ha másutt nem, legalább a túlvilágon –, az összemberiség pedig legyőzi saját gyengeségeit, és túléli a „szimulációt”.

A RIKEN kutatóintézet számára készített, Fugaku névre hallgató új szuperszámítógép az intézet központjában rendezett sajtóbemutatón, Kobéban 2020. június 125-én. Fugaku a világ eddigi leggyorsabb számítógépét, a K Computert fogja váltani valamikor az idén. Fotó: MTI/EPA/Kurokava Dai
Vagy a szuperintelligens lények csak szórakoznak velünk…
A másik verzióba, hogy valamilyen fejlettebb civilizáció „hobbiból” szórakozik, kísérletezik velünk, még belegondolni is rossz. Mert egyrészt előfordulhat, hogy egyszer csak megunja az egészet, és kidobja a „terráriumot” a kukába, lassú pusztulásra ítélve a mi kis mesterséges világunkat, másrészt az is lehet, hogy minél kreténebbek vagyunk, annál jobban szórakozik. Sőt, esetleg még fokozza is a szórakozás-faktort, például úgy, hogy ügynököket küld be a rendszerbe, akik ott aztán észrevétlenül befolyásolnak, hatást fejtenek ki, leginkább a káosz növelésével. Aztán mondjuk, figyelik, hogy úrrá tudunk-e lenni rajta, vissza tudjuk-e fordítani. Lehet, hogy David Icke-nak igaza van? Csak annyiban téved, hogy a reptiliánok, a hüllők nem egy másik bolygóról érkeznek, hanem a szimuláción kívülről, a valóságból?? Emberi álarcot öltenek, és így bújnak meg köztünk? És persze néha elrontják a maszkot, és ezért jelenik meg ugyanaz a gyíklény egyszer Fábián Tamásként, egyszer Orosz Annaként…
Valahogy meg kell magyaráznunk a tömeges őrületet
Mindenesetre, arra az elmebajra, ami egyre jobban elhatalmasodik ma a világban, szintén felvázolhatnak a tudósok különböző magyarázatokat. Egyszer csak megbolondult az emberiség, és egy páran kitalálták, hogy van olyan, hogy valaki nő létére férfi? Vagy hirtelen kiderült, hogy nem is a feketék adták el egymást rabszolgának, arab kereskedők hathatós közreműködésével? Hanem a gonosz fehér ember ment oda, és a békés egymás mellett imádkozás mellett a dzsungelben épp matematikai, orvostudományi és mindenféle egyéb felfedezéseket tevő őslakosokat elrángatta a távcsövek, boncasztalok és jegyzetfüzetek mellől, hogy aztán gyapotot szedessen velük? Esetleg elhisszük, hogy egy gazdag svéd üzletasszony autista tizenéves lánya tartalmas, releváns, és legfőképpen, spontán és őszinte gondolatokat fogalmaz meg a világ ökoszisztémájával kapcsolatban?
Túl sok őrült és őrület bukkant fel mostanában…
Vagy van egy ezeknél sokkal valószínűbb, reálisabb magyarázat: tudatosan hülyítik az emberiséget. Ez nagyon sok mindent megmagyaráz. Például azt, hogy az emberek miért hiszik el, hogy az ellentétes vagy a saját nemhez vonzódás egyformán normális, pusztán alma-körte választás. Vagy hogy miért képesek ennyire önmaguk ellenségei lenni. Például, hogy az amerikai társadalom miért „feszít keresztre” egy olyan elnököt, aki négy éven keresztül – fizetés nélkül – dolgozott értük, és fantasztikus eredményeket ért el – például épp a feketék munka- és életkörülményeinek, jövedelmi viszonyainak terén –, és miért magasztalnak egy demens idiótát, aki ötven éven keresztül kapott fizetést az államtól – az adófizetőktől – azért, hogy ne csináljon semmit. De, bocsánat, a fiát beprotezsálja ellenséges országok nagy állami cégeinek vezetőségébe… A progresszív liberalizmusnak nevezett elmebaj valójában lehet, hogy nem is elmebaj, hanem a szimulátorunkat üzemeltető fejlettebb civilizáció – valójában akár hüllő, akár bármilyen egyéb formájú – ügynökei, a Nancy Pelosik, Kamala Harrisek, Soros Györgyök, Dobrev Klárák és Cseh Katalinok, stb., stb. által beprogramozott újabb és újabb szubrutinok? Amelyek funkciója annak tesztelése, hogy mivel és meddig lehet hülyíteni, megbomlasztani a szimulációba kényszerített lények – ezek lennénk mi, az emberiség – agyát? Hogy mikor jön el az a pont, amikor egyszer csak bekapcsol egy kapcsoló a kollektív tudattalanban, és kijózanodik a tömeg? Hogy eljön-e egyáltalán ez a pont, vagy pedig tényleg képesek vagyunk addig tolni a hülyeséget, amíg el nem pusztítjuk magunkat?
Én mindenesetre remélem, hogy Isten kezében vagyunk, nem a hüllők terráriumában…
Vezető kép: EPA/Michael Reynolds
khm
2021-05-08 at 17:02
Nem földönkívüliek,hanem qrva gazdag emberek,akik között (Márai szerint is) sok a zsidó.
Amarna
2021-04-20 at 13:28
Válasz Katalin Vojteknek !!
Megjegyzem hogy az anyuka sem 100 as..
moliere
2021-03-24 at 10:12
bl
Úgy gondolom, hogy ez van a legközelebb ahhoz, ahogy én gondolom, vagy amit leírtam.
ibolya
2021-03-24 at 09:16
Ez a Naca a mi Lendvai Ildikónk USA kiadása.Miss Múmia.
Csak_úgy
2021-03-24 at 09:00
Az emberiség halálra van ítélve, nem tudunk akkora űrhajót építeni, amivel eltudnánk hagyni ezt a világegyetemet amiben élünk. Nincs az az erő amely leküzdené ezt a gravitációs teret. Számtalan buktatója van az űrutazásnak, olyan csillagközi erők uralkodnak amelyet nem látunk. A mi világegyetemünk egy porszem az univerzumban. Az emberiség a földön több generációs, mindig voltak túlélők a földünket ért korábbi katasztrófák után, akik hátra hagytak valamit, ami máig kiállta az idő próbáját. A nagy bumm keletkezését úgy tudom leírni, mikor két hógolyót ősszecsapunk a tenyerünkben ami elhagyja a tenyerünket az az univerzum pereme, ami a tenyérben marad az a világegyetemünk, ami így egy síkon fekszik. Ha, élni és túl élni szeretnénk és jövőt adni az emberiségnek a földet fel kell ruházni csillagrombolóval, ha ma elkezdenénk építeni lehet az is késő már. Idegenek mindig voltak, lesznek technológiájukat tekintve fejlettebb, ha meg látogat minket. De, mindig kezdődik valahol egy élet és be is fejeződik máshol. Számtalan földszerű bolygó létezik és az embernek a világegyetemünk peremén kellene új földet találnia. Az ember nem ezen a földön született, ajándéknak tekinthető, kipusztításunk helyett a háborúskodó hajlamaink miatt. Az emberiség nem szokik le a háborúskodásról, ismét a bunkós botnál találhatja magát és kezdődik minden elölről. Az univerzumban nincs idő, csak tömeg, idő utazás mint olyan nem létezik, az időt az ember találta ki. A térgörbület fikció, érzéki csalódás, olyan mint a délibáb. ?
Solaris
2021-03-24 at 07:08
Nagyon jól teszed Jeszi, hogy a politika,vagy a napi témák helyett új területet kaparászol.Azért mondom így, mert egy cikk csak felsorolásra alkalmas, meg persze vitaindítónak. Mindent összevetve jó az irány, bíztatlak további hasonlókra, a téma majdnem végtelen.
bl
2021-03-23 at 20:32
A őrületek modellje(mátrixa) valami olyan, ha jól érzi magát az ember akkor játszani kezd, és játék közben előbb-utóbb hibát vét és ez a hiba elveszi a jókedvét, szenvedni fog. A szenvedés aztán megtermi a maga gyümölcsét a megoldást, megint jól érzi magát az ember, megint játszani kezd…
obsitos
2021-03-23 at 17:54
Nekem az tetszik a legjobban, hogy a Föld egy büntető-telep; ahová a csillagrendszerekből idetelepítették az összes agresszív fajt, bírjanak el egymással, a többiek éljék az unalmas, békés életüket!
Gondoljuk csak el: 24 rassz és az al-változatok élünk a Földön, egyik sem bírja a másikat!
A közös afrikai ősapa egy baromság, úgy, ahogy van.
Egyszerű Polgár
2021-03-23 at 17:23
Érdekes írás! Több olyan dolgot is tartalmaz, amit nem lehet cáfolni de bizonyítani sem. Ha én reggel felébredek akkor nem tudhatom, hogy akkor “születtem” e egy csomag emlékkel az elmémben, vagy mindazt át is éltem?!
Az egésznek van egy kis bulvár illata. Lehet rajta filozofálni, de lehet még mélyebbre is ásni és meglepő logikai dolgokra találni, tisztán fizikai, tudományos alapon. Jeszi, ezt nem tetted meg, vagy mert ennyit is elégnek találtál, vagy nem tartod fontosnak mások orrára kötni, esetleg félsz a lehurrogástól. Mindenesetre az ilyen cikk növeli az olvasottságot!
Amúgy, meg szép az IQ-d!
Ami pedig a politikát illeti, sok minden kiderül, mi miért is van/volt de gyakran csak utólag!
csakafidesz
2021-03-23 at 16:47
Becsülhetőleg 16 billió naprendszer van a világegyetem általunk ismert részén. Feltételezésem szerint az egészből csak egy töredéknyiről van tudomása az embereknek. A 15-16 billió, (billió=ezer milliárd) naprendszerből kell, hogy legyen máshol is hely az életnek.
Van egy másik, komolyabb kérdés. Mennyi ideig van élet egy bolygón? Egy- vagy kétszáz millió évig? Kipusztultak a dinoszauruszok és az ember garantáltan ki fog pusztulni, mert mindent elkövet ennek érdekében. Egyszer kialakul az értelmes élet itt, egyszer ott. Lehet, hogy azonos szinten egyidejűleg nincsen meg az értelmes élet ekkora csillaghalmazban sem.
Poroszlai Róbert
2021-03-23 at 14:57
nenszi, mit szedsz szépség ellen?
Amarna
2021-03-23 at 13:13
Nem gyík ez Jesz csak össze-vissza van fércelve….
Uncle Ment
2021-03-23 at 12:59
Ugye ennek az írásnak az az “értelme”, hogy tilos komolyan venni?
Sok kommentelő viszont komolyan vette, és okoskodott.
Királytigris
2021-03-23 at 12:05
Ezredes Uram!
Látod ezért minden relatív. Minden attól függ, hogy mit honnan és mikor vizsgálunk, szemlélünk.
Így van ez az igazsággal is. Az igazság is relatív. Nézőpont kérdése az egész.
Jézust amikor Pilátus elé vitték az igazságról beszélt.
Pilátus azonnal megkérdezte: Igazság? Mi az az igazság?
Igen mi az igazság, vagy inkább kinek az igazsága?
Létezik a polikikában igazság? A politikában csak az erősebb igazsága dominál.
Hesslerezredes
2021-03-23 at 11:55
Ha az ember megpróbál belegondolni ezekbe a lét-ontológiai kérdésekbe, akkor jó esélye van a megbolondulásra.
Tegyük föl, hogy 200 millió fényévvel ezelőtt felrobbant egy nap egy naprendszerben.
200 millió évig az onnan indult fény által közvetített információ az, hogy létezik ez a naprendszer.
Egészen 199.999.999 évig. Miközben ott már bekövetkezett a katasztrófa – de még nem jön a fényüzenet róla, habár persze úton van.
Mi innen őket – most még – létezőnek látjuk.
A mi naprendszerünk kb. 4,5 milliárd év múlva meg fog semmisülni törvényszerűen.
Addig minket szintén végig létezőnek fognak látni mások, 4,5 milliárd fényév távolságra.
Ebből az következik, hogy sem a 200 millió fényévre lévő naprendszer sem mi valójában nem is létezünk.
Tehát a Világegyetem sem létezik, mert mindenki – máshol – csak a mások múltját láthatja, ami viszont már valójában nincs is.
Tehát én sem írtam le ezeket a sorokat és én sem létezem!!! :)))))))))))))))))))))))))))))
moliere
2021-03-23 at 11:14
Ez egy krvjó cikk. De ellenvéleménnyel élnék. Szerintem önerőből is megvan ez.
A civilizációk fejlődésének vannak ilyen ciklikusságai, és mivel a nyugati civilizáció minden eddigi civilizációnál intenzívebben építette ki rendszereit, és gyakorolt hatást a többi, perifériává züllesztett, maga alá gyűrt, normáira kényszerített civilizációra, vagy civilizáció-kezdeményre, soha nem látott látványos összeomlást hoz össze a saját civilizációs eredményeiből egyenesek következő módon. Például a kereszténység, amihez még mindig olyan milliók, százmilliók is kapcsolódnak, sokszor tudattalan szinten, akik már rég nem “hívők”, vagy inkább gyűlölik a kereszténységet, még mindig civilizációs hivatkozási alap, méghozzá a legerősebbek egyike. És míg ötszáz és még százötven évvel ezelőtt is a kereszténység a nyugati civilizáció ökle volt, most kiderül, hogy a hatására még gyorsabb csak a lebomlás, mert bénítja az invazív vagy parazita behatolás elleni önvédelmet (azaz tiltja az ellenségeink legyilkolásában való társadalmi részvételt, ami az egyedül működőképes reakció lenne. Nem, a drónokkal bombázás és az éheztetés inkább csak olaj a tűzre. A megoldás csakis az lenne, ha a nyugati fogná Lucille-t, a szögesdrótos baseball-ütőt, és végigmenne Molenbeeken, Malmőn, Kreuzbergen, Belleville-en, stb., és csinálni, amit kell… de ehhez nem szabadna ilyen okosnak, műveltnek, egyrésztmásrészt hajlamúnak lenni, csak egyszerű családfőnek, aki tudja, hogy mi veszélyes a kislányára…)
Nem kell megölni az ellenséget. Helyre kell tenni. Egyébként.
Szóval itt van a kereszténység, a humanizmus, a szocializmus, a liberalizmus, az egzisztencializmus, a dekadencia, és meg vagyok róla győződve, hogy ezeket nem a terrárium tulaja telepítette közénk, hanem UNALMUNKBAN és fene nagy jólétünkben, amikor a biztonságérzet elpofátlanított minket a saját jövőnkkel szemben, magunk hoztuk létre a (Kurt Vonnegut szerint, és ez megfontolandó!) evolúciós zsákutcának bizonyulóan szükségtelenül nagy agykapacitásunkkal.
Zsindelyes
2021-03-23 at 11:10
Idézet a Galaxis Útikalauz Stopposoknak című regényből:
– Óh, Bölcs Elme! Adj nekünk egy egyszerű választ!
– Választ, mire?
– Az élet értelmére, az univerzuma, mindenre!
– Rendben van. Jöjjetek vissza pontosan 7,5 millió év múlva!
7 és fél millió év múlva:
– Óh Bölcs Elme. Meg van a válasz?
– Megvan, de nem fog tetszeni.
– Nem baj, akkor is tudni akarjuk.
– A válasz a kérdések kérdésére, az élet értelmére, az univerzumra, meg mindenre, az hogy: 42.
– Negyvenkettő??
– Igen, többször ellenőriztem, és mindig arra jutottam, hogy 42.
https://www.youtube.com/watch?v=DqUESeSwnH0
Királytigris
2021-03-23 at 11:08
csakafidesz!
A cikkben értelmes lényekről van szó.
De az általad említett primitív életre sincs semmilyen tudományos bizonyíték!
csakafidesz
2021-03-23 at 10:57
Királytigris 2021-03-23 at 10:26
Az élet a Földön kivül is biztosan jelen van az Univerzumban. Azért is, mert az anyagi világban a gravitáció mellett az élet is alapból bele van kódolva.
DE:
Sehol sincsen előírva, hogy ennek bármilyen formában hasonlítani kell a földi élethez. Lehet, hogy csak vízben úszkáló baktériumok vannak az adott bolygón.
kgl33
2021-03-23 at 10:44
Kedves Zsolt! Ha van időd és kedved, keress rá valamelyik internetes keresővel a következőre: “mátrix advaita”!
Királytigris
2021-03-23 at 10:26
A földönkívűli lényekről semmilyen tudományos bizonyíték nem áll rendelkezésre.
Persze fantáziálni lehet, de az nem vezet sehová.
Nem az emberi hülyeség mozgatja napjaink mozgalmait, hanem a politikai és gazdasági érdekek! Vannak hülyék és ezeket az adott hatalom felhasználja, de nem a hülyék fingják a passzátszelet, hanem Szaros Gyurkáék.
A nagyon sok pénz veszélyes, mert korrupció útján, politikai hatalomra konvertálható, ami a demokrácia halála. Mivel nagyon sok pénzhez csak becstelen úton lehet hozzájutni, ezért annak birtokosainak a céljai is becstelenek. Normális, demokratikus kormányoknak meg az a feladatuk, hogy ezeket a becstelen törekvések érvényre jutását megakadályozzák.
saghy rozalia
2021-03-23 at 10:15
Jóféle diktatúra és meg van oldva az emberiség egyik nagy problémája
Kakasmárton
2021-03-23 at 10:01
Ez az írás nem ” katyvasz”, ahogy az imént egy hozzászóló megjegyezte, legfeljebb nem
érti a lényeget. Sokat kell a témával foglalkozni, magam is ezt teszem.
Miből lettünk, merre tartunk ?
ISTEN meghatározása a magyar nyelvben egyszerű, érthető.
Az “IS” őst jelent, a “TEN” pedig azt, hogy ” SAJÁT “, vagyis “MAGAD”, ahogy a
magyar irodalmi művekben is szerepel, “TENMAGAD”, ” SAJÁTMAGOD” teremtménye vagy.
Most már csak az a kérdés, mi volt előbb, a tojás, vagy a tyúk ?
És hol van a genetikai hékli? KI és mikor pancsolt bele a teremtés folyamatába ?
,
Csak_úgy
2021-03-23 at 09:59
Belsőhangod van, döntés képes is vagy. Másoktól függetlenül képes vagy élni, gondolkodni, cselekedni. Vannak akiknek nincs belsőhangjuk, azoknak meg mondják, irányítják, hogyan éljen, hogyan gondolkodjon, mit gondoljon, hogyan cselekedjen. Vízválasztó, ember és ember között.
ViAM
2021-03-23 at 09:41
Trump ex elnök úr vaj’h miért is oldotta fel a szupertitkosítás alól “utolsó” napjaiban az UFO aktákat?!
A ’90-es évek elején itt járt illetve hazajött néhai Keviczky Kálmán, aki a Pentagonnál dolgozott hosszú évtizedekig, mint fotós. Rengeteg anyagot “hozott ki”, s annak töredékét előadásokon mutatta be, illetve magyarázta el. Igen meggyőző volt, s amiről nem tudunk még nem kell tagadni, avagy elutasítani!!!
A tőle kapott anyagokat sok addig hitetlen ismerősömmel olvastattam el, utána hosszú percekig üres tekintettel néztek a semmibe, de többé nem mondták, hogy ilyen nincs.
diamonds and rust
2021-03-23 at 09:12
Isten az embert,saját képmására teremtette.Mivel maga csak reméli,mondjuk akkėppen,teremthette.
Tehát teremteni is képes,vagy képes lehet.
Megteremtheti,az Isten nélküli világot.Ettől való félelmünkben,letehetjük a felelősségėt annak,hogy a vallási kategóriákon túl keressük őt.
Az “Istenėlmény”,sok embertársunk esetėben,nem átlagos.Egyenesen kapcsolat.
Akik erről őszintėn képesek vallani,olyan kapcsolatról beszėlnek,melynek nyilvánosságra hozatalára semmiféle utasítást nem kaptak Tőle.
A “jóember”embertársainkról feltételezhetjük,hogy ha kételyeik vannak is,a tébolyt az egyszerű népek között,szándékkal nem fokozzák.
A neten, felfuvalkodott balfácánok bíztatják honfitársaikat,hogy kérdezzenek.
Van rá esėly,hogy a féket behúzzák,és elég sok zagyva rémálom véget ėr.
Egy látó úgy mondaná,láttam egy hatalmas falat leomlani.Amíg a tetején álltam,és megremegett,halálfélelmem volt.És a leomlás után,mégsem fájdalom,hanem megszabadulás volt a levegőben.
Ez nem egy rossz álom.
Attila
2021-03-23 at 09:07
Jó a végkövetkeztetés. Kívánom, hogy a remény váljék hitté. Nincs semmi meglepő, kivéve a “hogyan”! A bibliában mindez már 2000 éve le van írva. Az a megtisztelő, hogy mindezt láthatjuk kibontakozni a mi életünkben. Mi vagyunk az a generáció, amelyet Isten kiválasztott, hogy mindennek tanúi lehessünk!
odu
2021-03-23 at 09:05
Ne toljuk túl a bicajt, a kísérletezők sokszor nagyon is földi lények.Az idősebb korosztály még emlékszik a kommunyisták újra és újra megújuló kísérleteire, nagyon valóságos volt.Mondjuk rámentek pl. teljes társadalmi rétegek,életformák amit sok százezren éltek, a férfilakosság jelentős része stb.Manapság meg itt van Drábik Úr háttérhatalma és Bogár Laci Bá’ globalogazdija.
Éliás Zsolt András
2021-03-23 at 09:02
Az élet értelme: 42!
Nonvideor
2021-03-23 at 08:49
Ja!
És mist sem az arabok szállítják Európába a barbárokat, hanem a Sorosok.
Csak hát fordított a buli= most ők akarnak jönni, és ők akarnak az őslakosokból rabszolgát csinálni.
Ènaki
2021-03-23 at 08:47
Nem kellett ehez a covidhoz földönkivūli.Eleg volt egy labor,ahonnan kiszabadult. Az emberiseg önön magàt pusztitja el.
Győző
2021-03-23 at 08:46
Valamikor nagyon leegyszerűsítve, de tanították, hogy a klf égtájon, földrajzi helyen élő embereknek miért alakultak ki a belső és külső jegyei: a hófehér, a napfényre érzékeny: a fekete, mely véd az erős napfénytől; a sárga; aztán a keskeny, ferde szem stb. és azok klf árnyalatai, variánsai.
Tanítják-e még, vagy félő, hogy a tanárt lüldözőbe veszik, majd egy őrült lefejezi rasszizmusért?
Letti
2021-03-23 at 08:45
Ez egy totál összevisszaság cikk. Nem értem pontosan mire is akar kilyukadni. Több dolgok vannak égen és földön, és minden összefügg mindennel, eddig egy számunkra felépített világban éltünk, és élünk, tele hazugsággal és eltitkolt ismeretekkel.Elég, ha csak beleolvasunk a wikileaks kiszivárogtatott emailekbe, vagy a kititkosított ufo , és sep 11 aktákba stb. Egy dologgal értek egyet ebből a katyvaszból, pill, még, a “hüllők terráriumában vagyunk ” de Istennel, a teremtéssel szemben nincs és nem lesz esélyük. Kijózanodni pedig a mátrixból az emberek nagy része nem fog, és nem is akar.
Hajdu János
2021-03-23 at 08:44
?
Nonvideor
2021-03-23 at 08:39
Az idiotizmusnak is van vírusa, ami valamikor a Nagy Franciabetegség Járvány kirobbanásakor kezdett terjedni a világon, mint most a covid.
A szellemi vírus is vírus.
Beköpik az emberiséget vele a Cseh Katalin, Donáth -féle döglegyek.
Szabó Gábor
2021-03-23 at 08:37
ha valóban szuperintelligens lények szimulációja vagyunk , a ‘művük’ színvonalát (az ember voatkozásában ) az ő világuk valamelyik általános iskolájának alsó tagozatos büdös kölkei röhögcsélték össze és pötyögték be .. az tuti !!!!
Győző
2021-03-23 at 08:32
“ arab kereskedők hathatós közreműködésével? ”
Ha már belefogott, akkor legyen tárgyilagos. Zsidó kereskedők vitték a néger rabszolgákat és adták el az Újvilágban.
Kristóf
2021-03-23 at 08:20
Az a felfordulás oka, hogy a modern globalizált civilizáció fenntarthatatlan és száguld a bukásába. A világ főhatalma komplett valóságipart járatott csúcsra, azzal tematizál és bolondítja a népeket, hamis társadalmi valóságot vetítve és építve nekünk. A természettől elszakított ember pedig megeszi a művi valóságot, mely rohamosan távolodik a természeti valóságtól. Ezt tetézi, hogy a bolondítók sem vonhatják ki magukat művük hatása alól.
A fenntarthatóság érdekében már nem elég a tematizálás mentén CO2 hisztivel kizárni a jóléti államok népeit a fogyasztásból és elárasztani őket Flüchtlingekkel. 2008 óta a pénzrendszer is inog. Sőt, a természettel valóban baj van, és sokkal nagyobb baj mint a CO2 átverés alapján gondolhattuk volna.
Tudja mindezt a globalogazdi is, ezért szeretne gyorsan váltani egy high-tech álegészségügyi globális szuperdiktatúrára. Már csak szegény WHO-s görbejézus szomorkodik, nehogy a “fejlődő” országok kimaradjanak a jóból.
gyurcsányiviktor
2021-03-23 at 08:10
Nos, Zsolt, jó helyen kapirgál, fel sem tételeztem önről, hogy ilyen kérdések egyáltalán felmerülhetnek a gondolataiban.
Kellemes meglepetés.
Ha elfogad egy javaslatot, keressen magának egy jó tanítót – nevezhetjük mentornak is – aki sok év kemény tanulás után megmutatja önnek a függönyt, amely mögött az egyszerű emberektől elzárt világot megtalálhatja, vagy legalább is megsejtheti.
Később, talán be is leshet mögé, ha kellő kitartással bír és arra méltónak találják.
Hajrá !
Tóth Ilona
2021-03-23 at 08:10
Ez egy remek írás!!
Köszönöm
Horváth Éva
2021-03-23 at 08:06
Ezt végig tudtam olvasni. Nagyon jó.