Pesti Srácok

Fontos uniós tisztségviselők bánják már, hogy nem Budapesten tanácskoznak

Fontos uniós tisztségviselők bánják már, hogy nem Budapesten tanácskoznak

Az Európai Unió külügyminiszterei utólag már nagyon bánják, hogy Orbán Viktor békemissziójára hivatkozva Josep Borrell úgy döntött, hogy a csodás dunai panoráma helyett a megszokott brüsszeli tanácsteremben találkozzanak. Többen is úgy nyilatkoztak, hogy szívesen jöttek volna Budapestre tárgyalni.

Kevés tisztviselő számít jelentős előrelépésre az Európai Unió külügyminisztereinek találkozóján a megbeszélések informális jellege és a kényelmetlen kontextus miatt: a Dunára néző, nagyszerű budapesti épület örömeinek élvezése helyett a megszokott brüsszeli tanácstermükben dekkolnak, elsősorban saját magukat büntetve – írja a Financial Times. A lap emlékeztet, az eseménynek alapvetően Magyarország adna otthont, mint soros elnök, ám Orbán Viktor békemisszióját követően „büntetésből” inkább Brüsszelbe szervezték – csakhogy ezt azóta már nagyon megbánták.

A Die Tageszeitung nyomtatott kiadása például azt írja, bár a békemisszióról sokan azt feltételezték, hogy megosztja az Európai Uniót, valójában már szóba sem került a külügyminiszterek között.

A lap idézte Annalena Baerbock német külügyminisztert, aki arra a kérdésre, hogy mit gondol Budapest bojkottjáról, azt felelte, ő Magyarországra is elutazott volna.

PestiSracok facebook image

Még ennél is tovább ment Antonio Tajani olasz tárcavezető, aki a La Repubblicának azt mondta, teljes mértékben ellenezte, hogy ne Budapesten találkozzanak, ám Josep Borrell külügyi főképviselő másképp döntött.

Forrás: Mandiner, fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.