Pesti Srácok

Forradalmi telekocsival érkeznek a megvezetett tüntetők a fővárosba

Forradalmi telekocsival érkeznek a megvezetett tüntetők a fővárosba

Százezer fő fölött a rendőrök leveszik a sisakot és átállnak a tüntetők oldalára - ezzel a szöveggel provokál a Facebookon létrehozott, Forradalmi Telekocsi elnevezésű csoport. Utóbbit azért hozta létre egy kamu-profilú illető, hogy az ellenzéki politikusok és a balliberális média által félrevezetett vidékiek is feljussanak balhézni, majd pedig haza. Javaslataik között szerepel különben a gázmaszk vásárlása, és "fiúknak" az arcot eltakaró smink. Ha elegen lesznek, és megdöntik a magyar demokráciát, állítólag portálunk is számíthat az "eltiprásra".

A Forradalmi Telekocsi csoport hozzászólásai között minden megtalálható, amellyel az ellenzéki politikusok és a balliberális sajtó tudatosan hergelte fel a tömeget. Így olvashatunk kötelező szombati munkáról, sőt arról is, hogy a közalkalmazottaknak máris napi fél órával többet kell dolgozni, és ez csak a kezdet. A megosztások között egyébként az ország minden pontjáról érkeznek felajánlások a tüntetésre oda-vissza. Hogy tudatosan készítik fel a békés tüntetésre érkezőket az agresszióra, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy arról írnak,

Az ékezeteket nem ismerő, feltehetően külföldről, álnéven szervezkedő moderátor (neve egy tipikus kamu-nickname, ezerszám található belőle) a rendőrökről sem feledkezik meg, mikor azt írja,

PestiSracok facebook image

A moderátor természetesen abban reménykedik, hogy a rendőrség "átáll", azaz erőszakkal megdönthetik a magyar demokráciát. Persze, hogy utána mi történne, senki sem tudja. Feltehetően rögtön átköltöztetnék a CEU-t a Parlamentbe, bevezetnék a melegházasságot, de az őszirózsás forradalmat követő bolsevik terror és vidéki akasztgatások sem állhatnak távol egyes forradalmárok értékvilágától.

A következő ajánlat: szintén a moderátor a 444.hu elnevezésű Soros-blog által létrehozott forradalmi tüntimártíroknak ajánl ötleteket. Mohácsi Márk, aki nemrég letörte egy rendőrautó tükrét, majd azt állította, hogy fojtogatták a rendőrök, egy korábbi CEU-tüntetésen egy "GECI" feliratú táblácskával lejtett homoerotikusnak szánt táncikát. Ő mára biztos kisminkeli majd magát a kamerának.

Volt, aki felvetette a csoportban, hogy nem kell erőltetni a tüntetés békés tiltakozás-jellegét. Hiszen a demokráciát csak erőszakkal lehet leváltani proletárdiktatúrára.

Az a gyanús, ami nem gyanús. Az ellenség köztünk van, figyelem, elvtársak! Külön pikantéria egy baloldali tüntetésen besúgóktól és provokátoroktól rettegni, hiszen mindkettő baloldali műfaj. Nem a humor!

Újabb teljes szereptévesztés, amikor a bevándorláspárti és multibarát Emmanuel Macron és politikája ellen tüntető sárgamellényesekkel igyekeznek összemosni magukat:

Szinte már vártuk is az óriási ökölbeszorított kéz szimbóluma alatt a belvárosban flangáló békétlenek transzparenseiről a Munkásököl, vasököl, oda csap, ahova köll feliratot is. Állítólag haza sem akarnak menni a tüntetők, pedig most kezd végre rendeződni Budapesten a hajléktalanhelyzet.

TGM nemrégiben milliós tüntetésekről beszélt. Ha ez meglesz, a rendőrök istenúgyse leveszik azt a sisakot. 5-10 ezer főnél viszont fennhagyják. Ja, és szerepel még a PestiSrácok.hu eltiprása is. Igazán örülünk a fizetett propagandisták kitüntető figyelmének.

Forrás/fotó: facebook.com

Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.

Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)

‎PS Riport 2023 július 19.
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért.