Pesti Srácok

Indoklás nélkül, telefonon rúgták ki a kórházigazgatót

Telefonon rúgták két héttel a főigazgatói pályázat lejárta előtt a tatabányai kórház vezetőjét. A kórházat egy nap alatt, hétfőn kell átadnia megbízott utódjának. - írta a Nol. És nem ez volt a történetben a legfurcsább. A felmondás körülményeit „abszurd drámaként” megélő Kovács József meséli, szabadságáról tartott hazafelé, amikor mobiltelefonon Török Krisztina, a GYEMSZI főigazgatója közölte vele: Balog Zoltán miniszter úr indoklás nélküli felmondással élt vele szemben.

Már nyolc hónapja nem tud főigazgatót állítani a Emmi a tatabányai kórház élére. Mostanra pedig olyannyira türelmét vesztette, hogy indoklás nélkül egyik napról a másikra felállította az ügyeket immár négy éve vivő főigazgatót, Kovács Józsefet.

A munka törvénykönyve szerinti jogok megilletik a volt igazgatót, azaz háromhavi jövedelemre számíthat, és nem gördítenek akadályt elé, ha újra munkába állna valamelyik állami kórházban. Aznap este, a rendes évi kórházbálon köszöntő beszédébe beleszőtte a déli telefonbeszélgetés történetét, és illő módon elköszönt munkatársaitól, a kórház kollektívájától. Az eseményen a GYEMSZI-t képviselő hivatali embereket is meglepte a bejelentése.

PestiSracok facebook image

Kovács József "abszurd drámának" tartja kirúgása körülményeit. Azóta kiderült, a kórházat hétfőn egyetlen nap alatt kell átadnia az új megbízott vezetőnek, dr. Lőke János pszichiáter főorvosnak, aki néhány hétre, a március 18-án záruló, újabb kórház-igazgatói pályázat eredményhirdetéséig kapta meg a feladatot. Ez egyébként a harmadik igazgatói pályázat, amelyet meghirdettek a Szent Borbála kórház vezetői posztjára. A két első pályázat eredménytelen lett.

Az elbocsátásáról szóló hétfői MTI-közlemény szerinte minősíthetetlen, az idézett számok nem fedik a kórház valós adatait: nincs annyi ágya, de adóssága sem, mint az abban leírtak. A szöveg pedig olyan színben tünteti fel, mintha az Állami Számvevőszék vizsgálata bármiben elmarasztalta volna, noha ez nem történt meg. A kórház 2012-es gazdálkodását pedig a GYEMSZI szó nélkül elfogadta, kifogást nem emeltek.

A Népszabadság a történtekről megkérdezte a GYEMSZI-t is, a hivatal azonban nem kívánt kérdéseinkre válaszolni.

A teljes cikk a NOL-on olvasható.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.