Pesti Srácok

Felmentették Tasnádi Pétert

Bűncselekmény hiányában felmentte a Balassagyarmati törvényszék a vesztegetés vádja alól Dr. Gaál Katalin igazságügyi orvos szakértőt, Dr. Berta József ügyvédet és Tasnádi Péter vállalkozót – a tudta meg a nol.hu Ruttner Györgytől, Gaál Katalin védőjétől.

  A Budapesti Nyomozó Ügyészség még 2006-ban indított eljárást hármójuk ellen, mivel Tasnádi egy börtönből írt leveléből arra következtettek, hogy Tasnádi hárommillió forintot fizetett egy számára kedvező elmeorvosi szakvéleményért, s e szakvéleményt felhasználva elért, hogy enyhébb büntetést szabjanak ki rá. Tasnádi Péter számtalan büntetőperének egyikében állítólag komoly súllyal esett latba az az igazságügyi orvos szakértői szakvélemény, amelyet Tasnádi Péter védőinek kérésére készített el a Dr. Gaál Katalin vezette orvos csoport. A vizsgálat egyebek között mániás depressziót állapított meg Tasnádinál, ami azt is jelentette, hogy korlátozottan beszámítható. Csakhogy kevéssel ez után Tasnádi pénzügyi vitába keveredett saját ügyvéd fiával, a törvényesség tiszteletétől, vagy kicsinyes bosszútól vezérelve (e tekintetben a felek véleménye homlokegyenest eltér egymástól) átadott egy Tasnádi által hónapokkal korábban a börtönben írt levelet. Abban Tasnádi arra kérte a címzettet, egy azóta szintén haragosává vált akkori barátját, hogy adjon hárommillió forintot az ügyvédnek, mert kell a szakvéleményre. A teljes cikket a

nol.hu

-n olvashatják.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.