Pesti Srácok

Százmilliós hűtlen kezelés gyanújával nyomoznak Újbudán

Százmilliós hűtlen kezelés gyanújával nyomoznak Újbudán

Az újbudai önkormányzatnak többszáz millió forintos kárt okozó szerződés módosításáról tárgyal az újbudai képviselő-testület csütörtökön; az előző polgármester, Molnár Gyula (MSZP) által kötött kontraktus ügyében különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Fővárosi Főügyészség - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), a XI. kerület polgármestere és Szilágyi István ügyvéd.

A tájékoztatás szerint az önkormányzat 2005-ben 15 évre szóló bérleti szerződést kötött az Uniker-Coop Kft.-vel egy a Bikás park területén lévő ingatlanra, névleges bérleti díjért. A forgalomképtelen telken a magántársaságnak 2006 december 31-ig egy 97 millió forint értékű ingatlant kellett volna felépíteni és megszereznie a használatba vételi engedélyt. A késedelemért napi 50 ezer forint, míg a meghiúsulásért a 30. nap után 20 millió forint kötbér járt volna az önkormányzatnak.

Szilágyi István tájékoztatása szerint a szerződésben is rögzített jogosultságok helyett az önkormányzat előző vezetése 2007 februárra módosította a határidőt, a beruházás költségeit pedig megháromszorozták, vagyis 276 millió forintra emelték. Ehhez a beruházó bankhitelt vett fel, amelyre az önkormányzat garanciát vállalt, vagyis az ügyvéd elmondása szerint az önkormányzat magára vállalta a kölcsönt, ha a bank felmondja a magáncéggel a szerződést. A pénzintézet 300 millió forint értékben jegyzett be keretbiztosítéki jelzálogot a felépítményre, amelyet az önkormányzat teherrel együtt köteles megvásárolni.

PestiSracok facebook image

Az ügyvéd azt is jelezte: 2007-ben a képviselő-testület 95 millió forint erejéig engedte a garanciavállalást a polgármesternek, aki ezt túllépve 100 százalékos garanciát vállalt. Jelentős különbségnek nevezte, hogy míg kezességvállalás esetén az önkormányzat érvényesíthette volna a beruházóval szemben követeléseit, addig garanciavállalóként erre semmilyen jogi lehetősége nincs.

A bank 2012 februárjában felmondta a hitelszerződést, mert a beruházó 90 napja nem teljesítette a fizetési kötelezettségét.

Hoffmann Tamás tájékoztatása szerint a teljes szerződést figyelembe véve 200 millió forint terhelné az önkormányzatot, de tárgyalásos úton igyekeztek csökkenteni az összeget. Ha a képviselő-testület jóváhagyja, akkor a bank 120 millió forintért kiengedi az önkormányzatot a kötelezettségei alól. Megjegyezte azt is: az önkormányzat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett, amely alapján a Fővárosi Főügyészség nyomozást rendelt el.

mti / fotó: alfahir.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.