Pesti Srácok

A válság ellenére a Közgép milliárdokkal gyarapszik

null

Nem sok panaszuk lehet a Simicska Lajossal összefüggésbe hozható vállalkozásoknak az elmúlt három évre. A legfrissebb, immár a tavalyi évet taglaló mérlegbeszámolókat a 2009. éviekkel összevetve igazán irigylésre méltó helyzet rajzolódik ki - írja a Népszabadság. A vezető kormánypárt volt pénztárnokához köthető cégbirodalom vállalatai a gazdasági válság ellenére rendre növelni tudták bevételeiket. Volt arra példa, hogy a mérleg szerinti eredmény már csökkent, ám ennek oka jellemzően a 2009. évinél nagyobb osztalék kifizetése volt. A „csoport” ékköve, a Közgép Zrt. forgalma tavaly 61,4 milliárd forintra futott fel. (Az elérhető cégbírósági dokumentumokból ugyan még mindig nem derül ki, hogy Simicska Lajos állna az építőipari társaság mögött, ám mint beszámoltunk róla: tavaly egy közbeszerzési eljáráshoz mellékelt papírban őt nevezték meg tényleges tulajdonosként.) Ezzel szemben a 2009-es konszolidált eredménykimutatás 44,4 milliárd forintos árbevételről tanúskodik, vagyis abban az ágazatban, amelyet a gazdasági krízis a leginkább érintett, mintegy 17 milliárd forint forgalomnövekedést sikerült elérni. Az üzemi eredmény soron is hasonló arányú fejlődés érhető tetten, hiszen a három évvel ezelőtti 1,87 milliárddal szemben már 2,2 milliárd forint pluszt tudtak felmutatni. A mérleg szerinti eredmény pedig több mint a duplájára ugrott, hiszen tavaly 747 millió jött össze a 2009-es 350 millióval szemben. Ráadásul e mögött az áll, hogy az osztalékot az akkori 1 milliárdról 3,22 milliárdra növelték, vagyis a tulajdonosok igencsak szépen gyarapodtak.

A teljes cikket

itt

olvashatja el Fotó: 168óra.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.