Pesti Srácok

Adócsalás tizenkétmilliárdos fiktív számlával

Adócsalás tizenkétmilliárdos fiktív számlával

Költségvetési csalás kísérlete és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV), miután egy szegedi gazdasági társaság egy több mint 12 milliárd forint értékű fiktív számlával próbált általános forgalmi adót visszaigényelni - közölte a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

Barnáné Horváth Melinda elmondta: a nyomozók ezzel megakadályozták, hogy többmilliárdos kár érje az állami költségvetést. A felderítés adatai szerint egy szegedi és egy nagykőrösi gazdasági társaság Bács-Kiskun megyei ügyvezetői jegyezték azt a szerződést, amelyben a nagykőrösi kft. vállalta, hogy a szegedi cégnek olyan partnert szerez, amely nagyon kedvező feltételek mellett értékesít cukrot. Az ígéretben az ország éves cukorfogyasztását meghaladó mennyiségű kristálycukorról, 2010-es árról és tonnánként további száz euró kereskedelmi árelőnyről volt szó.

Ez alapján a szegedi cég egy szlovák társasággal kötött szerződést. Összesen 480 ezer tonna kristálycukor adásvételéről állapodtak meg a felek. A nagykőrösi közvetítő kiállította a közvetítői díjról szóló számlát, amelynek végösszege 12 milliárd 65 millió forint volt.

PestiSracok facebook image

A szegedi kft. az adóbevallásában ennek alapján 2 milliárd 565 millió forint általános forgalmi adót próbált visszaigényelni, azonban a kísérlet fennakadt az ellenőrzésen. Az adóellenőrök és a pénzügyi nyomozók megállapították, hogy az ügyletben feltüntetett szlovák gazdasági társaság kristálycukorral nem rendelkezik, sőt valójában nem is működik. Az is kiderült, hogy az ügyletben szereplő cégek nem szándékoztak kristálycukorral kereskedni.

A NAV pénzügyi nyomozói több helyszínen házkutatást tartottak, a szerződő ügyvezetőket költségvetési csalás kísérlete és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bíróság a gyanúsítottakat akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetheti.

mti

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.