Pesti Srácok

Itt a belvárosi romkocsmaadó

Itt a belvárosi romkocsmaadó

Vendégenként és naponta húsz forint díjat szedhetnének a belvárosi szórakozóhelyektől az önkormányzatok az alapján a törvényjavaslat alapján, amelyet Rogán Anrtal nyújt be hamarosan a parlamentnek - írja a Hvg.hu. Az V. kerületi polgármesternek tavaly már volt egy javaslata, ami elvileg a közbiztonságot szolgálta volna, de a helyi lakók és a vendéglátósok közt dúló háború fegyvere lett. Csak Erzsébetváros százmilliót kaszálhat az új közteherrel, igaz, elvileg meghatározott célra kell visszaforgatni. Rogán Antal szerint pontatlan lenne a díjat romkocsmaadónak nevezni, mert az célhoz kötött lesz, nem szabadon felhasználható. A beszedett pénzt az önkormányzatok szerinte többek közt arra költhetik, hogy több járőr kiküldését kérjék a rendőrségtől, (a frakcióvezető-polgármester szerint az V. kerületnek már régóta van ilyen szerződése a rendőrséggel), vagy közterület-felügyelőket fizessenek, illetve „intenzív takarítást” végezzenek hajnalonként. Szerinte felismerték, hogy a tavalyi törvénymódosítást pontatlanul fogalmazták meg, így az a szabályosan működő vendéglátóhelyeket korlátozza, ezért úgy döntöttek, hogy az üzemeltetőkkel együttműködve, az V-VI-VII. kerületi önkormányzatok tapasztalatait és jogos felvetéseit figyelembe véve új jogszabályt dolgoznak ki. A polgármester már januárban megígérte, hogy módosítják a törvényt, de Szini Béla, szórakozóhelyeket üzemeltető vállalkozó szerint azért húzódott ilyen sokáig, mert számos fórumot tartottak, száz-kétszáz üzlet tulajdonosával egyeztettek.

A teljes cikket itt olvashatja el

Fotó: stilblog.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.