Pesti Srácok

Júliustól újra büntetik a drogfogyasztást is

Júliustól újra büntetik a drogfogyasztást is

Európa egyik legszigorúbb drogtörvénye lép életbe Magyarországon július 1-től - írja a 444.hu, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű civil jogvédő szervezet összefoglalója alapján. Mint a portál emlékeztet, a Országgyűlés tavaly szavazta meg a Büntetőtörvénykönyv módosításait, amelyben az egyik legfontosabb változás, hogy maga a fogyasztás is büntetendővé válik. Történik ez annak ellenére - írja a 444.hu -, hogy az utóbbi években dekriminalizálták a fogyasztást Csehországban és Lengyelországban is, Horvátországban és Szlovákiában is hasonló várható. 2003 és 2013 között a kábítószer-fogyasztást önmagában nem büntette a törvény, bár a megszerzésen és a tartáson keresztül a eddig is bűncselekmény volt – írja a TASZ összefoglalója. A fogyasztás júliustól a csekély mennyiségű kábítószer tartásával egy büntetési kategóriába kerül, amiért két év szabadságvesztés jár. Persze továbbra is lehet a börtön helyett elterelést választani, ami egy hat hónapos megelőző-gyógyító foglalkozás, és ha az erről szóló igazolást valaki egy éven belül bemutatja, az eljárást megszüntetik ellene és nem lesz priusza. Viszont lényegesen szigorodnak a feltételei annak, hogy kik választhatják az elterelést. Sokkal szigorúbb lesz az iskolai kábítószerezés megítélése. Eddig az volt a szabály, hogy “az a 18 év alatti fiatal, aki köznevelési vagy közoktatási intézményben csekély mennyiségű kábítószert tart magánál vagy szerez meg”, elterelésen vehetett részt. Július elseje után azonban bűntett miatt három évet is kaphat. Az új szabályozás igyekszik ösztönözni a lefülelt kábítószer-használókat arra is, hogy valljanak arról, kitől szerezték a szert. A büntetés ugyanis korlátlanul enyhíthető annak függvényében, hogy milyen hasznos információkat adnak. A módosítás alapján a C-listás dizájner drogok (vagyis az olyan szerek, melyek hatása hasonló a már illegális drogokéhoz, de molekulaszerkezetük eltér attól) előállítása, forgalmazása három év börtönt jelenthet - írja a444.hu.

A teljes cikket itt, a TASZ összefoglalóját itt olvashatja el

Fotó: Boldognapot.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.