Pesti Srácok

Már öt terjesztőt vettek őrizetbe a fiatal drogosok halála miatt

kokain és barátai

A rendőrség eljárást folytat és kábítószerrel való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett öt embert, aki összefüggésbe hozható a napokban elhunyt drogfogyasztó fiatalok rejtélyes halálával - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ahogy a pestisracok.hu is korábban megírta Székesfehérváron vasárnap hajnalban egy 18 éves helyi fiatalember, hétfőn Csákváron egy 28 éves férfi halt meg feltehetően azért, mert ismeretlen összetételű kábítószert fogyasztott. Németh-Kész Mónika tájékoztatása szerint, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedden 18 óráig további 12 olyan embert kutatott fel, aki az elhunytakkal csaknem azonos tünetekre panaszkodva fordult orvoshoz, valamennyien kábítószer-fogyasztók.

A rendőr-főkapitányság az ügyeket egyesítette, és nyomozócsoportot hozott létre annak érdekében, hogy tisztázza a halálesetek és a rosszullétek esetleges összefüggéseit. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a történtekkel összefüggésben kábítószerrel való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy 26 éves nő, valamint két 23, egy 25 és egy 30 éves férfi ellen. A rendőrség őrizetbe vette őket, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

PestiSracok facebook image

A rendőrség kérésére az igazságügyi szakértői és egyetemi intézetek toxikológus és vegyész szakértői soron kívül végzik a rendelkezésre álló minták elemzését. Ezek a vizsgálatok időigényesek, 2-8 napot vesznek igénybe. A jelenlegi adatok szerint a halálesetek a para-metil-4-metilaminorex megnevezésű vegyület jelenlétével hozhatók összefüggésbe. A komponens Magyarországon eddig nem volt ismert, Hollandiában azonosították 2012-ben.

A közlemény szerint a rendőrség a halálesetekkel, rosszullétekkel kapcsolatban továbbra sem kíván találgatásokba bocsátkozni, így azt sem jelenti ki, hogy a kedden azonosított vegyület ok-okozati összefüggésben áll a halálesetekkel és a rosszullétekkel.

mti

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.