Pesti Srácok

Tényleges életfogytiglan Szita Bence gyilkosaira

Tényleges életfogytiglan Szita Bence gyilkosaira

Tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte mindhárom vádlottat első fokon a tavaly októberben brutális kegyetlenséggel meggyilkolt Szita Bence megölése miatt indított perben csütörtökön a Kaposvári Törvényszék.

A vád szerint a 11 éves fiút P. Erika harmadrendű vádlott ölette meg B. József elsőrendű és K. József másodrendű vádlottal, mert úgy gondolta, a gyerek okolható azért, hogy volt élettársával - a fiú nevelőapjával - megromlott a kapcsolata. A vádlottak ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette miatt emeltek vádat. A másodrendű vádlott társtettesként, a harmadrendű vádlott felbujtóként áll bíróság előtt. Kedden az ügyész tényleges életfogytiglant kért mindhárom vádlottra, míg B. József védője bizonyítottság hiányára hivatkozva védence felmentését kérte. K. József védője szerdán büntethetőséget kizáró ok miatt, P. Erika védője pedig bűncselekmény, illetve bizonyítottság hiányában kérte védence felmentését. Az utolsó szó jogán felszólaló vádlottak - csakúgy mint korábban - ezúttal is ártatlanságukat hangoztatták. B. József következetesen tagadta, hogy bármi köze is lett volna a gyilkossághoz, és azt kifogásolta, nem engedték, hogy "rendesen" megvédje magát. A tárgyalás elnapolását és az ügy más megyébe áthelyezését kérte, azzal az indokkal, hogy egy korábbi ügye miatt az ügyész elfogult. K. József azt bizonygatta, hogy ő vallásos ember, és hogy cigány származása miatt neki mindig háromszor annyit kellett bizonyítania, "mint egy magyarnak". Az objektív bizonyítékok figyelembevételét kérte a bíróságtól, noha ügyvédje - fenyegetettségre és megfélemlítésre hivatkozva - éppen ennek ellenkezőjét indítványozta. P. Erika a vád alóli felmentését kérte. Azt mondta, nem érzi magát felbujtónak, ő - K. József kérésére - csak segíteni akart a börtönből nemrég szabadult B. Józsefnek az újrakezdésben, ezért adott neki pénz. Azt állította, hogy Szita Bencével soha nem volt rossz a kapcsolata, és soha nem is beszélt senkinek arról, hogy meg akarja ölni a gyereket.

Szöveg és kép: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.