Pesti Srácok

Tíz év kell az egymillió új munkahelyhez

Tíz év kell az egymillió új munkahelyhez

A magyar állam ma jól teljesít, ha veszélyhelyzetről van szó - mondta Orbán Viktor a katasztrófavédelem és a rendvédelmi szervek árvízvédelmi munkáját értékelve a 24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilapnak adott, szombaton megjelent interjújában. "Még a börtönökből is kihoztuk az elítélteket, ahol ez lehetséges volt" - mondta a lapnak a kormányfő, aki külön méltatta az önkéntesek munkáját, és kijelentette: "ilyen mértékű összefogást én még nem tapasztaltam, pedig jó néhány árvízi védekezést levezényeltem már". Orbán szerint a márciusi hóhelyzetet nem lehet összehasonlítani az árvízzel, mert az előző rövid lefutású veszélyhelyzet volt, ahol nem állt fent közvetlen életveszély. Az árvízi védekezés viszont hosszú, elhúzódó küzdelem. A gátak magasításának maximumát elérték, azonban ilyen magas vízállás még sohasem volt. A legrosszabb forgatókönyv alapján terveztek meg mindent, és az esetleges kitelepítésre is felkészültek - tette hozzá. A miniszterelnök pénteken tette le a Bridgestone tatabányai gumiabroncsgyárának bővítését célzó beruházás alapkövét, ennek kapcsán elmondta: már most 160 ezerrel dolgoznak többen, mint a választások előtt. "Továbbra is tartom azt a vállalásomat, hogy egymillió új munkahelyet teremtünk 10 év alatt. Ha kapok tíz évet a választóktól, akkor meg is fogom csinálni" - jelentette ki. A kormányfő szerint a választások ellenére nem lesz túlköltekezés 2014-ben, mert "van egy világos határ, a 2,8 százalékos hiány, amit ha Magyarország átlép, akkor az államadósság növekedik, és rövid távon jön a pénzügyi összeomlás" - fogalmazott. Orbán Viktor rámutatott, amilyen arányban 2,8 százalék alatt tartjuk a hiányt, olyan arányban csökken az államadósság, ez Magyarország nemzeti érdeke, majd hozzátette, az Európai Unió folyamatosan kétségbe vonta, nem ismerte el ezt a szándékot. "Mára elismerte, de ettől függetlenül nekünk jövőre is ugyanezt kell tennünk" - jelentette ki. Szöveg és kép: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.