Pesti Srácok

Portik, Laborc, Szilvásy a ténymegállapító bizottság előtt

Portik, Laborc, Szilvásy a ténymegállapító bizottság előtt

Augusztus végén kezdik meghallgatni a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját, Szilvásy Györgyöt a Portik-Laborc találkozókkal összefüggésben. A találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság meghallgathatja Portik Tamást is.

Portik Tamást, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatóját, Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját és Szilvásy György volt titokminisztert is meghallgathatja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága - mondta a testület elnöke hétfőn az albizottság zárt ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Mile Lajos az LMP-hez tartozó, független képviselő elmondta, a meghallgatáson nem kötelező megjelenniük. Közölte: az ülésen döntöttek arról, hogy milyen ütemezésben hallgatják meg az embereket. E szerint az első meghallgatást augusztus 27-én tartják, egyszerre három embert hallgatnak meg. Mile Lajos neveket nem kívánt mondani, csak annyit, hogy első körben a szolgálat munkatársait hallgatják meg, és alulról felfelé haladó logika szerint később politikai szereplőket is meghallgathatnak.

PestiSracok facebook image

Kérdésre válaszolva azt mondta, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök meghallgatása nem merült fel a bizottságban. Mile Lajos hozzátette: az eredeti tervekkel ellentétben vélhetően nem fogják szeptember végéig befejezni a munkát. Kitért arra, igyekeznek a lehető legszélesebben tájékoztatni a nyilvánosságot a jegyzőkönyv azon részéről, ami nyilvánosságra hozható.

Csampa Zsolt, a bizottság fideszes alelnöke újságíróknak azt mondta: az Alkotmányvédelmi Hivatal segítségét kérik ahhoz, hogy zárt helyett nyílt ülésen lehessen folytatni a ténymegállapító albizottság munkáját.

mti

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.